Roger Scruton angol társadalomtudós a Magyar Tudományos Akadémián ez év májusában előadást tartott az európai értékek és a nemzetállamok összefüggéseiről. Az előadásról a MTA honlapja is tudósított. Ezt követően azonban a vendég a Professzorok Batthyány Körében is előadást tarthatott, mivel mail-ben terjed „Az európai értékek és a nemzetállamok” című előadásának szövege, amelyet Lovas Rezső, a Kör elnöke fordított azzal a megjegyzéssel, hogy az Scruton „2013. május 27-én megtartott előadásának szövege”. Az európai integráció és a nemzetállamok viszonyát egyébként inkább színvonalas zsurnalisztika, mint tudományos igényű előadás szintjén taglaló gondolatmenet a végén kifejezetten a magyar viszonyokról szólva érdekes fordulatot vesz:
Roger Scruton angol társadalomtudós a Magyar Tudományos Akadémián ez év májusában előadást tartott az európai értékek és a nemzetállamok összefüggéseiről. Az előadásról a MTA honlapja is tudósított. Ezt követően azonban a vendég a Professzorok Batthyány Körében is előadást tarthatott, mivel mail-ben terjed „Az európai értékek és a nemzetállamok” című előadásának szövege, amelyet Lovas Rezső, a Kör elnöke fordított azzal a megjegyzéssel, hogy az Scruton „2013. május 27-én megtartott előadásának szövege”. Az európai integráció és a nemzetállamok viszonyát egyébként inkább színvonalas zsurnalisztika, mint tudományos igényű előadás szintjén taglaló gondolatmenet a végén kifejezetten a magyar viszonyokról szólva érdekes fordulatot vesz:
„A náci megszállást túlélő zsidó kisebbség a kommunisták alatt további üldözést szenvedett el, ma viszont cselekszik azért, hogy felhívja jelenlétére a figyelmet. A budapesti értelmiségben sok a zsidó, és a Soros birodalom körüli kiterjedt hálózathoz tartozik. Ezen hálózatból sokan joggal gyanakodnak a nacionalizmusra, tekintik a nacionalizmust a XX. századi közép-európai tragédia fő okának, de nem különböztetik meg a nacionalizmust a nemzethez való olyan ragaszkodástól, amelyet ebben az előadásban védelmembe vettem. A világ tudomása szerint az őshonos antiszemitizmus is hat a magyarországi társadalomban és politikában, és ez akadályozza, hogy közös nemzeti kötődés alakuljon ki magyar származásúak és zsidók között.”
A kettős beszéd, a szándékoltan ködös fogalmazás szép példája áll előttünk: az „egyrészt-másrészt” ugyan oszt erre is, arra is, de alapgondolata egyértelmű: a szegény magyarok megint a nemzetközi zsidóság hálózatának esnek áldozatul, pedig ők megkísérelnék a „közös nemzeti kötődést” (ez mi?), de a gonosz budapesti zsidók (akik horribile dictu túlélték a holocaustot) és leszármazottaik ezt megakadályozzák. Nem tudom, honnan veszi Scruton, hogy a budapesti értelmiségben számszerűleg hány zsidó létezik (erről listája van?), azt sem tudom, hogy ezt mihez – nyilván valamilyen általa meghatározott numerus clausus-hoz – képest gondolja, ennek mi a relevanciája és hogyan jön ide Soros – hacsak nem egy sanda célozgatásról van szó a Soros által alapított Közép-Európai Egyetemre: a CEU-ra. Mindenesetre meglepő, hogy már nemcsak a magyar Országgyűlésben, hanem egy magát szívesen az „észt osztó” szerepébe feltoló, valójában – az alkotmány-tervezettől eltekintve – többnyire közepes színvonalú állásfoglalásokat, azokat is nagyon szelektíven-egyoldalúan közzé tevő (mostanában mélyen hallgató) Körben is felvethető, sőt: fordításban terjesztendőnek vélt a zsidó értelmiség számbavételének igénye. Mi végre?
A feltehető válasz nem igényel különösebb erőfeszítést: a felvetés maga sugallja. Túl sok a zsidó értelmiségi Budapesten, és mivel még izgágák is, ebből könnyű kivenni az áthallást. A mondatok sunyin megkoreografált sorrendje az értelmezhetetlen – etelközi, levédiai? – „őshonos” antiszemitizmushoz vezet. Hát persze…, az izgága zsidók miatt van az egész. Az „őshonos” antiszemitizmus valótlan, nemzetgyalázó tétele Magyarország népével szembeni inszinuáció – talán arra a hallgatói körre jellemző, amelyikben ilyesmi elhangozhat, és amit az egyetértés jeleként nemcsak lefordítanak, hanem még terjesztenek is. Akkor talán a kettős beszéd helyett ezt fel kellene vállalni. Ugyanis éppen ezek a – sanda célozgatások szintjét messze meghaladó – állításokként megfogalmazott otromba találgatások, és terjesztésük adnak gyúanyagot az antiszemitizmusnak. Mert ha túl sok az izgága zsidó, akkor ott lóg a levegőben a kérdés: mi legyen az előadó által elgondolthoz képesti „többlettel” azért, hogy ne legyen antiszemitizmus, és máris megvalósul „a közös nemzeti kötődés”. A kérdésre adott válasz ugyancsak benne van a felvetésben. Hogy ez mi lenne, abba belegondolni sem merek.
Keresztényként és demokrataként azonban nem az – egyébként is sokféle megfogalmazásban használatos – antiszemitizmusra helyezném a hangsúlyt. Már a közbeszéd ennél jóval alacsonyabb szintjén látom a problémát: a „zsidózás” önmagában véve, azaz annak strigulázása, hogy Magyarország polgáraként etnikailag ki milyen származású, és ebből negatív következtetések levonása olyan határvonal, amelyet keresztény és demokrata nem léphet át. A krisztusi üzenetből éppen az őskereszténységben bontakozott ki az emberi személyiség fajra, nemre, felekezetre, rangra, foglalkozásra (professzor-utcaseprő) tekintet nélküli feltétlen tiszteletének kategorikus imperatívusza: az emberi méltóság abszolút voltának vitát, korlátozást nem tűrő tétele. Ez istengyermeki, az Isten képére és hasonlatosságára teremtett voltunkból egyértelműen, bármilyen további értelmezgetést, magyarázkodást nem tűrő módon az abszolút érvényesülés igényével következik. Az egyes ember, az individuum isteni eredetű természete a keresztény szellemiségnek (is) gránitszilárdságú alapja. Ebből adódik a másik ember iránti feltétlen és megelőlegezett bizalom a tekintetben, hogy a másik ember jó. Ezt a felismerést, alapállást nevezném a tulajdonképpeni szeretetnek. Számomra az, aki nem előlegezi meg embertársának a jóságába vetett feltétlen bizalmat, hanem faji csoportokba sorolással szelektál emberi egyének – Magyarország lakosai – között anélkül, hogy az individuumról a leghalványabb fogalma, tapasztalata lenne, nem keresztény – és persze nem is demokrata.
Az ennek végiggondolását kiváltó késztetés miatt talán nem is olyan nagy baj, hogy Scruton sokallja a budapesti zsidó értelmiséget, és hogy ezt a Professzorok Batthyány Köre sietve megosztandónak tartja szélesebb körben is.
Vörös Imre
Melléklet tájékoztatás céljából:
A Scruton-szöveg teljes bekezdése, amelyből az idézet származik
„Befejezésül mondanom kell valamit Magyarország mai helyzetéről, már amennyire értem, és a nemzeteszme érvényéről a magyarok számára. Hogy Magyarország esete speciális, az nyilvánvaló. A magyar nyelv egy olyan nyelvcsoport elszigetelt maradványa, amely az indo-európai vándorlások során nagyrészt kihalt, és alig van köze a környékbeli nyelvekhez, ha egyáltalán van. Így nyelvük miatt az iskolázatlan egyszerű magyarok el vannak szigetelve közvetlen szomszédaiktól. Egymástól is elszigetelték őket területüknek az első világháború utáni erőszakos felosztásával. A még birtokolt maradék területen a nagy létszámú roma kisebbséggel osztoznak, akiknek rendezetlen viszonyai gyakran haragot váltanak ki szomszédaikból, de akiknek az ügye feltétlen támogatást élvez a külvilágban. A náci megszállást túlélő zsidó kisebbség a kommunisták alatt további üldözést szenvedett el, ma viszont cselekszik azért, hogy felhívja jelenlétére a figyelmet. A budapesti értelmiségben sok a zsidó, és a Soros birodalom körüli kiterjedt hálózathoz tartozik. Ezen hálózatból sokan joggal gyanakodnak a nacionalizmusra, tekintik a nacionalizmust a XX. századi közép-európai tragédia fő okának, de nem különböztetik meg a nacionalizmust a nemzethez való olyan ragaszkodástól, amelyet ebben az előadásban védelmembe vettem. A világ tudomása szerint az őshonos antiszemitizmus is hat a magyarországi társadalomban és politikában, és ez akadályozza, hogy közös nemzeti kötődés alakuljon ki magyar származásúak és zsidók között.
Ennyit a kollektív prepolitikai kötődés itteni akadályairól, teljesség nélkül. Az Európai Unió olyan állampolgárság-eszmét kínál fel, amely valójában a sehová tartozásé. Biztatja az embereket, hogy hagyják ott hazájukat, és máshol telepedjenek le az unióban. Ám akik elköltöznek, azok nyilvánvalóan az iskolázottak, akiknek a távozta tanároktól, orvosoktól, jogászoktól fosztja meg az országot, anélkül, hogy volna, aki a helyükre lépjen. Az EU ugyancsak bátorítja a földeladást külföldieknek, ily módon egy nem ott lakó birtokos osztályt építve, amelynek nem személyes érdeke a vidéki élet szépsége és erkölcsi rendje, és amelynek számára a föld csupán hasznos befektetés. Ez máris és a jövőben is olyan feszültséget gerjeszt, amelyet csak szilárd politikai akarattal lehet feloldani.”