Jákob kútjánál

Amikor Jézus és tanítványi a Csereháton mentek át istenháta mögötti falvakon keresztül, leült egy kútnál, hogy ott várja meg tanítványait, akik a közeli városba mentek, hogy élelmet szerezzenek A kutat a helyiek, kit tudja, miért, Jákob kútjának nevezték, vagyis hát nevezték valaha, mert a valahai helyiek helyén ott már csak cigányok laktak. Egy szektás cigányasszony jött kúthoz, valamelyik újfajta gyülekezethez tartozhatott, mert amikor egy kicsit kiloccsantott korsójából, egy eléggé furcsa imát mormolt, amelyben angyalok és démonok egyaránt szerepeltek. Jézus megszólította:

– Adj innom!

A szektás cigányasszony így válaszolt:

– Gádzsó létedre tőlem, cigányasszonytól kérsz inni, te jóember?

Bővebben...

Richard Jenkyns: A Westminster-apátság

Megjelent az Egyházfórum 2009/1. számában Minden népnek, nemzetnek, embercsoportnak joga van ahhoz, hogy megemlékezzék nagy embereiről; azokról, akik meghatározó szerepet játszottak nemzetük történelmében, s munkásságukkal kiérdemelték az emberiség és nemzetük megbecsülését. Ezeknek végső nyughelye általában …

Bővebben...

Molnár Tamás: Keresztény humanizmus

Megjelent az Egyházfórum 2009/1. számában     A SZEKULÁRIS ÁLLAMNAK ÉS IDEOLÓGIÁJÁNAK A KRITIKÁJA Mielőtt elkezdeném ennek a tanulságos és érdekes könyvnek az ismertetését, be kell vallanom, hogy nem vagyok filozófus, és filozófiát is csak …

Bővebben...

Ingrid Craemer-Ruegenberg: Nagy Szent Albert

A kötet második, átdolgozott kiadásához írt előszavában Henryk Ansulewitz emlékeztet arra, hogy a könyv tulajdonképpen része az Otfired Höffe által szerkesztett „Nagy gondolkodók: életük, művük, utóéletük” c. monográfia-sorozatnak. Ez az adat a kötet olvasásakor nagy …

Bővebben...

Rainer Albertz: Illés

Megjelent az Egyházfórum 2009/1. számában   ISTEN TÜZES HARCOSA A Wilhelms-Universität (Münster) protestáns teológiai fakultásán oktató professzor komoly, elsősorban egzegetikai megközelítésű műve a Királyok első könyve végén található Illés-elbeszéléseket elemzi, valamint azt a történetet, amelyben …

Bővebben...

Michael Welker: Teremtés és valóság

Megjelent az Egyházfórum 2009/1. számában A teológiának és a természettudományoknak sarkalatos problémája a létező világ keletkezése. Erre a kérdésre a hívő embernek tökéletes választ ad az Ószövetség első könyve. Azonban felmerülhet az a kérdés, hogy …

Bővebben...

A nagy kirúgás

Megjelent az Egyházfórum 2009/1. számában   ÖTVEN ÉVE TÖRTÉNT Január 23-án volt ötven éve annak, hogy a Budapesti Központi Papnevelő Intézet növendékei megtagadták a közösséget a XII. Pius pápa által név szerint kiközösítettek vezette kollaboráns …

Bővebben...