Amikor Jézust fiatal jogvélő aktivisták arról faggatták, hogy ki is az ő felebarátjuk, Jézus a következő történetet mesélte nekik:
– Egy bőrfejű gárdista egy tavaszi késő estén hazafelé menet Angyalföld felé sorra belekötött a járókelőkbe, mindazokba, akiket zsidóknak, araboknak, cigányoknak, románoknak vagy feketéknek nézett, ha pedig ilyenek nem akadtak, a szemüvegeseket, az öregeket és a szerelmespárokat provokálta. Egyre magabiztosabbnak érezte magát, és amikor nagy peckesen befordult saját utcájukba, a Petneházy utcába, nem gondolta, hogy éppen az a három cingár külsejű szemüveges jogvédő látja el a baját…
Amikor Jézust fiatal jogvélő aktivisták arról faggatták, hogy ki is az ő felebarátjuk, Jézus a következő történetet mesélte nekik:
– Egy bőrfejű gárdista egy tavaszi késő estén hazafelé menet Angyalföld felé sorra belekötött a járókelőkbe, mindazokba, akiket zsidóknak, araboknak, cigányoknak, románoknak vagy feketéknek nézett, ha pedig ilyenek nem akadtak, a szemüvegeseket, az öregeket és a szerelmespárokat provokálta. Egyre magabiztosabbnak érezte magát, és amikor nagy peckesen befordult saját utcájukba, a Petneházy utcába, nem gondolta, hogy éppen az a három cingár külsejű szemüveges jogvédő látja el a baját, méghozzá alaposan, ráadásul életében először. Ott feküdt a csúnyán összevert bőrfejű egy üres telek előtt megfosztva ékességeitől (viperájától, láncától és félelmet kiváltó jelvényeitől), vérbefagyva, eszméletlenül. Történetesen egy lelki ember tartott arrafelé, s bár alig volt valami közvilágítás, észrevette, de mivel a bőrfejű még így tehetetlenül is félelmetes volt, annyira megijedt, hogy eliszkolt onnan. Ugyanígy tett egy neves humanista is. Végül egy cigányembernek is arrafelé vitt az útja. Bár ő még jobban megrettent, mégis megesett a szíve a bőrfejűn. Odament hozzá, megitatta pálinkájából, s a maradékot a sebeire öntötte. Ezután belekotort a bőrfejű zsebébe, kivette személyijét, melyből megtudta, hogy néhány házzal odébb lakik. Nagyokat nyögve felnyalábolta a pórul járt nagydarab embert, s hazacipelte. Aztán mobilján felhívta a mentőket, és amíg azokat megérkeztek, alig győzte vigasztalni a bőrfejű gárdista kétségbeesett édesmamáját, aki csak azt hajtogatta, hogy „Ugye megmondtam, ugye megmondtam!”. Másnap a cigányember elment az angyalföldi önkormányzathoz, kiverte a huppot, hogy a rendesen adót fizetőpolgárok jobb közvilágítást érdemelnének a Petneházy utca felső végén is. Mivel csak immel-ámmal nyugtatgatták, összeeszkábált egy táblát ezzel a felirattal: „Vigyázat, errefelé estefelé bőrfejűek és jogvédők garázdálkodnak!!!”, és kitette oda, ahol a szegény szerencsétlen bőrfejűt megtalálta. Mit gondoltok, e három közül ki volt igazi embertársa annak a szerencsétlennek, akit a túlbuzgó jogvédők alaposan elintéztek?
A jogvédők ezen hevesen összevitatkoztak. A többségi vélemény abban az irányban kristályosodott ki, hogy, bizony, az a polgártárs, aki a közjó érdekében is felemelte a szavát. Ám ekkor újabb vita kezdődött arról, hogy nem történt-e diszkrimináció a tábla kitételével, hiszen mint ahogy irgalmas szamaritánusok, úgy irgalmas bőrfejűek is akadhatnak. Jézus sűrű fejcsóválással ezzel vette véget az okoskodásnak:
– Elég! Oszolj! Menjetek, és tegyetek ti is hasonlóképpen! Na, mit bámultok?! Nyomás!
Kamarás István OJD