2013. augusztus 1-én lépett életbe a módosított egyházügyi törvény. Köztudott, hogy az alig két éve elfogadott eredeti változat nem állta ki az alkotmányosság próbáját. A kormánypárti képviselők feltehetőleg úgy vélték, jó munkát végeztek, ezért néhány napon belül lényegi változtatás nélkül újra elfogadták a jogszabályt. Több hazai és külföldi szervezet azonban továbbra is aggályosnak találta, hogy politikai alapon születik döntés arról, mely vallási közösségek kapják meg a jelentős privilégiumokkal járó egyházi státuszt. Az Alkotmánybíróság idén februárban ismét megsemmisítette a törvény azon rendelkezéseit, amely szerint a Parlament dönthet egy vallási közösség egyházként történő elismeréséről, kizárva a jogorvoslat lehetőségét. A Fideszes és a KDNP-s képviselők azonban érdemi egyeztetés helyett – immár a negyedszer – az alaptörvény módosításához folyamodtak: alkotmányba emelték a vitatott passzust, kizárva ezzel az Alkotmánybíróság további vizsgálódásának lehetőségét.
2013. augusztus 1-én lépett életbe a módosított egyházügyi törvény. Köztudott, hogy az alig két éve elfogadott eredeti változat nem állta ki az alkotmányosság próbáját. A kormánypárti képviselők feltehetőleg úgy vélték, jó munkát végeztek, ezért néhány napon belül lényegi változtatás nélkül újra elfogadták a jogszabályt. Több hazai és külföldi szervezet azonban továbbra is aggályosnak találta, hogy politikai alapon születik döntés arról, mely vallási közösségek kapják meg a jelentős privilégiumokkal járó egyházi státuszt. Az Alkotmánybíróság idén februárban ismét megsemmisítette a törvény azon rendelkezéseit, amely szerint a Parlament dönthet egy vallási közösség egyházként történő elismeréséről, kizárva a jogorvoslat lehetőségét. A Fideszes és a KDNP-s képviselők azonban érdemi egyeztetés helyett – immár a negyedszer – az alaptörvény módosításához folyamodtak: alkotmányba emelték a vitatott passzust, kizárva ezzel az Alkotmánybíróság további vizsgálódásának lehetőségét.
Maga a módosított egyházügyi törvény annyi engedményt tett a korábbi változathoz képest, hogy ezután az el nem ismert vallási szervezetek is nevezhetik magukat egyháznak, és a Parlament elutasító döntése ellen az Alkotmánybírsághoz fellebbezhetnek (amelynek aligha lesz gyakorlati haszna). Szigorított viszont a „bevett egyházzá” nyilvánítás feltételein (pl. százéves nemzetközi vagy húsz éves hazai működés, valamint kb. tízezres minimális taglétszám). Az alapprobléma azonban mélyebb gyökerű, a vallási tevékenység egyoldalú meghatározásában rejlik: „A vallási tevékenység olyan világnézethez kapcsolódó tevékenység, amely természetfelettire irányul, rendszerbe foglalt hitelvekkel rendelkezik, tanai a valóság egészére irányulnak, valamint sajátos magatartáskövetelményekkel az emberi személyiség egészét átfogja.” (6. § (3) cikk). Ezek szerint azok a magukat vallásinak tekintő szervezetek, amelyek kevésbé a tanra, a hitvallásra, hanem inkább a szeretet cselekedeteire koncentrálnak, nem végeznek vallási tevékenységet. És ha így is lenne: miért támogatandóbb, hasznosabb a társadalomnak az előbbi, mint az utóbbi? Netán nem kívánatosak a társadalmi problémákat fölfedő egyházak, amelyek kevésbé az ideológiára, sokkal inkább a szegényekkel, a hajléktalanokkal, a munkanélküliekkel, a cigányokkal és egyéb hátrányos helyzetűekkel való foglalkozásra helyezik a hangsúlyt?
Amikor az Alkotmánybíróság megsemmisítette a törvény említett rendelkezéseit, akkor a státuszuktól megfosztott egyházakat visszamenőleges hatállyal visszahelyezte jogaikba. Ezzel elvileg jogosulttá váltak a nekik fölajánlott egyszázalékos személyi jövedelemadóra. Gyakorlatilag azonban a kormány, illetve a NAV szabotálták a döntést, és nem adtak technikai számot ezeknek az egyházaknak, így ők mégsem juthattak hozzá a szja-felajánlásokhoz. A kormány majd ezt is elosztja az elismert 27 felekezet között. Mindezzel állítólag nem sérül a vallásszabadság, hiszen ennek „csak az egyházak anyagi természetű, állami támogatásával kapcsolatban van jelentősége”, írta a kormány politikáját támogatandó még 2012 elején Márfi Gyula veszprémi érsek. Más szóval, ha egy nem bevett egyház nem kaphatja meg a neki felajánlott szja-t, iskolái, egészségügyi és szociális intézményei után pedig a bevett egyházi fenntartónak járó állami támogatást, akkor ezzel nem sérül a vallásszabadság. Semjén Zsolt és Balog Zoltán az egyházpolitika magyar modelljét meghirdető írásukban több mint tíz évvel ezelőtt még leszögezték: „az állam nem mondhatja azt, hogy biztosítja a vallásszabadságot, de nem finanszírozza a közfeladatok átvállalását”. Persze lehet, hogy Márfi érsek is másként vélekedne, ha az állam a katolikus egyháztól vonná meg az apanázst.
A nagy egyházak képviselői itt-ott ímmel-ámmal nemtetszésüknek adnak hangot az új szabályozás miatt, de komolyabb tiltakozásra nem futja. Miért is, vélekedett egy közmegbecsülésnek örvendő püspök, hiszen Jézus Krisztus csak egyetlen egyházat alapított.
Wildmann János