Kategória: Más-kép

A Lélek, a nagy Rendező a pusztába vezette Jézust, hogy a szuperderby előtt negyven nap és negyven éjjel böjtöljön. Jézus legvégül ugyancsak megéhezett. Ekkor odalépett hozzá egy felettébb gyanús külsejű pizzafutár, és így szólt:

– Ha Isten Fia vagy, mondd, hogy ezek a kövek változzanak pizzává.

Jézus korgó gyomorral egyenesen a képébe vágta a szemtelen fickónak:

– Meg van írva: nemcsak pizzával él az ember, hanem tanítással is, mely az Isten szájából származik.

Péter, akinek igen nagy volt az igazságérzete, egy alkalommal megkérdezte Jézust:

– Megtanultuk Tőled, hogy miképpen Isten megbocsátja bűneinket, nekünk is meg kell bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek, de mit csináljunk, ha az a rohadék, akinek megbocsátottam, újra és újra szemét módon viselkedik velem, méghozzá sorozatban, ötször, hatszor, hétszer is? Remélem, nem fogod azt mondani, hogy hetedszer is bocsássak meg neki!

Jézus megragadta barátját mindkét vállánál, jól megrázta, majd a szeme közé vágta:

– Bizony, mondom neked, Péter, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer!

Már napok óta teljes gőzerővel dübörgött a popfesztiválok popfesztiválja, a Jordánparti Party. Csúcson volt már a hangulat, pedig még meg sem jelent a beharangozott szupersztár. Már a beharangozó sem volt akármiféle kispályás a szakmában, hanem maga a BBB (a Big Baptist Band) frontembere, aki Johnny Bapty néven híresült el. Ő volt az, aki akkora lélekkel tudta nyomni a Down by the riverside-ot, hogy még maga Mahalia Jackson is megkönnyezte. Ő is tanúságot tett, más sztárokkal együtt, akik együtt énekelték vele a másik híres dalát, a Somene is Souting-t, hogy „Kiáltó hangja szól a pusztában. Készítsétek az Úr útját, egyengessétek ösvényeit! A völgyeket töltsétek föl, a hegyeket, halmokat hordjátok el, ami görbe, legyen egyenessé!”

Az ezredes szolgája

            A délbudai hajléktalanok között sokféle fazon akadt: szerszámkészítő, kazánfűtő, artista, szociálpszichológus. Volt közöttük egy leszázalékolt százados is, akit sorstársai ezredesnek csúfoltak. Vele is az történt, mint sokukkal, a leszázalékolás után nem tudott mit kezdeni magával, ivásra adta fejét, amire felesége és anyósa kirakták a lakásból, és ezután ő is az utcán tengette életét. Ahogy telt-múlt az idő, már csak kevesen emlékeztek arra, hogy valójában csak százados volt, és a hajléktalanok többsége igazi ezredesnek hitte, és elfogadta főnöknek, nagyokosnak, szóvivőnek, mikor mire volt szükség.

         Élt abban a városban egy Zakeus nevű vámparancsnok, tehetős és tekintélyes ember, mert amilyen kis növésű volt, olyan nagy volt a hatalma. Ennek a Zakeusnak az volt a hobbija, hogy híres emberek fényképeit, autógrammjait és emléktárgyait gyűjtötte. Ha egy híres ember megjelent városában, közelükbe furakodott, lefényképezte őket, majd aláíratta velük a fényképet. Mivel azonban alig látszott ki a tömegből, ez csak ritkán sikerülhetett, ezért legmagasabb beosztottjait kérte meg, hogy ők fényképezzék le a híres embert, méghozzá vele együtt, ha sikerül mellé furakodnia. 

(Mt 20,1-16)

„Hasonló a mennyek országa egy gazdához – kezdte Jézus -, aki korán reggel kiment a térre, hogy munkára várakozókat fogadjon szőlőjébe.”

– Nálam, akár a mesében, egy nap egy esztendő – magyarázta nekik a gazda, s amikor megértették, megegyezett velük tízezer euróban, majd elküldte őket szőlejébe.

Amikor kilenc óra tájban látta, hogy még akadnak munkára várók, nekik is azt mondta:

– Menjetek ti is a szőlőmbe, s ami jogos, megadom nektek.

Azok elmentek, de tizenkét órakor ismét kiment a gazda, majd három óra tájban is, és ugyanígy tett. Amikor pedig késő délután öt óra tájban is kiment, még mindig talált ott álldogálókat, s megkérdezte…

Amikor Jézust fiatal jogvélő aktivisták arról faggatták, hogy ki is az ő felebarátjuk, Jézus a következő történetet mesélte nekik:

– Egy bőrfejű gárdista egy tavaszi késő estén hazafelé menet Angyalföld felé sorra belekötött a járókelőkbe, mindazokba, akiket zsidóknak, araboknak, cigányoknak, románoknak vagy feketéknek nézett, ha pedig ilyenek nem akadtak, a szemüvegeseket, az öregeket és a szerelmespárokat provokálta. Egyre magabiztosabbnak érezte magát, és amikor nagy peckesen befordult saját utcájukba, a Petneházy utcába, nem gondolta, hogy éppen az a három cingár külsejű szemüveges jogvédő látja el a baját…

Miután nem fogadták őket egy szamaritánus faluba, Jakab és János azzal próbálták vigasztalni Jézust, hogy

– Uram, akarod-e, hogy azt mondjuk, „Szálljon le tűz az égből, és égesse meg őket”? Jézus nem tudta, sírjon-e vagy nevessen ezen, aztán így dorgálta őket:

– Látom, teljesen fel vagytok húzva, és ilyenkor nem tudjátok, milyen lélek van bennetek. Teljesen megfeledkeztek arról, hogy az Emberfia nem azért jött, hogy az emberek életét elveszítse, hanem hogy megmentse.

Meghallotta ezt egy éppen arra járó habilitált egyetemi docens, a lélektudományok doktora, és így szólt Jézushoz:

– Mester, követlek, akárhová mégy!

Jézus rámosolygott, a vállára tette a kezét és így válaszolt:

Osztályfőnökünknek, Klári néninek (továbbiakban „ofő”) az lett a szokása negyedikben, hogy vendégeket hoz magával, harminc-negyven körüli, kizárólagosan szakállas ürgéket. Szuper jó fejek, imádják az ofőt és/vagy az ofő őket. Ezt a szakállast viszont mi is imádtuk. Úgy értem, nem csak a lányok. Vállig érő haj, meleg hang és csodálkozó szemek: rögtön elneveztük Jófejnek. Nem is az, amit, hanem ahogyan mondta! De azért a szöveg sem volt rossz!:

A céges szilveszter, céges húsvéti locsolás, céges szalonnasütés, céges borkóstoló és a céges Halloween után a céges gyerekek kedvéért a Cég megszervezte a céges mikulást is egy erre a célra kibérelt McDonalds-étteremben. A megrendelt McDonalds-mikulás helyett azonban a gyerekeket – még inkább a szervezőket – alaposan meglepve maga Szent Miklós, a myrai püspök érkezett, méghozzá annyira élethűen, hogy először görögül szólalt meg. Miközben – immár magyarul próbálkozva – sorra szólította a kisebbeket, hogy megsimogatva fejüket kezükbe nyomja a mikuláscsomagot, arra kérte a nagyobbacskákat, hogy énekeljék el a „Jöjj el kedves Mikulás”-t. Csak a Szemerei-anyuka és a két Szemere lány zendített rá, de ők is megtorpantak, mert teljesen váratlanul – még mindig nem a McDonalds-mikulás – egy egészen furcsa vendég lépett be. Sötétbordó selyem házikabátot és fekete selyem cilindert viselt. Fekte kesztyűjét levetve azzal intett, hogy folytassák, de Beleznai Pityu felkiáltott: