Kategória: Cikkek

AKTÍV ÉS PASSZÍV EMLÉKEZÉS Emlékeink és a hozzájuk kapcsolódó reflexiók nagymértékben meghatározzák létünket, identitásunkat. Élményeink nem légüres térben történnek, hanem az adott kor által meghatározott társadalmi közegben, amelyben közös, érzelmileg telített történések (tulajdonképpen közösen elszenvedett …

Megjelent a Egyházfórum 2014/2-3. számban 

ADALÉK A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI TÖRTÉNETÉHEZ [1]

„…szabad-e ilyet írni, hogy »nem vagyunk zsidógyűlölők«!?
De igenis vagyunk!
És főleg a református – tehát magyar ifjúságnak kell annak lenni,
ha boldogulni akar e hazában.”[2]

Közhely, hogy a második világháború idején a magyarországi zsidóüldözés a hatóságok aktív közreműködésével és a keresztény lakosság nagyfokú passzivitása mellett zajlott. Az igazi kérdés: miért? A zsidótörvények és később a deportálások egy olyan eszkalálódó folyamat betetőzései, amely közel két évtizedig tartott. Tulajdonképpen egy egész társadalom mentális ráhangolásáról/ráhangolódásáról kell beszélnünk, amelyből – sajnálatos módon – az egyházi sajtó is kivette a részét.

Megjelent a Egyházfórum 2014/2-3. számban 

A tanulmány a Civitas Europica Centralis Alapítvány által 2013 szeptemberében Budapesten rendezett, A történelmi egyházak és a holokauszt Csehszlovákiában és Magyarországon, 1938–1945 című konferencián elhangzott előadásom bővített változata.

KIKERESZTELKEDŐK ÉS VISSZATÉRŐK 1938 UTÁN A PESTI IZRAELITA HITKÖZSÉGBEN

1938, pontosabban az első zsidóellenes törvény (1938:XV. tc.) életbe lépése után a Pesti Izraelita Hitközség (PIH), J. K. Rowling Harry Potterjéből kölcsönözve a terminológiát, aranyvérűek és sárvérűek, mágusok és muglik, valamint félvérek birodalmává vált. Az életbe lépő zsidóellenes törvények nyomán sok ezren keresték fel a Hitközség rabbihivatalát, hogy ott bejelentsék kitérésüket vagy visszatérésüket eredeti keresztény vallásukhoz. Voltak közöttük vegyes házasok, zsidó házastárssal élők, kereszténnyel házasságot tervezők, vegyes házasságból származó fiatalok és keresztény gyermekeik jövőjét, egzisztenciáját féltő szülők. Az 1941-es népszámlálás mintegy hatvanezer kikeresztelkedett zsidót regisztrált Budapesten. Jelentős részük 1938-ban vagy az azt követő években tért ki.

A Balassi Kiadónál a közeljövőben jelenik meg Karsai Elek–Karsai László szerkesztésében, sajtó alá rendezésében és bevezető tanulmányával a Vádirat a nácizmus ellen című dokumentumgyűjtemény IV. kötete, amely a budapesti zsidók sorsával foglalkozik a nyilas uralom idején. Ez a cikk a bevezető tanulmány egyik alfejezete.

XII. PIUSZ ÉS A HOLOKAUSZT

A Vatikán mai hivatalos politikája egyértelműen feladatának tartja XII. Piusz (1939–1958) szentté avatását. 1990-ben már „Isten szolgájá”-nak (Servus Dei), 2009-ben pedig „Tiszteletre méltó”-nak (Venerabilis) minősítették. Rómában a Via della Conciliazione és a Szent Péter tér találkozásánál fekvő kis teret róla nevezték el. Hatalmas fekete márványszobrát magában a Szent Péter-székesegyházban, alig pár lépésre Michelangelo Pietàjától állították fel. Egymás után publikálják a pápát mentegető, sőt leginkább a hagiográfia műfajába tartozó könyveket, cikkeket. Mivel a Vatikán levéltárában nem lehet kutatni a holokauszttal kapcsolatos iratokban, érdekes, hogy éppen a nyilvánvalóan apologetikus céllal sajtó alá rendezett tizenegy kötetes dokumentumkiadvány, az Actes et Documents du Saint-Siège relatifs à la Seconde Guerre mondiale egyik szerkesztője, Pierre Blet írt könyvet bálványáról, XII. Piuszról.[1] A mai nemzetközi szakirodalom nagyjából egységes abban a kérdésben, hogy a Vatikánban az illetékesek, kezdve XII. Piusz pápával, már 1941–1942-től kezdve tökéletesen tisztában voltak azzal, mi a lényege a nácik zsidópolitikájának. Határozottan fellépni, kiállni a tömegesen, száz- és százezrével, végeredményben milliószám lemészárolt zsidók érdekében a pápa mégsem volt hajlandó.[2] Amikor 1944 októberében amerikai rabbik és zsidó szervezetek csak annyit kértek, hogy a Vatikáni Rádió sugározzon felhívást a magyar zsidók érdekében, a könyörgőknek azt üzenték, hogy XII. Piusz nyílt táviratot intézett Serédi Jusztinián hercegprímáshoz, amelyben már kinyilvánította együttérzését „a vallásuk, a származásuk vagy politikai okok miatt üldöztetésnek és erőszaknak kitett személyek” iránt.[3] Ha az Actes X. és XI. kötetének, amelyekben az 1944–1945-ös korszakot tárgyalják, szerkesztői csak ennyi dokumentumot tudtak összeszedni vagy tartottak érdemesnek publikálni, akkor arra kell gondolnunk, hogy a magyarországi zsidókérdés nem állt 1944 őszén–telén a Szentatya érdeklődésének homlokterében. A Serédihez intézett, fentebb idézett távirat, tíz nappal a nyilas hatalomátvétel után soknak még a legnagyobb jóindulattal sem nevezhető. Látták a nunciusok is, hogy a pápa passzivitása éppen most, a magyar ügyben, már semmivel sem menthető. Amleto Cicognani washingtoni pápai nuncius ötlete kétségbeeséséről tanúskodik, és nyilvánvalóan megvalósíthatatlan volt. Ő ugyanis azt javasolta: a Szentatya érje el, hogy a magyar templomokat nyissák meg az üldözött zsidók előtt.[4] Nem valószínű, hogy – még ha maga XII. Piusz utasította volna is ilyen nagylelkű, látványos akcióra – Serédi hajlandó lett volna engedelmeskedni. Az pedig csaknem teljesen bizonyos, hogy a nyilasok és a német megszállók semmibe vették volna ezt a fajta egyházi védelmet.

Megjelent a Egyházfórum 2014/1. számban

A szegény egyház nem a szegények egyháza, de a szegényekért van. A szegény egyház ma még csak ideál, de egy éve még nem gondoltuk volna, hogy akár mint eszmény bekerülhet a köztudatba. A szegény egyház nem jótékonykodással foglalatoskodik, hanem a társadalmi egyenlőtlenségek strukturális okainak felszámolására törekszik,^[1] vállalva egy új katakomba egyház egyszerűségét.^[2] A szegényekkel való barátság csak szegény egyházban lehetséges. Milyen is legyen ez? Olyan teret kínáló közösség, amelyben lehetséges a rászorultak hatásos és következetes előnyben részesítésének gyakorlása alulról szerveződő közösségekben, amelyek természetes módon különbözhetnek egymástól.

Megjelent a Egyházfórum 2014/1. számban  Már legalább tucatnyi tanulmányom témája volt a vallás, a vallásosság és az egyház jövője, a vágyak és a tennivalók feltérképezése (Kamarás 1990, 1991, 1995/a, 1995/b, 1995/c, 1997, 1998, 2001, 1012/a, …