Egyházfórum

Azért választottam Márai regényének címét, amelyben ugyan az alábbi sorok a harmincas évek németjeire utalnak, mivel ezek minden további nélkül miránk is alkalmazhatók: „…ezek az emberek félnek. … Nem gyávák, szó sincs erről. …Önmaguktól félnek, ami a lelkükben leküzdhetetlen, kéjes halálvágy, a beteg, a vágyait személy szerint rögzíteni nem tudó sexus bosszúvágya, egy kielégületlen, nagy nép életfogytiglani pubertásának kaján és életveszélyes kíváncsisága… A kielégülést kergetik, ami hiányzik a lelkükből. Mi adhat kielégülést egy népnek? Csak az, ami egy embernek: az önismeret, a valóságismeret, a szegénység.” Szomorú látni a sok rettegő embert, akik félnek Brüsszeltől, a migránsoktól, a Nyugattól, a Kelettől, a baloldaltól, a jobboldaltól. Akiket szándékosan tartanak ebben az állapotban. A rettegő emberek pedig gyűlölnek mindenkit, aki bármiben is különbözik tőlük, vagy aki csak egy kicsi gondolkodást, megértést kér. Elég csak ránézni a csütörtöki „gyűlölet ellen” tüntetők eltorzult arcára, élükön a Ferenc pápát „demens vénembernek” nevező publicistával. Ezek a felhergelt emberek képviselnék a kereszténységet? Az irgalom és a felebarát szeretetének vallását? Hiszen ezek nem szeretnek senkit. Talán még magukat sem. Ők védenék az európai kultúrát?

A Debreceni Ítélőtábla (miután egy másik perben jogerős ítélet mondta ki az etnikai alapú szegregáció megtörténtét) tavaly szeptemberben jogerősen úgy döntött, hogy a gyöngyöspatai általános iskolában az elkülönített oktatás gyakorlata sértette a felperes (roma) diákok jogait, akiknek ezért (évenkénti és személyenkénti bontásban) összesen közel százmillió forint kártérítést kell fizetni. Külön osztályba járatták a roma gyerekeket, alig találkoztak a nem roma gyerekekkel, mert külön emeleten voltak, nem engedték be őket a farsangi bálba, nem vitték el őket osztálykirándulni, nem tartották meg nekik az informatika órákat, nem vehettek részt az úszásoktatásban. „Én nem vagyok gyöngyöspatai, de hát azért, ha ott élnék, mégis megkérdezném, ez hogyan van, hogy egyébként valamely okból a velem egy közösségben, egy faluban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül. Miközben ezért a pénzért én nem tudom, hány órát, hány napot, hány évet kell dolgozzak. (…) És azt gondolom, hogy ezeknek az embereknek igazuk van. Én még nem tudom, pontosan mit kellene tenni, hogy ez nem maradhat így, az bizonyos”, nyilatkozta miniszterelnökünk. A választókerületért felelős fideszes parlamenti képviselő ez ügyben arról posztolt, hogy az egész valójában a „Soros hálózat” öncélú pénzszerző akciója, mellyel a roma családok közé dobott milliók romba döntik Gyöngyöspatát, ismét kiélezve az etnikai feszültséget.

Jellemzőnek tartom, hogy sem a „kultúra”, sem a „művelődés”, sem a „művészet nem szerepel olyan címet viselő művek tárgyszójegyzékében, mint a Dogmatika, vagy a Keresztény élethivatás, pedig például az utóbbiban helyet kapott a „donor”, az „uzsora” és a „részegség” is. Szerencsére – persze korántsem véletlenül – szerepel a „kultúra” Karl Rahner teológiai szótárában mint „az emberi létezés ama sajátossága, hogy az emberi szellem megismerésére és szabadságáéra támaszkodva maga alakítja önmagát és világát.” Őszerinte a kultúra objektiváló és közvetítő anyag, az ember feladata, mivelhogy az ember önmagát megvalósító létező. Ugyanezt Pilinszky így fejezi ki: „Mi halandók és halhatatlanok vagyunk, ebből a feloldhatatlan feszültségből született egész kultúránk és minden imádságunk.”

Pierre Bourdieu úgy véli, hogy a társadalmi és gondolkodási struktúrák közötti megegyezés a szimbolikus rendszereknek, vagyis a nyelvnek, a művészetnek és a vallásnak köszönhető. Felfogása szerint vallás olyan szimbolikus rendszer, mely „elősegíti, hogy rejtett módon a hívekre erőszakolják a világ, s kiváltképpen a társadalom észlelésének és elgondolásának strukturáló elveit. Gyakorlatoknak és képzeteknek olyan rendszerét kényszeríti a hívekre, melynek struktúrája objektíve ugyan a hatalommegosztás elvére épül, ám mégis a kozmosz természeti-természetfeletti struktúrájaként jelenik meg.” Ne kedvetlenítsen el bennünket ez a jócskán elfogult elgondolás! Vizsgáljuk meg, fogott-e mégis valamit a neves szociológus a – szerintem is – lyukas hálóval! Például meggyőzőnek tűnő bizonyítékai vannak arra, hogy együtt jár az egyistenhit, az osztálytagozódás és az erős szervezet, miként a papság (ószövetségi értelemben használja ezt a fogalmat), az allegória, és az üdvjavak monopolizálása is együtt jelentkeznek.

Immár negyedszázada lépett át Nyíri Tamás ebből a kinevethető világból – ahol Nagy Lászlóval szólván „örökkön kicsik a dolgok”, amit Nyíri is számtalanszor kinevetett, hol kínjában, hol kárörömmel, hol szent meggyőződéssel – a mennyei derű világába. A szeretetről mindig kellő óvatossággal szólt, annál önfeledtebben a „túlparti fényekről”, a transzcendencia evilági jeleiről, a rend igényéről, a reményről, a játékról és a humorról, majd javaslatomra a művészetről, hasonlóképpen pedig a szerelemről és az egyik embernek a másik általi megerősítéséről. Szentül vallotta, hogy az ember örökösen deficitben van megerősítését tekintve, ami sajátos felebaráti kötelességeket ró ránk, többiekre. Így aztán, immár örökös tanítómestereim egyikeként biztatva tekint rám íróasztalom fölül, Balogh Zoltán, Mihail Bulgakov, Hankiss Elemér, Hegedüs B. András, Józsa Péter, Örkény István, Tánczos Gábor, Tomka Miklós és Zsolnai József társaságában.