Az elmúlt vasárnap a hitetlen Tamás volt az evangélium. A virtigli keresztény középosztálybeli hívősereggel rendelkező budai plébániatemplom gyerekmiséjén résztvevő szülők megkönnyebbülve erősödhettek meg abban, hogy ők rendes hívők, és nem afféle hitetlen tamások. Ezek után derült égből villámcsapásként érte őket a kézi mikrofonjával gyerek közelbe érkező Lajos atya interaktív homiliájának első kérdése: „Gyerekek, kinek lángol a szíve?” A 147 gyerek (átlagos gyerekszám 2.92, a szülők átlagos életkora 37.2, további gyerekek valószínűsége 87 %) ijedten nézett szüleire, akik megnyugtató mosollyal, simogatással, kézszorítással, ölbe vevéssel, nyugtató szavakkal („Nyugi, minden rendben”, „Csak viccel Lajos atya”) űzték el a bajt. Lajos atya elmagyarázta, hogy „Irgalom vasárnapján Isten lángra lobbantja szívűnket”, de szerencsére minden maradt a régiben, hiába erősködött Lajos atya, hogy az övé már lángol.
Az elmúlt vasárnap a hitetlen Tamás volt az evangélium. A virtigli keresztény középosztálybeli hívősereggel rendelkező budai plébániatemplom gyerekmiséjén résztvevő szülők megkönnyebbülve erősödhettek meg abban, hogy ők rendes hívők, és nem afféle hitetlen tamások. Ezek után derült égből villámcsapásként érte őket a kézi mikrofonjával gyerek közelbe érkező Lajos atya interaktív homiliájának első kérdése: „Gyerekek, kinek lángol a szíve?” A 147 gyerek (átlagos gyerekszám 2.92, a szülők átlagos életkora 37.2, további gyerekek valószínűsége 87 %) ijedten nézett szüleire, akik megnyugtató mosollyal, simogatással, kézszorítással, ölbe vevéssel, nyugtató szavakkal („Nyugi, minden rendben”, „Csak viccel Lajos atya”) űzték el a bajt. Lajos atya elmagyarázta, hogy „Irgalom vasárnapján Isten lángra lobbantja szívűnket”, de szerencsére minden maradt a régiben, hiába erősködött Lajos atya, hogy az övé már lángol.
Ösztönös pedagógiai zseni lévén a káplán nem erőltette tovább ezt a témát, hanem ráfordulva a perikópára azt kérdezte, hogy „Gyerekek, van-e köztetek hitetlen Tamás?” Érthetően senki sem jelentkezett. Lajos atya bízvást remélt, de azért annyi segített, hogy a hitetlen Tamás nem volt igazán hitetlen, hanem pont ellenkezőleg: hinni szeretett volna. Ezt ugyan már a nagyobbacskák értegették, de ezt a kérdést passzolták. Lajos atya, akinek még mindig lángolt a szíve, nem adta föl. Az egyre szúrósabb csendben azonban, láss csodát, jelentkezett egy hitetlen Tamás, egy egészen kicsike fiúcska, aki – bármennyire hihetetlen – mint Keveházi Tomika mutatkozott be. Lajos atya kuncogva emelte le az oltárról a győzelmi zászlót tartó feltámadt Krisztus faszobrát, odavitte a hitetlen Tamáskához, és lángoló lélekkel felszólította, hogy ujjaival érintse meg a feltámad Jézus öt szent sebét. És amit talán ő maga sem hitt volna, a hitetlen Tamáska akkurátusan megjelölte ujjacskáival a szent sebeket. Mire végzett, már ott állt mellette egy még kisebb kislány, cumival a szájában, hogy ő is tanúságot tegyen. Majd sorra a többiek, szám szerint 121-en (a gyerekek 82 %-a). Csak a nagyobb testvérek és a csecsemők maradtak ki, mindösszesen 26-an (a csecsemők 89, a tizenkét éven felüliek 11 %-a).
Ezek után Lajos atya érthetően belelkesedett, és (utalva az olvasmányra) azt kérte, hogy tegyék föl a kezüket azok, akik megosztanák mindenüket a többiekkel. Ezt a gyerekek háromnegyede természetesen nem értette. Akik megértették, zavartan szüleire néztek, akik jelezték, hogy erre most nem szükséges jelentkezni. Lajos atya türelmesen várakozott, a mire a szülők nagyobbik fele ciccegni kezdett. Lajos atya ekkor a szülőkre nézett. Szerencsére csak nézett. Egyvalaki mégis csak feltette a kezét, amire mindenki fellélegezhetett, ugyanis csak a szerencsétlen Karola volt, aki már évek óta a templomból kimenőknek kis vacakjait kínálgatta, színes kavicsokat, régi újságokat, kopott csigaházakat, csigákat, fonnyadt virágokat. Akadtak néhányan (6-7 %), akik azért halványan emlékeztek arra, hogy a szerencsétlen hitetlen Tamás előtt elhangzott olyasvalami, hogy „mind összetartottak, és közös volt mindenük, birtokaikat eladták, és az árát szétosztották azok között, akik szükséget szenvedtek”, de hát ez már régen volt, tálán igaz sem volt.
Kamarás István OJD