(Gondolatok a hit éve kapcsán)
Péter második levelének szerzője így buzdítja a keresztény közösségeket: „… hitetekhez ragasszatok igaz emberséget, az igaz emberséghez tudást, a tudáshoz önuralmat, az önuralomhoz állhatatosságot, az állhatatossághoz istenfélelmet, az istenfélelemhez testvéri szeretetet, a testvéri szeretethez pedig minden ember iránt való szeretetet (2Pét. 1, 5-7)”.
(Gondolatok a hit éve kapcsán)
Péter második levelének szerzője így buzdítja a keresztény közösségeket: „… hitetekhez ragasszatok igaz emberséget, az igaz emberséghez tudást, a tudáshoz önuralmat, az önuralomhoz állhatatosságot, az állhatatossághoz istenfélelmet, az istenfélelemhez testvéri szeretetet, a testvéri szeretethez pedig minden ember iránt való szeretetet (2Pét. 1, 5-7)”.
Az ókorban a hit természetes része volt az életnek, legalább annyira, mint a munka, a megélhetés, a család, vagy a védekezés az ilyen-olyan ellenséggel szemben. Ateizmus nem létezett. Ezenközben az emberek különféle istenekben hittek és különféle rítusok szerint mutattak be áldozatot, de a vallás miatt sosem bántották egymást. A kereszténység megjelenése viszont átfestette a képet: a színre lépő keresztény prédikátorok szerint, akik hisznek Jézusban, üdvözülnek, akik pedig nem, elkárhoznak. A keresztény tanítás az egyetemes igazság igényével lépett fel – követőinek korábbi hitükkel és vallási gyakorlatukkal szemben csak azt volt szabad hinni, amit az apostolok és tanítványaik hirdettek. Természetes, hogy a többi erényt erre a hitre kellett építeniük.
Szűk kétezer év alatt azonban nagyot fordult a világ: sok hasznos és kevésbé hasznos újítás mellett feltaláltuk a szekularizációt is. Manapság az istenhit és a vallás az átlagember számára jobb esetben fontos magánügy, rosszabb esetben nélkülözhető marcipánfigura a tortán. Úgy tűnik, a szekularizált világban a dolgok sorrendje megfordult: a hit egy folyamat –gyakran meg sem fogalmazott – végállomása és nem kiindulópontja. Isten stratégiája megváltozott. Biztosítja a hozzáférést az igaz emberséghez, a tudáshoz az, önuralomhoz, az állhatatossághoz és a szeretethez minden ember iránt, mert ezek nélkül szétesik a társadalom. Aztán ha valaki legalább egy ilyen erényt tiszta lelkiismerettel gyakorol, ajándékba Isten létének igazsága is megfogható közelségbe kerülhet a számára. Az ilyeneket nevezi Rahner anonim keresztényeknek.
Miben hisznek azok, akik nem hisznek? Zorán pl. így énekel:
Apám hitte az otthon melegét,
Apám hitte az ünnep örömét,
Apám hitte az apja örökét,
és úgy hiszem, ez így volt szép.
Apám hitte az első éjszakát,
Apám hitte a gyűrű aranyát,
Apám hitte a szavak igazát,
és úgy hiszem, ez így volt szép.
Apám elhitte a hírmondók szavát,
Apám elhitte Chaplin bánatát,
Apám elhitte a folyók irányát,
és úgy hiszem, ez így van jól.
Tényleg így volt szép és így van jól. Ebben a hitben nincs szó a Szentháromságról, az egyházról, a bűnbocsánatról, a holtak feltámadásáról és az örök életről, mégis a Hegyi beszéd sziklára épített házának képe sejlik fel a sorok mögött. Olyan erősen áll a közösségi tradíció sziklája, hogy ebbe a hétköznapi, triviális hitrendszerbe még sok naivitás is belefér, például az, hogy valaki elhiggye a hírmondók szavát és Chaplin bánatát. Erre a sziklára adott esetben komoly istenhit is épülhet.
Mire alapozható még korunk szekularizált emberének hite? Kétségkívül ilyen szikla a jótékony, emberbaráti attitűd is. A segíteni vágyás. Kalkuttai Teréz anya egyetlen segítőkész embertől sem kérdezte, hogy milyen vallású, és hogy vallásos-e egyáltalán. „Éheztem, és ennem adtál, szomjaztam, és innom adtál.” A többi az ő szemében következmény volt. Lehet szikla a természeti környezet tisztelete és védelme. Akik természetvédőként válnak hívő emberré, elkezdenek természetvédelem helyett teremtésvédelemről beszélni. Számomra azonban a legkeményebb szikla a tudás. Einstein például fizikusként eljutott odáig, hogy a világegyetemben létezik intelligent design, akkor pedig léteznie kell Intelligent Designernek is. Az a gond mindössze, hogy munkás dolog ezeket a sziklákat megmászni. A tanulás és a kutatás, az aktív szeretetszolgálat, a környezetvédelem, de még a közösségi tradíció követése is meglehetősen idő- és energiaigényes. A fogyasztói társadalom konformista polgára pedig a terülj-terülj asztalkámhoz van szokva. Antennánk van a transzcendenciára, jószerivel még igényünk is, de a kitartásunk, a tudásvágyunk, az odaszánásunk elég gyér. Meg is jelentek a környezetünkben már évtizedekkel ezelőtt a hiszékenység vámszedői: asztrológusok, Tarot kártyából jósolók, boszorkányok, sámánok, rontást eltávolítók, földönkívüliekkel kapcsolatot tartók, távgyógyítók, és a jó ég tudja, ezeken kívül még hányféle szélhámos, akik jól megélnek a szélhámozásból.
Hová vezet ez? Nem foglalkozom jóslással, de a népegyházakért aggódom. Valószínű ugyanis, hogy a sziklamászók és a szikla tetejére építők egyre kevesebben lesznek, de Jézusnak erre a helyzetre is vannak példázatai: ők a kovász, a föld sója és a hegyre épült város.
Balogh Judit