Egyházfórum

Boross tanár úrnak Ruganyos volt a gúnyneve. A ruganyosságosságot – okkal, joggal – tőlünk, ötödikes-hatodikos osztályától követelte. Ő maga nagyon törékeny volt. És nagyon szegény. Mindegyik ruhadarabja a más-más tanártársától származott, s mint általában a szegény embereken, rengeteg réteg ruha volt rajta télen-nyáron. Állítólag neves őszibarack-nemesítő volt, akit éppen a Micsurin-korszak kárhoztatott arra, hogy növénytant tanítson nekünk, osztályfőnökként pedig ruganyosságot és emberséget. Ez utóbbit mindig ordítva. Engem nagyon szeretett, s mint nemesített gyümölcsöt magával vitt a családlátogatásokra. Jó néhány osztálytársam a mintapéldány előtt kapott verést. Másnap meg én tőlük. Az osztályfőnöki órák még kuszábbak, áttekinthetetlenebbek és reménytelenebbek voltak, mint a szaktárgyiak. Kivéve azokat az ihletett pillanatokat, amikor a sok-sok réteg kabát, mellény, szvetter alól – bizonyítva, hogy a Ruganyos nem csak afféle hagymahéj – előkerült a lényeg, egy gyűrött papírdarab, és arról felolvastatott egy verset, ezúttal halkan, a végén felzokogva.

A hamarosan megjelenő Ferenc pápa legendárium című könyvemben szereplő legendák egyikében Kiss Rigó László szeged-csanádi megyéspüspök – úgy is mint a magyar katolikus papok labdarúgó válogatottjának egykori középcsatára és a gyulai Katolikus Labdarugó Akadémia alapítója – meghívja Ferenc pápa kedvenc csapatának a Buenos Aires-i Club Atlético San Lorenzo de Almagronak öregfiú csapatát, hogy a pápa máig kedvencei megmérkőzzenek a magyar papi válogatottal. És láss csodát, legendámban kedvenc csapata és labdarúgó oltártestvérei kedvéért maga Ferenc pápa is elkíséri az öregfiúkat, és a kezdőrúgásra is vállalkozik. A meccs eredményét természetesen nem árulom el, és az egészet elsősorban azért hoztam szóba, hogy érzékeltessem, nem vagyok Kiss-Rigó püspök ellendrukkere. Még lélegzetelállító öngólja után sem.

– Most már nem csak a holokauszt-regények, hanem a holokauszt-filmek között is egy magyar került az élre, miután Nemes Jeles László első játékfilmjét, a Saul fiá-t is beválogatták a cannes-i aranycsapatba.
– Méghozzá azzal, hogy a magyar rendező egyszerűen bemerészkedett a krematóriumba.
– Vagyis a pokolba, és ami a legszörnyűbb nem is dantei, nem is mitikus, hanem majdhogynem dokumentalista szenvtelenséggel.
– És éppen ez okozta a nézőnek a szenvedést, amit én, bevallom, alig bírtam ki, de végül is, mondhatnám szerencsémre, afféle tisztítótűz lesz számomra.
– Vagyis szenvedés és megtisztulás.
– Bármilyen furcsa, még mennyország is van ebben a filmben, a legvégén megjelenik a csupa-természet, csupa-élet erdő, ahol ugyanis halomra lövik őket, mégis – a kisfiút megpillantva – ott mosolyodik el Saul, egészen emberi módon.
-Számomra ez a film Elie Wieselt igazolja, aki szerint „a gondolkodó keresztény tudja, hogy Auschwitzban nem Isten, hanem a kereszténység halt meg, és szerinte azért tudunk imádkozni Auschwitz után, mert ott is folyt imádság”.

A bevándorlás kérdése egyre intenzívebben foglalkoztatja az embereket. Egyre-másra ömlenek a számítógépemből a vészharangot kongató írások. Meg kell menteni az ide özönlő idegenektől hazánkat, Európát, a kultúránkat, a kereszténységet, a fehér fajt.Ennek egyik jellegzetes, nagy visszhangot kiváltott megnyilvánulása bejárta a magyar sajtót:

„Ma még senki nem meri kimondani, hogy a bevándorlás nem kulturális és civilizációs, hanem etnikai probléma. Ugyanis különböző nyelvű népek, az európaiaktól eltérő bőrszínű emberek érkeznek milliószámra Európába. Nagyon fontos, hogy nemcsak a kultúrájuk más, hanem az ösztönrendszerük, biológiai, genetikai adottságaik is.”

Gondolatai egyáltalán nem újak, ezek a nézetek már a 19. században kipattantak egy francia gondolkodó, Arthur de Gobineau gróf (1816– 1882) fejéből. A nagy francia forradalom eszméi közül a konzervatív, királypárti gondolkodó leginkább az egyenlőség eszméje által látta fenyegetve az uralkodó réteg előjogait.

Sokféle információ kering manapság a migránsokról és azok segítőiről. Mindegyik információnak az a baja, hogy általánosít, elsősorban azért, mert az információ-terjesztők 99%-a életében nem látott egy fél migránst sem, ismereteit ilyen-olyan – általában nagyon elfogult – web-oldalakról, újságcikkekből, TV-műsorokból és mendemondákból szerezte. Ha valaki azt mondja, hogy a menekült szírek, afgánok, pakisztániak stb. ilyenek, meg olyanok, nem szabad neki hinni. Mert a valóság nagyon sokszínű.