Megjelent a Egyházfórum 2014/1. számban
A JÓTÉKONYKODÁSRÓL A ZSIDÓSÁG ÉS AZ ISZLÁM VILÁGÁBAN
1. A CEDÁKÁ – A JÓTÉKONYKODÁS
1.1. A Tánách és a Septuaginta
Az alamizsna szót, mely a görög eleémoszűné, könyörületesség szóra megy vissza, a görögül beszélő zsidók használták, szinte kizárólag a szükséget szenvedők megsegítésére, illetve az együttérzésből és az igazságosság érzetéből adott adományoknak, a cedáká-nak a megjelölésére (LXX Példabeszédek 21,211). Így a cedáká vagy szádáká igazságos cselekedetet, illetve jótékonyságot jelent.2 A cedáká a cedek szóból ered, a héber cádik szóhoz kötődik, igazság jelentéssel. A Szentírás szövegeiben a hit,3 a Törvény,4 az elvárás szerinti helyes cselekvés5 és az igaz cselekedetek értelemben fordul elő.6 A késői héber irodalomban általánosabbá vált a „jótékonyság”, „az igazságosság cselekedeteinek végrehajtása” jelentés, de megkülönböztetést nyert a gemilut hászádim (a jóságból fakadó cselekedetek) megjelöléstől. A Rós háSáná és Jóm Kippur liturgiájában a cedáká, a „bűnbánattal” és az „imával” együtt űzi el a bűntető ítéletet.
Az alamizsnálkodás szó korántsem hordozza a héber cedáká szó teljes értelmét, amely az igazság szellemében nyújtott adományt jelenti. A tórai felfogás szerint a gazdagság egy Istentől való kölcsön, és a szegényeknek bizonyos joguk van a gazdagok tulajdonára. Ugyanakkor a gazdag kifejezetten örömét leli Istennek a szegények iránti jótékonykodásában való részvételében. Az idők folyamán az alamizsnának puszta sajnálatból történő nyújtása anélkül, hogy az azt fogadó végleges megsegítése lenne a cél, érdemszerző gyakorlattá vált, mely ugyanúgy, mint az áldozat, az ember bűnei miatt való engesztelésre és a haláltól való megmenekülésre szolgált.
A judaizmusban a cedáká arra a vallási kötelezettségre utal, hogy tenni kell a jót és az igazat, amit a judaizmus, mint a spirituális élet fontos részét hangsúlyozza. A filantróp vagy karitatív hozzáállással ellentétben, melyek teljesen önkéntesek, a cedáká vallásos kötelezettség, amit meg kell tenni tekintet nélkül az anyagi helyzetre szegénynek és gazdagnak egyaránt. A cedákát úgy tekinti a zsidó gondolkodás, mint ami eltörölheti az ember kevésbé kedvező mennyei megítélését.
1.2. A középkori rabbinikus irodalom
A klasszikus rabbinikus irodalomban úgy érveltek, hogy a maradékra vonatkozó bibliai rendelkezések csak a kukoricaföldekre, gyümölcsösökre és a szőlőkre vonatkoztak, és nem vonatkoztak a zöldséges kertekre. Szigorúbbak voltak abban a tekintetben, hogy ki kaphatott pl. a maradékból. Kijelentették, hogy a gazda nem részesülhetett az elhullott maradékból, és nem tehetett különbséget a szegények között, nem próbálhatta meg elriasztani őket kutyákkal vagy éppen oroszlánokkal.7
Maimonides felsorolja az Adakozás Nyolc Szintjét, a Misné Tórában a Hilchot Mátánot Aniim-ban (10,7-14: Törvények a szegényeknek való adakozásról):
1. Kamatmentes hitelt nyújtani a szükséget szenvedőnek, partneri kapcsolatot létesíteni a szükségben lévővel, adományt nyújtani a szükséget szenvedőnek, állást keresni a szükséget szenvedőnek – mindaddig, amíg ez a kölcsön, adomány, partnerség vagy munka azt nem eredményezi, hogy a szükséget szenvedő önellátó lesz.
2. Cedákát adni névtelenül egy ismeretlennek egy olyan személyen (vagy közalapítványon) keresztül, amely megbízható, bölcs, és úgy tudja a cedáká cselekedeteit a pénzeddel úgy elvégezni, hogy az kifogástalan lesz.
3. Cedákát adni névtelenül egy ismert valakinek.
4. Cedákát adni nyilvánosan egy ismeretlennek.
5. Cedákát adni mielőtt azt kérik.
6. Megfelelő módon adni, miután azt kérik.
7. Önként adni, de nem az elvárt módon.
8. „Szomorúságból” adni (sajnálatból – könyörületből adni): úgy gondolták, hogy Maimonides olyan adományozásra utal itt, mely abból a szomorú érzésből fakad, amit az ember a szükséget szenvedők láttán érez (ellentétben azzal, hogy az vallási kötelezettség). Más fordításban ez „vonakodva adni”-ként jelenik meg.
1.3. A cedáká persely (mátán beszéter)
A cedáká persely egy gyűjtő edény, amelybe az önkéntes jótékonysági adományok kerülnek elhelyezésre. A persely első említése Jehojadával,8 a főpappal kapcsolatos, aki készített egy ládát, melynek nyílás volt a tetején, és amit elhelyezett az oltár mellé a főbejárattal szemben a Templom déli oldalán. A ládába tett adományok a szent épület javítását szolgálták.9 A Misna szerint a Második Templomban 13 szarv alakú „sófár” doboz volt, melyek alul szélesek, felül keskenyek voltak, melyekbe az érméket dobták. A bennük elhelyezett pénzt a templomban végzett számos áldozat támogatására és jótékonysági célra használták fel. Később a jótékonysági dobozt „kuppá sel cedáká”-nak, vagyis jótékonysági kosárnak, vagy a péntekenként a szegények fenntartására adományozott hozzájárulások gyűjtő edényének nevezték.10
A zsinagógában és a Bét háMidrás-ban (a Tanház, a Tanulás Háza) kezdettől lehettek jótékonysági edények, melynek mindegyikén ott volt felirattal megjelölve a cél, amire a pénzt gyűjtötték. Ezek között a dobozok között az egyik a „Bedek háBájit” -ra (a zsinagóga javításaira), egy a Bét háMidrás gyertyáira, egy harmadik a Talmud Torá-ra, a negyedik a „Málbis Árummim” -ra („a ruhátlanok felruházására”, vagyis a szegények számára való ruházat gyűjtésére) szolgált, és egy ötödik a „Gemilát Chászádim” volt, amit a szegények számára kamat nélküli kölcsön nyújtására fordítottak. Egy speciális dobozon a „Mátán beSzéter” (Titokban adott adomány)11 felirat volt, melybe gyakran ismeretlen személyek által adott nagy összegű adományok voltak, akik néha megjelölték hogyan kerüljön a pénz elosztásra. A jótékonysági dobozt a sámmás (szolga, templomszolga: sámesz) a temetési menet elején vitte, és a „Cedáká táccil mimávet!” („Az igazságosság (jótékonyság) megment a haláltól!”) Példabeszédek 10,2 idézetet mondta.
Jézus mondja a Hegyi beszédben:12 „1Ügyeljetek, hogy igazvoltotokat (alamizsnát, a cedákát vagyis az igazságosságot) ne az emberek előtt gyakoroljátok, hogy csodáltassátok magatokat velük, mert így nem lesz jutalmatok Atyátoknál, aki a mennyben van!”13 A Templom „perselyei” a szegény asszony fillérje történetben,14 melyekbe gazdagok és szegények adományaikat dobták, egy tizenhárom kürt alakú bronz tartályból állt. Ezeket olyan alakúra formázták, hogy a nem becsületes szándékúak ne tudjanak kivenni belőle érméket, miközben úgy tesznek, hogy pénzt dobnak be.15 A kürt alakú adománytartók is fennmaradtak az egyházban a 4. század kezdetéig, ha a concha (görög: konché/kagyló) szóra tekintünk, melyet az adományok raktáraként használtak. Mindenképpen utalás az alamizsnadobozoknak kürt alakú formájára az, amit Jézus mondott (Máté 6,2): „ 2Amikor tehát adományt adsz, ne kürtöltess magad előtt, ahogyan a képmutatók teszik a zsinagógákban (böjti napokon) és az utcákon, hogy dicsérjék őket az emberek… 3Te pedig, amikor adományt adsz, ne tudja a bal kezed, mit tesz a jobb, 4hogy adakozásod titokban történjék; a te Atyád pedig, aki látja, ami titokban történik, megfizet neked nyíltan.” Utalást találunk itt a Példabeszédek 11,21-es verssel kapcsolatban („21Kezet rá, hogy nem marad büntetlenül a gonosz! De az igazak utódai megmenekülnek”) a „jád le-jád” – „kézből kézbe” kifejezésre, amit a rabbik úgy értelmeztek,16 mint a jótékonykodásnak titokban való megtételét. Az idők folyamán az alamizsna adásának intézménye karitatív jótékonykodássá alakult át.
1.4. Gemilut chászádim
A gemilut chászádim a szívjóságból való adományozás, szerető jótékonykodás. A gemilut chászádim az emberi jóság szélesebb skáláját foglalja magában, mint a jótékonyság. A Talmud szerint: „A jótékony adomány csak valaki pénzbeli hátteréből adható, a gemilut chászádim mindkettő lehet, személyes szolgálat és pénz is. A gemilut chászádim szólhat gazdagnak és szegénynek egyaránt. A jótékony adományt csak élő személynek adhatjuk, a gemilut chászádim szólhat élőnek és halottnak egyaránt.”17 Majdhogynem humorosan a rabbik rámutatnak arra, hogy az egyetlen bizonyítható példája a valóban altruista gemilut chászádimnek a halott iránti tisztelet kimutatása, mivel ebben nincs benne az a ki nem mondott gondolat, hogy az adományozott egy napon visszaadja, amit kapott.18
A gemilut chászádimet úgy tekintik, mint a zsidóság kiemelkedő jellemzőjét, és ez oly mértékben így van, hogy „bárki, aki megtagadja a gemilut chászádimet, az alapjaiban tagadja meg a judaizmust” – mondja az Ecclesiastes Rabba,19 és még annak a gyanúnak az árnyéka is rávetődhet, hogy nem zsidó származású.
A középkorban a gemilut chászádim átfogó koncepciója, mely magában foglalta a felebarát felé irányuló jóakarat és belátás minden aspektusát, mind attitűdben, mind cselekedetben, egy idő után komoly korlátok közé került, és pusztán egy kérdéskört foglalt magában, a rászorulóknak kamatmentes kölcsön nyújtásának a kötelezettségét.
A zsidóság alapvető tanítása, hogy a cedáká pénz soha nem volt a tied. Mindig Istené volt, aki pusztán megbízott vele, hogy megfelelően használd. A Talmudban a Pirké Ávot, az Atyák fejezetei azt tanítja, hogy a világ három dolgon nyugszik (1,2): a Tórán, az istentiszteleten és a jótékonyságon: ál háTórá, veál háÁvódá, veál Gemilut Chászádim!
2. A ZÁKÁT – AZ ADAKOZÁS
2.1. A zákát
A zákát jelentése: ami megtisztít. A zákát, vagyis az alamizsnaadás a muszlimok jótékonysági adománygyakorlata, amely a felhalmozott vagyonon alapszik, és kötelező mindazoknak, akik azt megtehetik. A muszlimoknak személyes kötelezettség mások gazdasági nehézségeinek a megkönnyítése, és a létező egyenlőtlenségeknek a felszámolása. A zákát az iszlám egyik oszlopa, az iszlám harmadik pillére. A zákát megadásával az adakozó elnyeri Allah tetszését, megtisztítja a lelket, a vagyont és magát a társadalmat. „Végy javaikból szádákát, hogy tisztátalanságukat megszüntesd és őket azzal (vétkeiktől) megtisztítsd!”20 (Korán 9,103. „Végezzétek el az imádkozást és adjátok meg a zákátot. Ami jót (a földi létben) megelőlegeztek magatoknak, azt megtaláljátok majd Allahnál. Allah szemmel kíséri azt, amit cselekedtek.” (Korán 2,110)
Egy angliai felmérés szerint napjainkban a muszlimok többet fordítanak jótékonysági célokra, mint más vallásoknak a tagjai. A muszlimokat a zsidók, őket a protestánsok, majd a katolikusok és a nemhívők követik.21
2.2. A Korán
A Korán több mint 30 különböző versben beszél a zákátról, főleg a medinai szúrákban. A Korán szerint a zákát tulajdonképpen a vagyon újraelosztásának egy módja, ami így növeli a készpénzforgalmat is a gazdaságban, és különös tekintettel van a szegény és nincstelen muszlimokra. A zákát több mint egyfajta adózás. A zákát adása voltaképpen az egyén saját üdvössége szempontjából szükséges. A nem muszlimoknak nem kell zákátot adni, hanem egy bizonyos adót kell fizetniük, amit dzsizjá adónak is hívnak.22 Akik zákátot adnak, jutalmat várhatnak Istentől a másvilágon, akik azonban elhanyagolják a zákát adását, kárhozatra kerülhetnek. A zákát adása az egyén vagyonának és lelke megtisztításának az eszköze. Az adó megadása a muszlimoknál (ami magában foglalja a zákátot is) része az Isten és az emberiség közötti kezdeti szövetségnek (Korán 2,83).23 A Korán felsorolja a zákát várományosait.24
2.3. A Hádisz
A hádisz figyelmezteti azokat, akik nem adnak zákátot. A hádisz szerint a zákát fizetésének elutasítása a képmutatásnak egy jele, és Isten nem fogja az ilyen ember imáját elfogadni. A Hádisz állítja, hogy a szegény nem lenne éhes, ha a gazdag megadná a zákátot. Azt is tanítják, hogy a zákát megtisztítja azokat, akik adják. Hiszik, hogy Allah megőrzi azok vagyonát, akik zákátot adnak. Az Ítélet Napján felelősségre vonják és megbüntetik, akik nem adtak zákátot.
A zákát különböző jogi aspektusait tárgyalja a Hádisz: a vagyon típusait, melyek a zákát tárgyai. A minimális mennyiséget, ami zakátot képez (niszáb), a zákát árfolyamát, és az egyéves megtartási periódust.
A Hádisz tanácsot ad a zákát államilag engedélyezett begyűjtésére. A begyűjtőknek azt tanácsolja, ne vegyenek többet, mint ami jár, és azoknak, akik fizetik a zákátot, hogy ne kerüljék el a fizetést. A Hádisz a büntetésről figyelmezteti azokat, akik elfogadják a zákátot akkor, amikor az nem jár nekik.
2.4. A zákát története
A Mohamed által elindított zákát gyakorlata fontos szerepet játszott az iszlám egész történelme folyamán. Abu Bakr kalifa (Mekka 573 – Medina 634), akit a szunnita muszlimok Mohamed utódjának tekintenek, ő volt az első, aki törvényerejű zákát rendszert vezetett be. Abu Bakr megvalósította azt az elvet, hogy a zákátot a Próféta hatalmának törvényes képviselője részére kell megfizetni. Abu Bakr biztosította azt, hogy minden férfi és nő, és minden gyermeknek is legyen évi 10 dirham jövedelme, amit később ezt 20 dirhamra emelt.
A második és harmadik kalifa, Umar ibn Al-Khattab (592-644) és Uthman ibn Affan (kb. 574-656) folytatták Abu Bakr a zákáttal kapcsolatos kodifikációt. Uthman ibn Affan megváltoztatta a zákát beszedésének rendszerét, mert rendeletet hozott, hogy csak a „nyílvánvalóan”, egyértelműen nagy vagyon az adóköteles. Ennek hatására a zákát befizetése a nagy földbirtokokra és mezőgazdasági terményekre korlátozódott. Ali ibn Abi Talib (Mekka 599-Kufa 661) uralkodása alatt a zákát ügyét kormányzásának törvényesítéséhez kapcsolták. Ali ibn Abi Talib után támogatói megtagadták a zákát fizetését I.Muávija ibn Abi Szufján-nak (647-683), mivel nem ismerték el legitimációját.
Az államilag adminisztrált zákát gyakorlata azonban rövidéletűnek bizonyult a iszlám korai történelmében. Az Umar ibn Abdul Aziz (682–720) uralkodása alatti időről mondják, hogy Medinában senki nem szorult rá a zákátra. Őt követően a zákátot már inkább egyéni kötelezettségnek tekintették
Ma – becslések szerint – az éves zákát tizenötszörös globális humanitárius hozzájárulást tesz ki.
2.5. A zákát gyakorlata
A zákát az iszlám öt oszlopának egyike, és minden muzulmántól elvárható, akinek megvannak rá a financiális eszközei (niszáb). A zákát kötelezettségén felül a muzulmánok ösztönözve vannak önkéntes adományok megtételére is (szádákát). A zákátot nem kérik a nem muzulmánoktól, nekik a dzsijá adót kell megfizetniük. A Korán szerint az embereknek nyolc kategóriájuk létezik (ásznáf), akik megfelelnek azoknak a feltételeknek, hogy a zákát alapokból részesüljenek:
1. Azok, akik teljes szegénységben élnek (Ál-Fukárá).
2. Akik korlátozva vannak, és így alapvető szükségleteiket nem tudják kielégíteni (Ál-Mászákin).
3. Maguk a zákát gyűjtők (Ál-Ámiliná Áláihá).
4. A nem muzulmánok, akik szimpatizálnak az iszlámmal, vagy át akarnak térni az iszlámra (Ál-Muálláfátu Kulúbuhum).
5. Akit meg akarnak menteni a rabszolgaságból vagy a rabságból. Ide tartozik a váltságdíj vagy vérdíj megfizetése is (Dijjá). (Fir-Rikáb).
6. Akik nagy adósságot halmoztak fel alapvető szükségleteiknek a kielégítése idején (Ál-Ghárimin).
7. Akik Isten útjain dolgoznak (Fi Szábililláh) (ideértve a háborúban harcolókat).
8. Az utcagyerekek, illetve az utazók (Ibnusz-Szabil).
Bibliográfia
BACHER V.: A Babylóniai amórák agadája. Gabbiano. Budapest, 2007.
BLAU L.: Emberszeretet a Talmudban. In: Etika a Talmudban. IMIT. 1920.
CASSEL, D: Die Armenverwaltung des Alten Israel. Berlin, 1887.
DIEZ, E.: Glaube und Welt des Islams (1948)
FOSCHER, R.: Der Islam (1992)
GÁBOR GY.: Mizantrópia vagy filantrópia. In: Gábor György: Az idő nélküli hely. 2008.
GERI K.: A szeretet munkásai. A pesti Izr. Nőegylet története. Budapest. 1937.
GUTTMANN Mihály szerk. Emlékkönyv Dr. Hevesi Simon főrabbinak. Budapest, 1934.
HÁBERMAN Z.: Cedáká és társadalometika. Doktori disszertáció. OR-ZSE. Budapest, 2012.
HAWTING, G. R.: The development of Islamic ritual (2006)
HEVESI S., BLAU L., WEISZ M.: Etika a Talmudban. IMIT, Budapest, 1920.
HOROVITZ, L. Zedakah Boksz., ALMS. KAUFMAN, K.: Alms. in. Encyclopaedia Judaica CD-ROM 1992.
HUNTINGTON,P.S.: A civilizációk összecsapása és a világrend átalakulása. Budapest, 2004.
Th KHOURY, A.: Begegnung mit dem Islam. Eine Einführung (1980)
Th KHOURY, A.: Zwischen Morgenland und Abendland: der Nahe Osten und die Christen (2011)
MOLNÁR E.: A Talmud könyvei. Budapest, 1921–1923.
OLÁH J.: Judaisztika. Budapest, 2005.
PETUCHOWSKI, J.J.: Lexikon der Begegnung: Judentum – Christentum – Islam (1978)
ROSENBERG L.: A zsidó vallás törvényei. Miskolc, 1936. Budapest, 1996.
SCHIRMACHER, T.: Harenberg Lexikon der Religionen: die Religionen und Glaubensgemeinschaften der Welt : ihre Bedeutung in Alltag, Geschichte und Gesellschaft (2002)
SCHŐNER A.: A jótékonyság szerepe a zsidó hagyományban. In: Schőner Alfréd: Te érted. Budapest, 2004.
SCOTT, J. C.: Weapons of the weak: everyday forms of peasant resistance. Yale University Press (1985) 171.
SPINOZA, B.: Etika. Budapest, 1997.
SZÁNTÓNÉ B.E.: „Zavarban az anya mit csináljon a lányával?” A Szombathelyi Izraelita Leányegylet http://www.or-zse.hu/resp/balazsedit-lanyegyletdebrecen2005. htm
TAUB, Sh. i: The Laws of Tzedakah and Maaser. Mesorah Publication. New York, 2001.
TELUSHKIN, J.: A Code of Jewish Etics. New York. 2006.
WEISS, Anita M.: Islamic reassertion in Pakistan: the application of Islamic laws in a modern state. Syracuse University Press (1986)
ZYSAW, A.: Zakat. in. Sir H. A. R. GIBB: Encyclopaedia of Islam (1979)
SZÉCSI JÓZSEF