Egyházfórum

Ferenc pápa új bíborosi kinevezései között egyet minden bizonnyal találunk, amely nekünk, magyaroknak is meglepetés lehet: Karl-Josef Rauber érsekét. A nürnbergi születésű és ma 80 éves német pap hosszú éveken keresztül a Szentszék diplomáciai szolgálatában állt. A II. Vatikáni zsinat alatt Rómában tanult, ahol magával ragadta a zsinat szelleme, és ehhez mind a mai napig hű maradt.

„Olyanok lesztek, mint az istenek.” – ezt sziszegte a Kísértő az ősszülők fülébe (Ter 3,4). Szavai a leszármazottak sokaságának lelkében is meghallgatásra találtak: a történelem során rengeteg ember próbálkozott azzal, hogy a csábítást megvalósítsa. Szép számmal akadtak gátlástalan akarnokok, akik mindent és mindenkit az uralmuk alá akartak hajtani. Már Pál apostol megállapította: „beszélnek istenekről az égen és a földön, mivel sok istenük és uruk van” (1Kor. 8,5).

Legyen vasárnapi nyitva tartás, vagy ne legyen? Kinek szabad nyitva tartani és kinek nem? És ha az egyik munkáltatót családbarátságra kötelezzük, a másikat miért nem? Ezek csak a mai magyar pártpolitika felől megválaszolható kérdések. A mi szempontunkból a lényeg az, hogy az egész problémafelvetésnek a kereszténységhez semmi köze nincs, de nincs köze még a politikai kereszténydemokráciához sem, amelynek fő tartópillérei a szolidaritás, a szubszidiaritás és a szociális érzékenység.

Ha a Biblia alapján közelítjük meg a dolgot, látnunk kell, hogy a szombat nem vasárnap (mint ahogy a zsinagóga sem templom, és a rabbi sem pap). A vasárnap Jézusról szól. Arról, hogy ő csütörtök este széder vacsorát ült a tanítványaival, majd elfogták az Olajfák hegyén, a pénteki nap folyamán kínvallatásnak vetették alá, kivégezték, és vasárnap hajnalban feltámadt. Ezért a keresztény világ az Úr napja-ként a vasárnapot ünnepli (leszámítva néhány, kis létszámú közösséget, akik a szombatot tartják). A katolikus kisiskolások hittankönyvei pl. a Tízparancsolatot magyarázva ilyeneket írnak: „Az Úr napját megszentelni azt jelenti, hogy elmegyünk a szentmisére”, de a Heidelbergi Káté is a vasárnapot tekinti az Úr napjának – ugyancsak Jézus feltámadása okán.

Tisztelt Miniszter Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében végzett Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatának eredményeiről szóló beszámolókat. Megnyugtató, hogy van egy KEHI-nk, amely elfogulatlanul vizsgálja a norvég közpénzek felhasználását, és egy minden gyanún fölül álló vizsgálat végén ki meri jelenteni, hogy a támogatásokat odaítélő konzorcium visszaélt a norvég kormány bizalmával! Kit érdekel, hogy a norvég kormány elégedett volt a pénzek elosztásával, és tiltakozik a KEHI eljárása ellen! Mi köze hozzá? Az a pénz, ami bejön az országba (Norvégiából, az EU-ból vagy az USA-ból), a miénk, és azt teszünk vele, amit akarunk, vagy amit a magyar kormány akar (kétharmaddal ez úgyis egyre megy)! Ilyen hatékony és bátor szervezetre van szükség, mint a KEHI!

Kisdiákként élvezettel hallgattam a Szabad Európán Gallicus rovatát, a Reflektort. Néhány mondatára a mai napig emlékszem. Éneklő, magas hangon mondta: ”Jegyezzék meg a moszkovita takonypócok, hogy az Isssten malmai lassssan, de biztosan őrölnek!”

Sok-sok év elmúltával, ma már inkább a tárgyilagosan vitatkozó, és inkább csak a tényeken alapuló, szellemes írásokat szeretem, bármelyik oldalról származnak; nem az átkozódó, habzó szájú, öklüket rázó megmondó-emberek kinyilatkoztatásait.

Remélem, most néhány héten át azon fogunk közösen elmélkedni, hogy miképpen kell – vagy legalább is kellene – viszonyulnia az egyháznak a szegénységhez.

Véleményem szerint nem létezik szegénység úgy, általában. Konkrét szegény emberek és konkrét helyzetek léteznek. Erre vonatkozólag eszembe jutott egy történet is, amelynek szereplői fizikailag nincsenek messze (feltéve, hogy élnek még), vallási kultúra szempontjából azonban fényévekre vannak tőlünk.