Az ókori filozófus, Diogenész, fényes nappal égő lámpással a kezében rohangált Athén piacán. A csodálkozók kérdésére azt válaszolta: embert keresek. Napjainkban sokan igyekeznek követni a példáját. Befektetőket keresnek a pénzemberek és párthíveket a politikusok, tehetséges dolgozókat a fejvadászok. Akiket közülük sikeresnek találtak, annak alakját képekkel, írásokkal, szobrokkal népszerűsítik, állítják a társadalom elé példaképül. Gyorsan változó világunkban azután nem csoda, ha tevékenységüket gyakran szobordöntések és képretusálások kísérik. Olyan emberkereső pedig, aki a szó legnemesebb értelmében vett pártpolitikától, ideológiáktól és anyagi érdekektől mentes embert keres, meglehetősen kevés akad. Pedig az erősödő és a politikusoktól irtózó civilmozgalmak jelzik a társadalom igényét. Hazánkban e célból jött létre 2011-ben az Ars Humanica, Hungarica Kör, „amelyet tudósok, egyházi személyek, művészek és a művészet pártolói alkotnak, és megalapította a Magyar Civil Becsületrendet, hogy ily módon ismerje el a nemes emberi alapértékeket felmutató cselekedeteket”. Az ünnepélyes átadására minden évben az első magyar miniszterelnök, a kivégzett Gróf Batthyány Lajos születésnapja, február 10. körüli első vasárnap kerül sor. A jelenlegi, negyedik díjátadó a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében volt. 1849-ben itt, az akkori Károlyi-palotában tartóztatták le a miniszterelnököt.

Az idén a kuratórium két embert talált arra érdemesnek, hogy őket a kitüntetésre jelölje. Az egyik a francia férje nevét viselő magyar művészpedagógus, Latrompette Matild volt. Ő a lakóhelyén maga köré gyűjtötte a céltalanul lézengő, unatkozó gyerekeket és fizikai, szellemi képességeiket kibontakoztató programot ad nekik, egy artista-iskolát. A gyerekek lelkesen tanulják és élvezettel gyakorolják a zsonglőr-mutatványokat, bár nem a cirkuszporondra készülnek. A gyakorlataik testi-szellemi fejlődésük kibontakoztatását szolgálják. A tanárnőt bemutató Vekerdy Tamás rámutatott, hogy a hazai oktatásügy alapvető baja, hogy nem tud érdeklődést, lelkesedést kiváltani a gyerekekből. Egykori mesterét, Mérei Ferencet idézte, aki szerint, ha valahol untatnak, onnan menekülj!
A Becsületrend másik jelöltje a cserdi roma polgármester, Bogdán László volt. A kis falu zömében roma lakóival, választóival csodát művelt. Ország-világ előtt megmutatta, hogy van lehetőség a lenézett kisebbségi sorsból való kiemelkedésre. Irányításával az emberek intenzív kertművelésbe kezdtek olyan eredményesen, hogy karácsonykor például tonnányi krumplit szállítottak ingyen adományként Budapestre és néhány nagyvárosba. Miközben a politika által támogatott cigányszervezetek az uniós pénzek eredménytelen elfolyását kérik egymáson számon, addig a helyi lakosság fürdőszobákat épít a lakásához, s a több százas bűnözési statisztikát tíz alá szorítja. Bogdán egyszerűen csak élettapasztalatait próbálja a rábízottaknak átadni.
Mindkettőjük jellemzője, hogy önzetlenül és fáradhatatlanul dolgoznak. Görgey Gábor azt mondta, hogy mindkét ember hatalmas erőfeszítéseket tett. Az lenne kívánatos, ha példájukat sokan követnék, és az lenne az általános, ami ma rendkívüli.
A gyönyörű zeneszámokkal átszőtt ünnepség során az alapító Kuthi Csaba bejelentette, hogy a gondolataik a szomszédoknál is termékeny talajra találtak: a vendégek között köszönthettük a frissen alakult Szlovák Civil Becsületrend képviselőit, és eljutott hozzá annak híre is, hogy Bécsben is alakulóban az osztrák testvérszervezet.
Winkler Lajos