Egyházfórum

Dübörög a választási kampány! Akár a lánckerék, amely alatt a föld is sírva beomolhat.

Mint várható volt, valamilyen módon egyes egyházi személyek is részt kívánnak venni ebben a dübörgésben. Van, aki csak lélekbe markoló imát küldd szét, hogy az Úr legyen tisztelt politikusa előtt és mögött, fölött és alatt, mellett és körül. Mások talán kevéssé bíznak az ima erejében, és biztos, ami biztos, inkább a „rossz” személyeket és támogatóikat rekesztik ki, és erre buzdítják hittársaikat is. Mondhatnánk, hogy mindenkinek szíve joga amellett kardoskodni, aki mellett akar, és azért imádkozni, akinek győzelmét kívánja. Elvégre Jézus is azt mondta, hogy „aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak”. Igaz, a Názáreti azt is mondta, hogy „ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik” (Mt 7, 8kk). Lukács megfogalmazásában: „mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle” (Lk 11,17). A Miatyánkban pedig így imádkozunk: „legyen meg a te akaratod”, bár ezt gyakran úgy értjük, hogy legyen – amennyiben megfelel az enyémnek.

A közelmúltban egy kerekasztal-beszélgetésre kaptam meghívást. A téma érdekesnek tűnt, talán fontosnak is. Azzal, hogy ki a meghívó, vagy az illető(k) melyik szekértáborba sorolható(k), nem szoktam foglalkozni (hiszen akkor alig mehetne már valahová az ember), ha velem vagy álláspontom kifejtésével szemben nem támasztanak feltételeket, és a tisztességes párbeszéd lehetőségét biztosítják. Úgy tűnt, erről az oldalról rendben van a dolog, ezért igent mondtam.

December 31-én, mélyen benne a szilveszteri pillanatokban, arról értesülhettünk, hogy a magyar kormány a budapesti Szabadság téren „felállítja Magyarország tragikus német megszállásának emlékművét”. A Magyar Zsidó Hitközségek Országos Szövetsége (Mazsihisz) által nyomban kifejezésre juttatott értetlenségre válaszolva később még azt is hallhattuk, hogy a kormányzatnak ezzel, illetve a magyar holokauszt 70. évfordulója alkalmából megtartandó emlékévvel az a célja, hogy követve az Alaptörvényben rögzített konfesszióját „minden magyar áldozat előtt lerója a kegyeletét”. (A jelen írás nyers változata másfél hete készült. Mondanivalómon és annak irányán az időközben támadt fejlemények nem változtattak. A szöveg véglegesítése során ezért ezekre már csak egy-két esetben tértem ki. Ungváry Krisztián két fontos írására mindenesetre külön is fel kell hívnom a figyelmet.)

A meghökkentő mondat az első Rendkívüli Püspökszinóduson, 1969-ben hangzott el a lvovi görög szertartású püspök Josyf Slypij hozzászólásában, aki elmondta, hogy véleménye szerint miket kellene megtenni az akkori pápának, VI. Pálnak. Ugyanezek az elvárások fogalmazódtak meg az emberek sokaságában most, az új pápa választása előtt. Milyen lesz az új pápa, hogyan oldja meg az égető kérdéseket, mit tennék én a helyében? Hasonlóan a nálunk folyt össznépi játékhoz, melynek során a kormányt leváltani akarók sokszor képtelenebbnél képtelenebb ötletekkel próbáltak ízlésüknek megfelelő miniszterelnök-jelöltet javasolni. 

Vörös Imre alkotmányjogász az Egyházfórum hasábjait használva pörölt nemrég (https://www.egyhazforum.hu/index.php/vilag-nezet/239-a-zsidok-listazasa-ujratoltve) Roger Scrutonnal a zsidók listázása ellen. Vaktában jól odavágott még „a magát az észt osztó szerepébe feltoló” Professzorok Batthyány Körének ábrázatára is, abban a meggyőződésben, hogy ez az előadás a Batthyány Körben hangzott el. Nyilván úgy gondolta, hogy az előadás eme lesajnált körnek is gyalázata, hiszen „arra a hallgatói körre jellemző, amelyikben ilyesmi elhangozhat, és amit az egyetértés jeleként nemcsak lefordítanak, hanem még terjesztenek is”. A szöveg fordítóját és vélt terjesztőjét – szerény személyemet – is megjelöli a vétkesek között. Ebben a szösszenetben azonban szeretnék néhány apró félreértésre rámutatni.

A mindenkori pápa kivételesen nagy, bonyolult struktúrájú intézményt vezet, ennek állapotát és működési mechanizmusait ismerve fogadja el a tisztséget. Nagyon tudtam örülni azoknak a szavaknak, amelyekkel Bergoglio bíboros a megválasztás perceiben átélt belső csendről és nyugalomról szólt. Hasonló helyzetben a tapasztalt (sikereket is, kudarcokat is megélt) vezetők általában nem kezdeményeznek drámai fordulatokat. Számolnak azzal, hogy egy bonyolult rendszerben az inercia (a tehetetlenség) nem fogyatékosság, hanem adottság. Hagyományok, eljárások, függelmek, habitusok szövevényében foganatosított megújító beavatkozások közben is kinn kell lennie a „nyitva tartunk” táblának, és a kezdeményezések csak akkor szélesedhetnek fenntartható folyamattá, ha minden szinten szinte minden érintettet magukkal ragadnak.