Kategória: Világ-nézet

Roger Scruton angol társadalomtudós a Magyar Tudományos Akadémián ez év májusában előadást tartott az európai értékek és a nemzetállamok összefüggéseiről. Az előadásról a MTA honlapja is tudósított. Ezt követően azonban a vendég a Professzorok Batthyány Körében is előadást tarthatott, mivel mail-ben terjed „Az európai értékek és a nemzetállamok” című előadásának szövege, amelyet Lovas Rezső, a Kör elnöke fordított azzal a megjegyzéssel, hogy az Scruton „2013. május 27-én megtartott előadásának szövege”. Az európai integráció és a nemzetállamok viszonyát egyébként inkább színvonalas zsurnalisztika, mint tudományos igényű előadás szintjén taglaló gondolatmenet a végén kifejezetten a magyar viszonyokról szólva érdekes fordulatot vesz:

Munkába menet éveken át volt egy állandó útitársam. Csak keveset beszélgettünk, mivel minden reggel magával hozta a legfrissebb Népszabadságot, s annak kiolvasása kitöltötte az utazási idő nagy részét. Egy idő után arra figyeltem fel, hogy kezében már nem egy, hanem két újság van; a Népszabadság mellett egy Magyar Nemzet is. Amikor megkérdeztem ennek okát, azt válaszolta, így veszi elejét a kötekedő megjegyzéseknek, a lekomcsizásoknak, amelyek az utóbbi időben érték. Ilyen módon semlegesnek vélhetik.

(Gondolatok a hit éve kapcsán)

Péter második levelének szerzője így buzdítja a keresztény közösségeket: „… hitetekhez ragasszatok igaz emberséget, az igaz emberséghez tudást, a tudáshoz önuralmat, az önuralomhoz állhatatosságot, az állhatatossághoz istenfélelmet, az istenfélelemhez testvéri szeretetet, a testvéri szeretethez pedig minden ember iránt való szeretetet (2Pét. 1, 5-7)”.

2013. augusztus 1-én lépett életbe a módosított egyházügyi törvény. Köztudott, hogy az alig két éve elfogadott eredeti változat nem állta ki az alkotmányosság próbáját. A kormánypárti képviselők feltehetőleg úgy vélték, jó munkát végeztek, ezért néhány napon belül lényegi változtatás nélkül újra elfogadták a jogszabályt. Több hazai és külföldi szervezet azonban továbbra is aggályosnak találta, hogy politikai alapon születik döntés arról, mely vallási közösségek kapják meg a jelentős privilégiumokkal járó egyházi státuszt. Az Alkotmánybíróság idén februárban ismét megsemmisítette a törvény azon rendelkezéseit, amely szerint a Parlament dönthet egy vallási közösség egyházként történő elismeréséről, kizárva a jogorvoslat lehetőségét. A Fideszes és a KDNP-s képviselők azonban érdemi egyeztetés helyett – immár a negyedszer – az alaptörvény módosításához folyamodtak: alkotmányba emelték a vitatott passzust, kizárva ezzel az Alkotmánybíróság további vizsgálódásának lehetőségét.

 Mottó: „Boldog ember az, aki (…) csúfolódók székében nem ül.” Zsoltárok 1:1

Az elmúlt napokban számos alkalommal megjelent a médiában Ferenc pápa homoszexuálisokra vonatkozó kijelentése: „ki vagyok én, hogy ítélkezzem”. Az ilyen típusú beszéd nem csupán azért hangzik furcsán, mert pápa ilyesmit még nem nagyon mondott, hanem azért is, mert hazánkban inkább gúnyolódó, lenéző kontextusban emlegetik a homoszexuálisokat.

Végiggondoltam, hogy ez utóbbi jelenség hova „fejlődött” és mennyire burjánzott el mifelénk. Lássuk!

Gondoljunk Kerényi Imre miniszterelnöki megbízott kijelentésére arról, hogy „a Nemzeti Színház nem a buzikról fog szólni”. Őt Kosa Lajos, a kormányzó párt egyik alelnöke követte, amikor a Nemzeti Színház új igazgatóját azzal búcsúztatta, hogy „túlságosan meleg helyzet” esetén visszavárják Debrecenbe. Később pedig egy miniszterelnök-helyettes, Semjén Zsolt vette védelmébe ezeket a megnyilvánulásokat. És ha ez nem volna elég, eszünkbe juthat, hogy a Balog Zoltán vezette Emberi Erőforrások Minisztérium Arany Érdemkereszttel tüntette ki Petrás Józsefet, a Kárpátia zenekar énekesét, aki koncertjein kiabálva osztja meg a homoszexuálisok kihalását vizionáló gondolatait.

A képrombolás nem azokról szól, akik napjainkban egyre szaporodó számban, öncélú vandalizmussal teszik tönkre a hasznos és szép alkotásokat, hanem az egyház történetének mintegy másfél ezer éve kezdődött, szomorú, véres eseményéről.

Mi a lelkiismeret? Mértékadó meghatározások szerint:

„A lelkiismeret az a alaptapasztalat, amelyben az ember felfogja a jóként felismert valóság kötelező erejű követelményét. A lelkiismeret tehát az ember felelősségvállalásának előfeltétele.” (W. Beinert szerk., A katolikus dogmatika lexikona, Vigilia, Budapest, 2004, 436).

Jártamban-keltemben az egyre több üresen álló üzlethelyiség némelyikének poros kirakatüvegén mind gyakrabban leszek figyelmes pökhendien kérkedő feliratra „Hamarosan itt nemzeti dohánybolt nyílik!”. Nem csak azért kapom fel a vizet, mert nem ritkán valamelyik megszokott, kedvelt kereskedőmnek mondtak fel a „nemzeti dohánybolt” javára – bio-élelmiszerboltnak, kedves hölgyek helyes kis divatbutikjának – hanem mert nem értem az egészet: hát nem visszaszorulóban a dohányzás, ugyan bizony napjaink emberének egyik közérdekű megregulázása talán nem a dohányosok közös légterekből való mind teljesebb kiszorításában áll? Talán bizony nemzeti ügy, netán nemzeti „sport” lesz mostantól a dohányzás, miként a pálinkafőzés? A végén még a kissé divatjamúlt nevű Csongor-szivart mostantól Patrióta-rakétának fogják hívni, amelyből jóravaló magyar hazafinak illik naponta elpöfékelnie egyet: jól láthatóan, valamelyik kónya bajszú elődünk szobrának tövében. De a jó üzletmenet érdekében talán hazafias tubákos-pipás-burnótos-cigarétlis klubok fognak nyílni, a hazafias öltözetek között pedig megjelenik a patrióta-szmoking. Kirívóan hazafiatlan cselekedet lesz a máshol vásárolt dohányáru, a külföldről behozott egy-két karton füstölnivaló … lehet, hogy kizárólag „nemzeti”, honi gyártású márkákat lehet majd kapni???

A megváltás régóta egyértelmű felfogását közfigyelem terébe vonó minapi pápai homilia két „erős mondatát” („Az Úr mindannyiunkat megváltott vérével, nem csak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is” – Magyar Kurir) a hazai médiumok egyike-másika ateisták örömhírének nevezte. Ha arra gondolunk, hogy az Evangéliumot a közbeszéd ritkán említi ezen a becsületes nevén, máris van minek örülnünk, hívőként is. Az Index híradásához kapcsolódó, más világvallások követőinek mennybéli élményéről szóló anekdotikus történet sem bántó, inkább elnéző megértéssel világít rá a keresztények magabiztos, olykor szűkkeblűséggé, olykor kiválóságtudattá kristályosodó kiválasztottság-tudatára.