Legyen vasárnapi nyitva tartás, vagy ne legyen? Kinek szabad nyitva tartani és kinek nem? És ha az egyik munkáltatót családbarátságra kötelezzük, a másikat miért nem? Ezek csak a mai magyar pártpolitika felől megválaszolható kérdések. A mi szempontunkból a lényeg az, hogy az egész problémafelvetésnek a kereszténységhez semmi köze nincs, de nincs köze még a politikai kereszténydemokráciához sem, amelynek fő tartópillérei a szolidaritás, a szubszidiaritás és a szociális érzékenység.
Ha a Biblia alapján közelítjük meg a dolgot, látnunk kell, hogy a szombat nem vasárnap (mint ahogy a zsinagóga sem templom, és a rabbi sem pap). A vasárnap Jézusról szól. Arról, hogy ő csütörtök este széder vacsorát ült a tanítványaival, majd elfogták az Olajfák hegyén, a pénteki nap folyamán kínvallatásnak vetették alá, kivégezték, és vasárnap hajnalban feltámadt. Ezért a keresztény világ az Úr napja-ként a vasárnapot ünnepli (leszámítva néhány, kis létszámú közösséget, akik a szombatot tartják). A katolikus kisiskolások hittankönyvei pl. a Tízparancsolatot magyarázva ilyeneket írnak: „Az Úr napját megszentelni azt jelenti, hogy elmegyünk a szentmisére”, de a Heidelbergi Káté is a vasárnapot tekinti az Úr napjának – ugyancsak Jézus feltámadása okán.
Legyen vasárnapi nyitva tartás, vagy ne legyen? Kinek szabad nyitva tartani és kinek nem? És ha az egyik munkáltatót családbarátságra kötelezzük, a másikat miért nem? Ezek csak a mai magyar pártpolitika felől megválaszolható kérdések. A mi szempontunkból a lényeg az, hogy az egész problémafelvetésnek a kereszténységhez semmi köze nincs, de nincs köze még a politikai kereszténydemokráciához sem, amelynek fő tartópillérei a szolidaritás, a szubszidiaritás és a szociális érzékenység.
Ha a Biblia alapján közelítjük meg a dolgot, látnunk kell, hogy a szombat nem vasárnap (mint ahogy a zsinagóga sem templom, és a rabbi sem pap). A vasárnap Jézusról szól. Arról, hogy ő csütörtök este széder vacsorát ült a tanítványaival, majd elfogták az Olajfák hegyén, a pénteki nap folyamán kínvallatásnak vetették alá, kivégezték, és vasárnap hajnalban feltámadt. Ezért a keresztény világ az Úr napja-ként a vasárnapot ünnepli (leszámítva néhány, kis létszámú közösséget, akik a szombatot tartják). A katolikus kisiskolások hittankönyvei pl. a Tízparancsolatot magyarázva ilyeneket írnak: „Az Úr napját megszentelni azt jelenti, hogy elmegyünk a szentmisére”, de a Heidelbergi Káté is a vasárnapot tekinti az Úr napjának – ugyancsak Jézus feltámadása okán.
Ezzel szemben, amikor a Biblia az Úr napjáról beszél, ezen a kifejezésen egyértelműen a szombatot érti és nem a vasárnapot. A héberben a hét többi napjának nincs is neve. A szombatot megszentelni a Biblia szerint azonban nem közös istentisztelettel kell, hanem a munkától való tartózkodással. Két helyen olvashatunk erről. A (valószínűleg) régebbi szöveg Mózes második könyvében található. Ez így szól: „Emlékezzél meg a nyugalom napjáról és szenteld meg azt! Hat napon át dolgozz és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istenednek a nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se cseléded, se cselédlányod, se állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Mert hat nap alatt alkotta meg az Örökkévaló az eget, a földet, a tengert és mindent, ami azokban van. A hetedik napon pedig megpihent. Ezért megáldotta és megszentelte az Örökkévaló a nyugalom napját” (2Móz. 20, 8-11).
A Második Törvénykönyv pedig így rendelkezik: „Tartsd meg a nyugalom napját, és szenteld meg azt, ahogyan megparancsolta neked Istened, az Örökkévaló! Hat napon át dolgozz és végezd mindenféle munkádat! De a hetedik nap a te Istened nyugalomnapja. Semmiféle munkát ne végezz azon, se te, se fiad, se lányod, se cseléded, se cselédlányod, se ökröd, se szamarad, se semmiféle állatod, se a kapuidon belül tartózkodó jövevény. Pihenjenek mind hozzád hasonlóan! Emlékezzél arra, hogy szolga voltál Egyiptomban, de kihozott onnan Istened, az Örökkévaló, erős kézzel és kinyújtott karral. Ezért megparancsolta neked Istened, az Örökkévaló, hogy tartsd meg a nyugalom napját” (5Móz. 5, 12-15).
A parancs ugyanaz, csak a magyarázat más. Egyrészt azért kell tartózkodni a munkától szombaton, mert akkor a Teremtő is megpihent, másrészt azért, mert Isten népe megszabadult az egyiptomi szolgaságtól, és a munka szüneteltetésével nyilvánítja ki függetlenségét. A Talmudban van egy traktátus a szombatról, amely részletesen felsorolja, hogy mi mindent nem szabad csinálni – és csináltatni – szombaton. A tilalmi lista Mózes második könyve alapján készült. E bibliai könyv szerzője a 36-40. fejezetben a szent sátor, vagyis a sivatagi vándorlás során hordozható templom, létrehozásának kisebb és fontosabb munkálatait sorolja fel. Ezek a munkák szüneteltek szombaton, úgyhogy tőlük a kései utódoknak tartózkodniuk kellett, és ma is kell. Nem arról van szó tehát, hogy munka-e meggyújtani egy szál gyufát, hanem hogy a szent sátor építésekor – többek közt – tüzet gyújtani is tilos volt.
A szombat tehát a vallásos zsidó számára nem egy közönséges munkaszüneti nap. Évszázadokon át tartózkodnia kellett, és ma is kell minden olyan cselekedettől, ami új dolgot hoz létre, átalakít valamit, vagy megmunkál egy olyan, már létező dolgot, ami a megmunkálás során átalakul, másmilyenné válik. (Ezért szólták meg a farizeusok Jézust, amikor gyógyított szombaton.)
A vasárnap teológiai és érzelmi háttere ettől teljesen eltér. Közösségi ünnep ez a keresztény világ számára, ami nem jár együtt munkatilalommal. Pontosabban az Egyházi Törvénykönyv beszél az olyan munkától való tartózkodásról, ami „az Istennek járó liturgikus tisztelet megadását akadályozza, vagy az Úr napjának sajátos vidámságát, vagy a lélek és a test kellő pihenését akadályozza (can 1247)”. A lábjegyzetben Erdő Péter még azt is megjegyzi, hogy a „vasárnapok … megtartásának módját, a kánon a hagyományos fegyelem szellemében (…), de emberközeli, nevelő szándékú megfogalmazásban közli.”
Balogh Judit