Egyházfórum

Mindenekelőtt szeretném előrebocsátani, hogy vallását aktívan gyakorló római katolikus vagyok. Mi több a győri egyházmegyében voltam hittanos, sőt ministráns. Ezek után talán érthető, hogy érdeklődéssel figyelem egyházam, s mindenekelőtt annak vezetőinek állásfoglalásait korunk kérdéseiben, s ezért igen csak felkeltette érdeklődésem a Népszava 2019. április 6-i címlapja, melyben Veres András püspök atya interjújából azt emelik ki: „Kevesebb a kiskorúak elleni visszaélés, mint a liberális országokban”. Fellapozva az újságot valóban azt olvashattam „Nálunk valószínűleg kevesebb visszaélés történt, mint más országokban. Én úgy látom, a magyar ember és a magyar kultúra gyerek- és családbarát, ami akadályozza az ilyen irányú bűnelkövetést.” Későbbiekben a más országokat a nálunk liberálisabb országoknak kell értelmezni, amiből az olvasó, s a lap szerkesztője joggal következtethet arra, hogy a liberalizmus és a papi pedofília között létezhet valamiféle összefüggés.

A Magyar Szcientológiai Egyházhoz tartozó Út a Boldogsághoz Alapítvány szervezésében immáron a harmadik alkalommal került sor vallásközi kerekasztal-beszélgetésre, ezúttal A vallásos emberek boldogabbak címmel. A téma apropója különböző felekezetek médiumaiban egy időben megjelenő hasonló témájú beszámolók közelmúltban történt felmérésekről, melyek szerint a vallásos emberek boldogabbak, mint a nem vallásosak. Katolikus, evangélikus, pünkösdi, muszlim és szcientológus lelkészek mellett rám, vallásszociológusra a konstruktív ördög ügyvédjének szerepe jutott. A boldogságkutatás (bizony, van ilyen, méghozzá a filozófiai antropológia mellett különböző társadalomtudományokban is!) a köznapi boldogságfogalmak (kellemes élet, konfliktusmentesség, elégedettség, érzelmi stabilitás, testi-lelki egészség) mellett az arisztotelészi erényes életmód, a szorongásmentesség, a koherencia-érzés, valamint a szubjektív jól-lét értékalapú és élvezetelvű változatainak fogalmaival operál.

Tényállás

… Most éppen egyik kedves ismerősünk magzatáért imádkozunk, akikről a „szokásos” UH vizsgálaton megállapították, hogy valami nincs rendben, s ezért el kellene vetetni. Amikor az édesanya újabb vizsgálatot kért, csodálkoztak, hogy miért nem érti az anyuka, hogy ez a magzat, ha megszületik, csak vegetálni fog, mint egy kis virág és az egész családra, meg a társadalomra is óriási terhet jelent… Egyébiránt az ismerősünknek ez lenne a negyedik szülése!! Óriási a nyomás az édesanyán, de Istennek hála, most még állja a sarat: a 86. napnál tartunk éppen.

Kérlek, kísérjétek őket is! Fohászkodjatok az anyukáért –, hogy jó döntést hozzon a sok oroszlán üvöltése ellenére – és a magzatáért is, hogy betöltse azt a helyet, amelyet a Mindenható Isten neki szánt. Szeretettel, bizakodással!

Megjelent az Egyházfórum 2019/1. számában

Egyesek szerint John Maxwell Coetzee, az Ausztráliában élő dél-afrikai író (aki az angol mellett az afrikaanst is beszéli) az 1980-ban megjelent A barbárokra várva című regényét az 1933-ban elhunyt Konsztantinosz Kavafisz hasonló című költeménye alapján írta, mely így zárul: „Mert itt az est, s a / barbárok nem jönnek. / Néhányan, kik a határról érkeztek, /azt állítják: barbárok nincsenek. //  Mi lesz velünk most a barbárok nélkül? / Úgy hittük, ők hoznak megoldhatatlan / dolgainkra holmi megoldásfélét”. Mások, miként jómagam is, úgy vélik, hogy Coetze regényének ihletője legalább ennyire az apartheid volt, valamint – József Attila szavaival – az „örökkön fájdalmas az ember, örökkön kicsik a dolgok”.