Megjelent a Egyházfórum 2017/2. számban SZERELEM, SZERETET Isten az embert férfinak és nőnek teremtette. Teremtő akaratának célja az volt, hogy saját képmására és hasonlatosságára alkosson (Ter 1,26) élőlényeket. Isten maga a Létezés, Élet, amelyben egyszerre …
Bővebben...Kételyek között?
Megjelent a Egyházfórum 2017/2. számban AZ AMORIS LAETITIA ÉS AZ ÚJRA HÁZASODOTT ELVÁLTAK SZENTSÉGEKHEZ JÁRULÁSÁNAK KÉRDÉSE1 BEVEZETÉS 2016. április 8-án a Szentszék sajtótermében mutatták be nagy sajtóérdeklődés mellett az Amoris laetitia… kezdetű, a családban megélt …
Bővebben...Fellebbviteli eljárás (szemelvények egy elgondolkodtató üzenetváltásból)
Tényállás
… Most éppen egyik kedves ismerősünk magzatáért imádkozunk, akikről a „szokásos” UH vizsgálaton megállapították, hogy valami nincs rendben, s ezért el kellene vetetni. Amikor az édesanya újabb vizsgálatot kért, csodálkoztak, hogy miért nem érti az anyuka, hogy ez a magzat, ha megszületik, csak vegetálni fog, mint egy kis virág és az egész családra, meg a társadalomra is óriási terhet jelent… Egyébiránt az ismerősünknek ez lenne a negyedik szülése!! Óriási a nyomás az édesanyán, de Istennek hála, most még állja a sarat: a 86. napnál tartunk éppen.
Kérlek, kísérjétek őket is! Fohászkodjatok az anyukáért –, hogy jó döntést hozzon a sok oroszlán üvöltése ellenére – és a magzatáért is, hogy betöltse azt a helyet, amelyet a Mindenható Isten neki szánt. Szeretettel, bizakodással!
Bővebben...Barbárokra várva
Megjelent az Egyházfórum 2019/1. számában
Egyesek szerint John Maxwell Coetzee, az Ausztráliában élő dél-afrikai író (aki az angol mellett az afrikaanst is beszéli) az 1980-ban megjelent A barbárokra várva című regényét az 1933-ban elhunyt Konsztantinosz Kavafisz hasonló című költeménye alapján írta, mely így zárul: „Mert itt az est, s a / barbárok nem jönnek. / Néhányan, kik a határról érkeztek, /azt állítják: barbárok nincsenek. // Mi lesz velünk most a barbárok nélkül? / Úgy hittük, ők hoznak megoldhatatlan / dolgainkra holmi megoldásfélét”. Mások, miként jómagam is, úgy vélik, hogy Coetze regényének ihletője legalább ennyire az apartheid volt, valamint – József Attila szavaival – az „örökkön fájdalmas az ember, örökkön kicsik a dolgok”.
Bővebben...Meddig hallgathat egy keresztény értelmiségi?
A napokban minden választópolgár megkapja a miniszterelnök levelét, amely arról tájékoztat, hogy a brüsszeli bürokraták „most arra készülnek, hogy újabb intézkedésekkel ösztönözzék a bevándorlást. A migránsvízum és migránsbankkártya bevezetését követően több pénzt adnának Soros György bevándorlást támogató szervezeteinek.” Az utcákat ellepik az óriásplakátok, amelyen Soros György és Jean Claude Juncker arca alatt ugyanezek az állítások olvashatók. Az Európai Bizottság közleménye szerint viszont a „kormány állításai rossz esetben tényszerűen helytelenek, és a legjobb esetben is erősen megtévesztők. Soros Györgyhöz pedig az egésznek semmi köze.” Két állítás áll egymással szemben: Magyarország miniszterelnökéé valamint az Európai Bizottság elnökéé, és mindkettő keresztény politikus.
Bővebben...Ajánlás 2018/4
Előző számunkban a véleményeltéréshez való jog kérdését állítottuk középpontba. Szerzőink egyetértettek abban, hogy a felelős igazságkeresésnek helye van az Egyház intézményi kultúrájában csakúgy, mint az egész társadaloméban. E gondolat jegyében foglalkozik mostani Súlypontunk a Magyarországon célkeresztbe került és mára hivatalosan is kegyvesztetté vált genderelmélettel. Hergell Mónika mentálhigiénés szakember az utóbbi időben megjelent, keresztény szellemiségűnek mondott, tendenciózusan genderellenes írások tartalmi hibáira reflektál. Nehezményezi és veszélyesnek tartja, hogy félrevezető, hibás információk alapján fenyegető rémként állítják be a genderszemléletet és a gendertudományokat. Korrigálja az írásokban szereplő hibás fogalmakat és szakmai tévedéseket, emellett bőséges, tudományosan megalapozott információval szolgál. Megvilágítja: sem a hagyományos nemi szerepek és patriarchális viszonyok megváltozása, sem a nemi és szexuális kisebbségek társadalmi elfogadása nem ellentétes a természet rendjével, nem veszélyezteti sem a családok reproduktív funkcióját, sem a gyermekek érdekeit, hiszen e változások egy már zajló társadalmi fejlődési folyamat szerves részei. Ennek – a nők és a nemi kisebbségek sok évszázados elnyomásából következően – lehetnek és vannak is szélsőséges kinövései, amelyek azonban nem általánosan jellemzők, és nem indokolhatják az alapjában pozitív folyamat megállítását, hanem szabad és érdemi vitákban kezelendők. A nők és a nemi és szexuális kisebbségek egyenjogúsítása, „a felebarátok közül kirekesztett embertársak visszafogadása” a Biblia igazi üzenetéhez illeszkedik, és nemhogy lerombolná, hanem teljesítené végre a szeretet parancsán alapuló keresztény etika követelményeit. Napjaink katolikus Egyházának történelmi feladata ennek felismerése.
Bővebben...Nagy Laci az egyenes labirintusban
Megjelent az Egyházfórum 2019/1. számában
1975. szeptember 19-én a Magyar Hajó és Darugyár szakszervezeti könyvtára beszélgető körének megalakulásakor Nagy Laci így mutatkozott be: „Nem születtem grófnak, de nem is baj, túlélem e nagy csapást. Hatéves koromig elvégeztem az óvodát. Szüleimtől mindent megkaptam, élveztem a boldog gyermekkort. Mint egyik bátyám, én is hegesztő lettem. Most a munka mellett végzem a gépészeti szakközépiskolát. Remélem, a továbbiakban is ilyen simán zajlik majd az életem.” Nem így történt, ugyan is ezt követően hamarosan illegalitásba vonult. Először még csupán mint olvasó, amikor 1978. szeptember 21-én a diadalmasan pöffeszkedő Olvasó népért mozgalomról megjegyezte: „Szeretném beleverni a mellét veregető kultúrstatisztika orrát a nagy büdös valóságba. Olvasgatnak persze, de el lehet-e várni, hogy komoly könyvek felett görnyedezzen az, aki nyomasztó érzésekkel megy haza. Mint munkám mellett harmadikos gimnazista illegálisan olvasok, mert csak azt kell tudnom, ami a tankönyvben van, szerintem éppen ezért meg kellene indítani egy illegális olvasómozgalmat is.”
Bővebben...Könyvek
Megrendelés
Az Egyházfórum keresztény közéleti-kulturális folyóirat megjelenik évente négyszer.A kiadó elérhető a megrendeles@egyhazforum.hu elektornikus címen és az alábbi elérhetőségeken. Kereskedelmi forgalomban egy szám ára:Nyomtatott: 1380 Ft, PDF: 690 Ft2020. évi előfizetés:Nyomtatott: 5100 Ft, PDF: 2550 Ft Közvetlenül a Kiadónál …
Bővebben...Kereszténységgel az illiberális demokráciába?
A múlt század 80-as éveinek közepe táján egy egyetemi ifjúkommunista baráti társaság tagjai fölismerték az idők megváltozását, és az ELTE Bibó István Szakkollégiumában liberális politikai műhelyt alapítottak. Ebből nőtt ki 1988 tavaszán a magát liberális, radikális és alternatív erőként definiáló Fiatal Demokraták Szövetsége, a FIDESZ. Kezdettől meghatározó vezetőjük, Orbán Viktor, a következő évtizedekben nemcsak a liberalizmusnak fordított hátat, hanem az alapvető polgári értékeknek is, majd 2014-ben, immár harmadszor megválasztott miniszterelnökként meghirdette az illiberális – később keresztényre keresztelt – demokráciát, amelynek központi eleme a nemzeti függetlenség és a keresztény értékek védelme. Főleg az utóbbi zene számos egyházi vezető, pap, lelkész és világi keresztény fülének, akik ezért a rendszer feltétlen támogatóinak számítanak. Kérdés azonban, hogy összeegyeztethető-e egymással az illiberális demokrácia és a kereszténység. A válasz része az ide vezető folyamat is, ezért érdemes ezt röviden áttekinteni.
Bővebben...