Kategória: Online rovat

Templomi hirdetőtáblákon, plébániai honlapokon és lépten-nyomon a neten (pl. https://nemzeti.net/antigenderista-esku-11759307.html) olvasható Dr. Barsi Balázs OFM Antigenderista eskű címet viselő – műfaja alapján szerintem – imája: „Ígérem és elfogadom szent esküvéssel elkötelezem magamat, ó Emberszerető, hogy teljes meggyőződéssel, a Te dicsőségedre és az emberek megmentésére minden erőmmel, minden pillanatban megvetem, elítélem a gender ideológia minden tételét, és életem árán is harcolok ellene. Elítélem az ember leépítésének azt az átkos ideológiáját, miszerint az ember biológiai nemétől függetlenül választhat más nemet pszichéjének és társadalmi vonatkozásainak területén, hogy aztán ahhoz biológiailag is átalakítsa saját magát.” A jámbor hívők túlnyomó többsége, persze, nem tudja, mi is az a gender, ha csak nem hallott a gender szak megszüntetéséről; ugyanonnan, ahonnan Brüsszel ármánykodásáról és a migránspárti Unió elleni szabadságharcról. Az internetező hívő – a kezdők Sevillai Szent Izidornak, az internet védőszentjének szárnyai alatt – a megbízható („nemzetikeresztény”) webhelyekről megtudhatja, hogy „a genderelmélet szerint az ember nem a születésekor »kapott« nemnek megfelelően (lány, fiú) viselkedik, gondolkodik, él, hanem az általa választott nem szerint, aminek nincs köze ahhoz, hogy milyen nemiszerv van a lába között” (https://ask.fm/A_Bolcs_2/answers/143065279660).

Mint gyakorló keresztény tankönyvírót roppant kellemesen érintett a hír, mely több változatban bukkant föl, mely szerint a kormány kétféle tankönyvet képzel el: a) egy állami és egy egyházi, b) egy állami és egy keresztény, c) egy állami és egy egyházi, keresztény szemléletűt. Az Emmi nem cáfolt, csak annyit közölt, hogy a koncepcióról a minisztériumi véleményezést követően széles körű társadalmi és szakmai egyeztetés kezdődik. Ha a kétféle tankönyvhöz még a széleskörű szakmai egyeztetés ígéretét is hozzávesszük, akkor a bizalmatlankodók szeme közé vághatjuk, hogy „akinek ennyi jó kevés, hadd érje gáncs és megvetés”. Egy ilyen remek hír hallatán természetesen merő kötözködés lenne megkérdezni, hogy vajon mely egyházakra gondolhat (és melyekre nem) az oktatásügyi vezetés, amennyiben csak az „egyházi” lenne az állami alternatívája. A másik két esetben nem számolhatunk mással, mint igazi ökumenikus keresztény tankönyvvel.

Vitán felül kompetens egyházi közszereplő kristálytiszta mondanivalóval kapcsolódott be a hajléktalan életvitel alaptörvényi szintű átszabályozásáról kibontakozott eszmecserébe. Székely János szombathelyi megyéspüspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) társadalmi kérdésekkel foglalkozó Caritas in Veritate Bizottsága elnöke levélben fordult a jogalkotókhoz (a levél a Magyar Kurirban 2018. június 18-án reggel jelent meg).

Orbán Viktor negyedik beiktatási beszédében egyszer sem mondta ki az „illiberális” kifejezést, helyette hangsúlyosan a keresztény demokráciát használta, rádiós nyilatkozatában pedig még azt is hozzátette, hogy egy „európai hagyományokban gyökerező, régi vágású” kereszténydemokráciára gondol. Ezzel, persze, alaposan belebonyolódott újdonsült demokráciájába, hiszen az Európai Unió alapításában oroszlánrésze volt annak a régi vágású kereszténydemokráciának, mely legalább annyira volt liberális mint keresztény, mellyel szemben a brüsszelezés nem csupán csak bocsánatos bűn.

Egy átlagosnál jobb fővárosi plébánia átlagosnál színvonalasabb lapjának húsvéti kiadásába becsúszott – sajnos korántsem véletlenül – egy húsvéti kakukktojás, a Katolikus ellenforradalom című írás, mely egyenesen arra buzdítja a katolikus fiatalokat, hogy legyenek ellenforradalmárok. A szerző szerint „a forradalom szelleme megtagad minden felsőbbséget és minden tekintélyt, szabadon engedve a gőg és az érzékiség tombolását”. Úgy tűnik, a kiáltvány szerzője nagyvonalúan eltekintett olyan tényektől, mint, mondjuk, a 48-as, az 56-os, vagy éppen az 1986-os fülöp-szigeteki forradalom, mely utóbbi éppen az ottani katolikus egyház vezetésével döntötte meg Marcos diktatúráját. Természetesen a legszentebb célokat hirdető forradalmaknak (akad azért ilyen szép számmal!) is akadt hátulütője, vadhajtása, paródiája, ugyanis ezeket is emberek művelték.

Végh Endre írása vitaindítónak bizonyult, és engem is a kérdés továbbgondolására sarkallt. A kérdés hatására az ember önkéntelenül kutatni kezd a példák után. Az egyház kétezer éves története kimeríthetetlen példatárral szolgál jól-rosszul politizáló papokról, de saját közelmúltunk is bőséges anyagot kínál. Ötleteléseket megelőzően azonban célszerűbbnek látszik megvizsgálni mi a katolikus egyház felfogása ma, amikor a régi koroktól eltérően klerikus és értelmiségi nem azonos, nem egybevágó fogalmak. Legjobb forrásként a II. vatikáni zsinatnak a világ püspökei által megvitatott és elfogadott okmányaira, és az ezek nyomán kialakított jogi útmutatásaira támaszkodunk. Megengedve persze annak lehetőségét, hogy az élet, a gyakorlat felülírja, vagy finomítsa e szabályokat. Tegyünk hát egy rövid sétát e dokumentumok, paragrafusok és értelmezések világában!