Péter, akinek igen nagy volt az igazságérzete, egy alkalommal megkérdezte Jézust:
– Megtanultuk Tőled, hogy miképpen Isten megbocsátja bűneinket, nekünk is meg kell bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek, de mit csináljunk, ha az a rohadék, akinek megbocsátottam, újra és újra szemét módon viselkedik velem, méghozzá sorozatban, ötször, hatszor, hétszer is? Remélem, nem fogod azt mondani, hogy hetedszer is bocsássak meg neki!
Jézus megragadta barátját mindkét vállánál, jól megrázta, majd a szeme közé vágta:
– Bizony, mondom neked, Péter, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer!
Péter, akinek igen nagy volt az igazságérzete, egy alkalommal megkérdezte Jézust:
– Megtanultuk Tőled, hogy miképpen Isten megbocsátja bűneinket, nekünk is meg kell bocsátanunk az ellenünk vétkezőknek, de mit csináljunk, ha az a rohadék, akinek megbocsátottam, újra és újra szemét módon viselkedik velem, méghozzá sorozatban, ötször, hatszor, hétszer is? Remélem, nem fogod azt mondani, hogy hetedszer is bocsássak meg neki!
Jézus megragadta barátját mindkét vállánál, jól megrázta, majd a szeme közé vágta:
– Bizony, mondom neked, Péter, hogy nem hétszer, hanem hetvenhétszer!
Péter levegő után kapkodva azt mondta:
– Uram, ez azért nagyon durva! Mégis, nem magyaráznád el, hogy mi ennek az értelme?
Jézus erre megveregette Péter fájós vállát, és a következő példabeszédet mondta:
– Egy kétgyermekes családapa, akinek a felesége harmadik gyermekükkel volt áldott állapotban, háromszázezer forintos lakáshitelt vett föl, méghozzá svájci frankban, mert ez látszott a legkedvezőbb konstrukciónak. Azzal azonban ő sem számolt, hogy közben kitör a gazdasági válság, hogy ennek következtében elveszíti állását, és persze azzal sem, hogy megfogan a harmadik gyerek, akinek amúgy örültek volna, de most csak a gondokat szaporította, amelyek közül az volt a legnagyobb, hogy a törlesztő részlet is háromszorosára emelkedett. Hiába próbálkoztak valahonnan pénzt szerezni, sehogyan sem sikerült, csupán az ötgyermekes szomszéd jutott eszükbe, akiknek nemrégen a felesége kölcsön adott tízezer forintot, de hát ezzel akkor sem mentek volna semmire, ha azonnal vissza tudták volna adni, márpedig nem tudták.
Emberünk ekkor fogta magát, és elment a bankigazgatóhoz, aki csodák csodájára azonnal fogadta, és megértően hallgatta törlesztés-halasztási kérelmét. Türelmesen elmagyarázta neki, hogy ő nem tulajdonosa, hanem igazgatóként is csak alkalmazottja a banknak, ezért soha és senkivel sem tehet kivételt, de annyira együtt érez vele, hogy zsebéből kölcsönzi legalább fél évre a törlesztendő részleteket, és mindjárt egy állást is felajánlott neki. Emberünk szinte belezavarodott nagy szerencséjébe, olyannyira, hogy meggondolatlanul hét legjobb barátját meghívta magukhoz, hogy osztozzanak örömében. „De hát mégis miből, szívem?”, kérdezte felesége, aki gyermekgondozási segélyükből gazdálkodta ki szerény megélhetésüket, ám ehhez még a tévéjüket is el kellett adniuk. Mivel emberünk nem akart barátai előtt szégyenben maradni, átrohant a szomszédjába ötgyermekes adósához, s hevesen tízezer forintnyi jussát követelte. Amikor a szomszédnak nagy nehezen sikerült ezerötszáz forintot összekaparni, emberünk ordítani kezdett, amikor pedig ez sem használt, felesége és gyerekei szeme láttára ütlegelte, majd fojtogatta szomszédját, és még ő fenyegette őket rendőrrel és börtönnel. A szegény párát emberünk ünnepelni érkező barátai szabadították ki barátjuk karmai közül, akit csak üggyel-bajjal voltak képesek visszatuszkolni saját lakásába, de ott is szorosan tartották, miközben azt mondták neki:
– Hallottuk, hogy egy nagylelkű ember egy időre megszabadított rettenetes adósságodból, és még munkát is adott, amikor mindannyiunkat leépítés fenyeget. Ezt akartad velünk megünnepelni. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd embertársadon, miként rajtad is megkönyörült az Úr! Ezek után ne várd, hogy veled örüljünk, sőt egy jó darabig nem is akarunk tudni rólad. Emberünk egyre kisebbre zsugorodott szégyenében, ők pedig elköszöntek barátjuk zokogó feleségétől és gyerekeitől, majd szomorúan és dühösen eltávoztak.
Péter erősen töprengett a példabeszéd értelmén, erősen tipródott, hogy mondja, vagy ne mondja, azért mégiscsak kibökte:
– Uram, ugye a hét ebben a történetben a hét barát is lehetne, de már bocsáss meg, hol van a hetvenhét?
Jézus nagyot hahotázott, majd azt mondta:
– Mind a hét barátja hozott magával hét üveg remek itókát. Bizony, mondom néked, Péterem, nagy öröm veszett kárba ez alkalommal.
Kamarás István OJD