Az Egyházfórum Alapítvány Kuratóriuma a „Fidentia pro ecclesia” emlékérmét 2013-ban dr. Matavovszky Tibornénak és Wolf Juditnak ítélte oda fáradhatatlan egyház- és szociális munkájukért. Mária néni sok évig önkéntes munkatársa és lelke volt egy sor kettős arculatú, egyszerre …
Bővebben...Kiről és miről beszélünk?
A web minden nézet kifejtésére alkalmas közeg. Lehetőséget ad arra is, hogy valóban tájékozatlan, vagy a tájékozatlanság vélelmének jogával élő szerzők bármibe belekötve, hiedelmeik körében szemeljenek ki és magyarázzanak félrevezetően tényeket és összefüggéseket. Ettől persze még lehetnek a magyarázataik érdekesek és tanulságosak.
Keresem is őket viszonylagos rendszerességgel. Így sikerült rábukkannom néhány hete a kereszteny.mandiner.hu – portálon egy olyan elemzésre, amelynek szerzői valószínűleg semmit nem tudnak Dr. Kamarás István vallásszociológus munkásságáról, a katolikus közéletben a mainál sokkal nehezebb helyzetekben vállalt szerepéről, klerikus körökben is számon tartott, személyes elkötelezettségéről és megbecsültségéről. Ostorozzák tehát bátran, mint klérus-, sőt egyházbírálót.
Bővebben...Vatikáni kérdezz-felelek
Az 1960-as születésű Róbert Bezák redemptoristaszerzetesi elöljárót 2009 júniusában szentelték püspökké Nagyszombaton (Trnava). A szertartást Josef Tomko szlovák származású kuriális bíboros vezette, aki szentbeszédében arra hívta fel az új érsek figyelmét, hogy egyházmegyéjében folytassa …
Bővebben...A zsidók listázása – újratöltve
Roger Scruton angol társadalomtudós a Magyar Tudományos Akadémián ez év májusában előadást tartott az európai értékek és a nemzetállamok összefüggéseiről. Az előadásról a MTA honlapja is tudósított. Ezt követően azonban a vendég a Professzorok Batthyány Körében is előadást tarthatott, mivel mail-ben terjed „Az európai értékek és a nemzetállamok” című előadásának szövege, amelyet Lovas Rezső, a Kör elnöke fordított azzal a megjegyzéssel, hogy az Scruton „2013. május 27-én megtartott előadásának szövege”. Az európai integráció és a nemzetállamok viszonyát egyébként inkább színvonalas zsurnalisztika, mint tudományos igényű előadás szintjén taglaló gondolatmenet a végén kifejezetten a magyar viszonyokról szólva érdekes fordulatot vesz:
Bővebben...David Gregory: A következő szint – Megrendelhető!
Friss vállalatgazdálkodási diplomájával Logan Bell szervezetfejlesztési munkát vállal. Elemeznie és véleményeznie kell a jónevű Universal Systems székházának öt különböző szintjén, egymástól eltérő elvek alapján működő egységek tevékenységét. Milyen elvek követése vezet sikerhez? Hol mennyi …
Bővebben...Jozef Tomko szlovák bíboros Eördögh-űzése
INTERJÚ DR. EÖRDÖGH ISTVÁN EGYHÁZTÖRTÉNÉSSZEL Ön az egyik írásában saját tapasztalatai alapján szlovák–magyar ellentétről beszél a Vatikánban, pedig úgy tudom, az Ön ősei között is vannak szlovákok. Igen. Egyik ősöm egy Pirk nevű Turóc vármegyei …
Bővebben...Ne féljetek!
Munkába menet éveken át volt egy állandó útitársam. Csak keveset beszélgettünk, mivel minden reggel magával hozta a legfrissebb Népszabadságot, s annak kiolvasása kitöltötte az utazási idő nagy részét. Egy idő után arra figyeltem fel, hogy kezében már nem egy, hanem két újság van; a Népszabadság mellett egy Magyar Nemzet is. Amikor megkérdeztem ennek okát, azt válaszolta, így veszi elejét a kötekedő megjegyzéseknek, a lekomcsizásoknak, amelyek az utóbbi időben érték. Ilyen módon semlegesnek vélhetik.
Bővebben...Miben hisz, aki nem hisz?
(Gondolatok a hit éve kapcsán)
Péter második levelének szerzője így buzdítja a keresztény közösségeket: „… hitetekhez ragasszatok igaz emberséget, az igaz emberséghez tudást, a tudáshoz önuralmat, az önuralomhoz állhatatosságot, az állhatatossághoz istenfélelmet, az istenfélelemhez testvéri szeretetet, a testvéri szeretethez pedig minden ember iránt való szeretetet (2Pét. 1, 5-7)”.
Bővebben...Előszó – 28. évfolyam 2. szám
XVI. Benedek pápa lemondása találgatások sorozatát indította el döntése okairól. Míg idehaza az egyház közeli média meglehetősen visszafogottan, a pápa egészségi állapotával magyarázta a szokatlan lépést, addig a független tömegtájékoztató eszközök a Vatikánt is átszövő botrányokról, anyagi és szexuális visszaélésekről számoltak be, amelyeket a leköszönő egyházfő már nem tudott kezelni. Létrehozott viszont egy háromfős bíborosi bizottságot, amely egy több száz oldalas dokumentumot állított össze a Vatikánban uralkodó botrányos állapotokról, és azt átadta a pápának. Ennek a bizottságnak volt egyik tagja Jozef Tomko kuriális bíboros, aki révén magyar és szlovák szál is kerül a vatikáni történetekbe. Egyebek mellett ennek megyünk utána súlyponti rovatunkban.
Bővebben...Politikai arrogancia és egyházi haszonlesés
2013. augusztus 1-én lépett életbe a módosított egyházügyi törvény. Köztudott, hogy az alig két éve elfogadott eredeti változat nem állta ki az alkotmányosság próbáját. A kormánypárti képviselők feltehetőleg úgy vélték, jó munkát végeztek, ezért néhány napon belül lényegi változtatás nélkül újra elfogadták a jogszabályt. Több hazai és külföldi szervezet azonban továbbra is aggályosnak találta, hogy politikai alapon születik döntés arról, mely vallási közösségek kapják meg a jelentős privilégiumokkal járó egyházi státuszt. Az Alkotmánybíróság idén februárban ismét megsemmisítette a törvény azon rendelkezéseit, amely szerint a Parlament dönthet egy vallási közösség egyházként történő elismeréséről, kizárva a jogorvoslat lehetőségét. A Fideszes és a KDNP-s képviselők azonban érdemi egyeztetés helyett – immár a negyedszer – az alaptörvény módosításához folyamodtak: alkotmányba emelték a vitatott passzust, kizárva ezzel az Alkotmánybíróság további vizsgálódásának lehetőségét.
Bővebben...