Jártamban-keltemben az egyre több üresen álló üzlethelyiség némelyikének poros kirakatüvegén mind gyakrabban leszek figyelmes pökhendien kérkedő feliratra „Hamarosan itt nemzeti dohánybolt nyílik!”. Nem csak azért kapom fel a vizet, mert nem ritkán valamelyik megszokott, kedvelt kereskedőmnek mondtak fel a „nemzeti dohánybolt” javára – bio-élelmiszerboltnak, kedves hölgyek helyes kis divatbutikjának – hanem mert nem értem az egészet: hát nem visszaszorulóban a dohányzás, ugyan bizony napjaink emberének egyik közérdekű megregulázása talán nem a dohányosok közös légterekből való mind teljesebb kiszorításában áll? Talán bizony nemzeti ügy, netán nemzeti „sport” lesz mostantól a dohányzás, miként a pálinkafőzés? A végén még a kissé divatjamúlt nevű Csongor-szivart mostantól Patrióta-rakétának fogják hívni, amelyből jóravaló magyar hazafinak illik naponta elpöfékelnie egyet: jól láthatóan, valamelyik kónya bajszú elődünk szobrának tövében. De a jó üzletmenet érdekében talán hazafias tubákos-pipás-burnótos-cigarétlis klubok fognak nyílni, a hazafias öltözetek között pedig megjelenik a patrióta-szmoking. Kirívóan hazafiatlan cselekedet lesz a máshol vásárolt dohányáru, a külföldről behozott egy-két karton füstölnivaló … lehet, hogy kizárólag „nemzeti”, honi gyártású márkákat lehet majd kapni???
Jártamban-keltemben az egyre több üresen álló üzlethelyiség némelyikének poros kirakatüvegén mind gyakrabban leszek figyelmes pökhendien kérkedő feliratra „Hamarosan itt nemzeti dohánybolt nyílik!”. Nem csak azért kapom fel a vizet, mert nem ritkán valamelyik megszokott, kedvelt kereskedőmnek mondtak fel a „nemzeti dohánybolt” javára – bio-élelmiszerboltnak, kedves hölgyek helyes kis divatbutikjának – hanem mert nem értem az egészet: hát nem visszaszorulóban a dohányzás, ugyan bizony napjaink emberének egyik közérdekű megregulázása talán nem a dohányosok közös légterekből való mind teljesebb kiszorításában áll? Talán bizony nemzeti ügy, netán nemzeti „sport” lesz mostantól a dohányzás, miként a pálinkafőzés? A végén még a kissé divatjamúlt nevű Csongor-szivart mostantól Patrióta-rakétának fogják hívni, amelyből jóravaló magyar hazafinak illik naponta elpöfékelnie egyet: jól láthatóan, valamelyik kónya bajszú elődünk szobrának tövében. De a jó üzletmenet érdekében talán hazafias tubákos-pipás-burnótos-cigarétlis klubok fognak nyílni, a hazafias öltözetek között pedig megjelenik a patrióta-szmoking. Kirívóan hazafiatlan cselekedet lesz a máshol vásárolt dohányáru, a külföldről behozott egy-két karton füstölnivaló … lehet, hogy kizárólag „nemzeti”, honi gyártású márkákat lehet majd kapni???
Ami engem az egészben már megint rettenetesen zavar: íme, ismét itt egy nagy horderejű változás, mely nemzeti címke nélkül a világért sem tudott volna megállni: mindaz, mi mostanában sikeres, kívánatos, helyeselt, illik, hogy valamilyen nemzeti szósszal legyen nyakon öntve! Ugyan mitől lenne a dohánybolt „nemzeti”? „Nemzetinek” kell lennie mindennek, ha sikerre, elismerésre, követőkre tart számot? Megértem, az „állami dohánybolt” megnevezés kellemetlen képzettársításokat ébresztene. Tartok tőle azonban, hogy a „nemzeti dohánybolt” nem úgy nemzeti, mint a Nemzeti Múzeum, az egyikről elhiszem, a másikat újabb provokációnak tartom, mely a társadalomnak csak azt a felét szólítja meg, amelyik vagy naivan fogadja, vagy már kellőképp belesulykolták az újmódi „közösségi” érzést. „Nemzeti” kultúrpojácák és bértollnokok zengik „nemzeti” kenyéradójuk nótáját, „nemzeti” tudósok igazolják a kormánypártok találomra összekotyvasztott „nemzeti” ideológiáját, amely jobbára kétes és elavult tételekből és vitatható értékekből áll, arról nem is beszélve, hogy a nemzetfogalomnak nem az a dolga, hogy felültromfolja egy pluralista jogállamban élő egyén önrendelkezésének elidegeníthetetlen jogait. Ez a nemzeti ideológia maga is olyan, mint egy tódott-fódott trafikosbódé: egy tasaknyi emez, egy csipetnyi amaz, egy skatulányi megamaz: özönvíz előtti tajtékpipa, elavult csibuk, tagadhatatlanul az örök kellékek is: tűzszerszám, papír, dohány, csak hát száz éves, kovás retro-kivitelben, korszerűsítésért kiáltva.
Bevallom, meglehetősen kínos asszociációm támadt ezekkel az üzletekkel kapcsolatban: sebaj, rossz az, aki rosszra gondol! A boltok diszkriminációjáról ugyan kinek ne jutna eszébe a zsidó üzletek bojkottja, amelyek nem voltak eléggé nemzetiek? Pozitív vagy negatív diszkrimináció a kereskedelemben, (ál)közösségi rokon-vagy ellenszenv szítása, egyre megy. Ebben a megnevezésben arcátlan provokációt látok és nemdohányzó lévén gyufáért, rágógumiért sem megyek majd be ezen üzletekbe. Noha megtehetném, mert – tűnjék bár nagyképűségnek – de a nemzet – bezony! – ott (is) van, ahol én vagyok. Nem mondom hát, hogy „állampolgárok, védjétek magatokat: ne vásároljatok „nemzetiéknél”! – ám a szám íze cigaretta nélkül is keserű lesz.
Himfy József