A megváltás régóta egyértelmű felfogását közfigyelem terébe vonó minapi pápai homilia két „erős mondatát” („Az Úr mindannyiunkat megváltott vérével, nem csak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is” – Magyar Kurir) a hazai médiumok egyike-másika ateisták örömhírének nevezte. Ha arra gondolunk, hogy az Evangéliumot a közbeszéd ritkán említi ezen a becsületes nevén, máris van minek örülnünk, hívőként is. Az Index híradásához kapcsolódó, más világvallások követőinek mennybéli élményéről szóló anekdotikus történet sem bántó, inkább elnéző megértéssel világít rá a keresztények magabiztos, olykor szűkkeblűséggé, olykor kiválóságtudattá kristályosodó kiválasztottság-tudatára.
A megváltás régóta egyértelmű felfogását közfigyelem terébe vonó minapi pápai homilia két „erős mondatát” („Az Úr mindannyiunkat megváltott vérével, nem csak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is” – Magyar Kurir) a hazai médiumok egyike-másika ateisták örömhírének nevezte. Ha arra gondolunk, hogy az Evangéliumot a közbeszéd ritkán említi ezen a becsületes nevén, máris van minek örülnünk, hívőként is. Az Index híradásához kapcsolódó, más világvallások követőinek mennybéli élményéről szóló anekdotikus történet sem bántó, inkább elnéző megértéssel világít rá a keresztények magabiztos, olykor szűkkeblűséggé, olykor kiválóságtudattá kristályosodó kiválasztottság-tudatára.
Nem alaptalan bennünk ez a tudat. A tanítás egyértelműsége olyan érték, amelyet birtokolni lehet, védeni érdemes és igazodni kell hozzá. Akkor is, ha utána kell nézni, miben is áll. Emlékszem arra, hogy a 80-as évek elején egy lendületes lelkiségi mozgalomhoz kötődő zuglói egyházközség képviselőtestületi diskurzusában szülőként szembe kellett néznünk kamasz gyerekeink lelki pásztorának radikális kérdésével: egyértelmű-e szerintünk az evangélium általa hangsúlyozott tanítása? Válaszunk, amely le is vette a kérdést a napirendről, úgy szólt, hogy igen, legfeljebb abban térhetnek el néha a vélemények, hogy adott esetben melyik ez az egy értelem.
A sajtóban hivatkozott újszövetségi versek (… Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöt űzött, de nem követ minket. Megtiltottuk neki, mert nem csatlakozott hozzánk … Ne tiltsátok meg neki. Aki az én nevemben csodát tesz, nem egyhamar fog szidalmazni engem … Mk, 9, 38-40) üzenete ilyen tekintetben nem gondforrás. A közösségi oldalakat elárasztó hozzászólók tájékozatlansága persze nem örvendetes, de nem is meglepő. Fontosabbnak vélhető fejlemény az extra ecclesiam nulla salus dogma értelmezésére irányuló figyelem hulláma.
A közmédiában megszólaltatott szakértők megnyugtatóan mutattak rá arra, hogy a tantétel nem kirekesztő, mert azt fejezi ki, hogy a kegyelem a Krisztus-hívők közösségén keresztül árad ki a világba. A megváltottságnak nincs előfeltétele, azt pedig nem lehet teljes bizonyossággal tudni, hogy a személy milyen módon fedezi fel és éli meg lelkében a Jézushoz tartozás hitét, tapasztalatát, titkát, igazságait. Persze könnyebben boldogulhat az, aki (egy másik tanítás szerint megkapott kegyelem mellett) keres és kap segítő tanítást is, de még ilyen esetben is adódhatnak gondjai.
Ami ezért igazán örvendetes, az a vatikáni szóvivő, Thomas Rosica pontosító, a pápai megnyilatkozást kiegészítő magyarázata. Szavaiból és a zsinati dokumentumokból két dolog is következik. Egyfelől nincs dogmatikai „fordulat”. Aki, ismervén Jézus tanítását és az Ő egyházát, ezeknek fordít hátat, nem jut el az üdvösségre. Másfelől viszont nyitott az ettől különböző lehetőség: akik Krisztus evangéliumát és Egyházát önhibájukon kívül nem ismerik, de őszinte szívvel keresik Istent, és a kegyelem hatására teljesítik a lelkiismeretük szavában fölismert akaratát, elnyerhetik az örök üdvösséget.
Az önhiba mibenlétének tisztázása – sok másféle szociológiai helyzet ismerete inthet erre – nem könnyű feladat. Vajon szavaink, tetteink jelzik-e, hogy már birtokoljuk az üdvösségre jutás esélyét? Aki minket ismer, hiheti-e, hogy Jézus örömhírében és Egyházában élő személyre akadt bennünk? Ha nem ébred és nem szilárdul meg benne ilyen felismerés, ez kinek az „önhibája”? Örömünkben sem feledkezhetünk meg ezekről a kérdésekről, amelyekkel, sok jel szerint, híveit ugyanúgy szembesíti Jézus évszázadok óta, ahogy a világot örömhírével.
Scharle Péter