Kategória: Világ-nézet

42 éves vagyok. Két évtizeddel ezelőtt fundamentalista, kissé fanatikus gondolkodásra hajlamos keresztényként határoztak volna meg a kortársaim, és politikai liberálisként határoztam volna meg saját magamat, ha valaki rákérdez erre. Egy évtizeddel ezelőtt gondolkodó, némileg a liberalizmusra hajlamos evangelikálként azonosítottak volna a vallásszociológusok, magamra pedig enyhén balra húzó politikai hajléktalanként tekintettem. Manapság evangelikál gyökerű progresszív keresztényként határozna meg az, akinek kedve lenne beskatulyázni, politikai nézeteimet tekintve viszont teljességgel tanácstalan vagyok.

Az ókori filozófus, Diogenész, fényes nappal égő lámpással a kezében rohangált Athén piacán. A csodálkozók kérdésére azt válaszolta: embert keresek. Napjainkban sokan igyekeznek követni a példáját. Befektetőket keresnek a pénzemberek és párthíveket a politikusok, tehetséges dolgozókat a fejvadászok. Akiket közülük sikeresnek találtak, annak alakját képekkel, írásokkal, szobrokkal népszerűsítik, állítják a társadalom elé példaképül. Gyorsan változó világunkban azután nem csoda, ha tevékenységüket gyakran szobordöntések és képretusálások kísérik.  Olyan emberkereső pedig, aki a szó legnemesebb értelmében vett pártpolitikától, ideológiáktól és anyagi érdekektől mentes embert keres, meglehetősen kevés akad.  Pedig az erősödő és a politikusoktól irtózó civilmozgalmak jelzik a társadalom igényét. Hazánkban e célból jött létre 2011-ben az Ars Humanica, Hungarica Kör, „amelyet tudósok, egyházi személyek, művészek és a művészet pártolói alkotnak, és megalapította a Magyar Civil Becsületrendet, hogy ily módon ismerje el a nemes emberi alapértékeket felmutató cselekedeteket”.  Az ünnepélyes átadására minden évben az első magyar miniszterelnök, a kivégzett Gróf Batthyány Lajos születésnapja, február 10. körüli első vasárnap kerül sor. A jelenlegi, negyedik díjátadó a Petőfi Irodalmi Múzeum dísztermében volt.  1849-ben itt, az akkori Károlyi-palotában tartóztatták le a miniszterelnököt.

Ferenc pápa új bíborosi kinevezései között egyet minden bizonnyal találunk, amely nekünk, magyaroknak is meglepetés lehet: Karl-Josef Rauber érsekét. A nürnbergi születésű és ma 80 éves német pap hosszú éveken keresztül a Szentszék diplomáciai szolgálatában állt. A II. Vatikáni zsinat alatt Rómában tanult, ahol magával ragadta a zsinat szelleme, és ehhez mind a mai napig hű maradt.

„Olyanok lesztek, mint az istenek.” – ezt sziszegte a Kísértő az ősszülők fülébe (Ter 3,4). Szavai a leszármazottak sokaságának lelkében is meghallgatásra találtak: a történelem során rengeteg ember próbálkozott azzal, hogy a csábítást megvalósítsa. Szép számmal akadtak gátlástalan akarnokok, akik mindent és mindenkit az uralmuk alá akartak hajtani. Már Pál apostol megállapította: „beszélnek istenekről az égen és a földön, mivel sok istenük és uruk van” (1Kor. 8,5).

Legyen vasárnapi nyitva tartás, vagy ne legyen? Kinek szabad nyitva tartani és kinek nem? És ha az egyik munkáltatót családbarátságra kötelezzük, a másikat miért nem? Ezek csak a mai magyar pártpolitika felől megválaszolható kérdések. A mi szempontunkból a lényeg az, hogy az egész problémafelvetésnek a kereszténységhez semmi köze nincs, de nincs köze még a politikai kereszténydemokráciához sem, amelynek fő tartópillérei a szolidaritás, a szubszidiaritás és a szociális érzékenység.

Ha a Biblia alapján közelítjük meg a dolgot, látnunk kell, hogy a szombat nem vasárnap (mint ahogy a zsinagóga sem templom, és a rabbi sem pap). A vasárnap Jézusról szól. Arról, hogy ő csütörtök este széder vacsorát ült a tanítványaival, majd elfogták az Olajfák hegyén, a pénteki nap folyamán kínvallatásnak vetették alá, kivégezték, és vasárnap hajnalban feltámadt. Ezért a keresztény világ az Úr napja-ként a vasárnapot ünnepli (leszámítva néhány, kis létszámú közösséget, akik a szombatot tartják). A katolikus kisiskolások hittankönyvei pl. a Tízparancsolatot magyarázva ilyeneket írnak: „Az Úr napját megszentelni azt jelenti, hogy elmegyünk a szentmisére”, de a Heidelbergi Káté is a vasárnapot tekinti az Úr napjának – ugyancsak Jézus feltámadása okán.

Tisztelt Miniszter Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében végzett Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatának eredményeiről szóló beszámolókat. Megnyugtató, hogy van egy KEHI-nk, amely elfogulatlanul vizsgálja a norvég közpénzek felhasználását, és egy minden gyanún fölül álló vizsgálat végén ki meri jelenteni, hogy a támogatásokat odaítélő konzorcium visszaélt a norvég kormány bizalmával! Kit érdekel, hogy a norvég kormány elégedett volt a pénzek elosztásával, és tiltakozik a KEHI eljárása ellen! Mi köze hozzá? Az a pénz, ami bejön az országba (Norvégiából, az EU-ból vagy az USA-ból), a miénk, és azt teszünk vele, amit akarunk, vagy amit a magyar kormány akar (kétharmaddal ez úgyis egyre megy)! Ilyen hatékony és bátor szervezetre van szükség, mint a KEHI!