egyházfórum
ALAPÍTVÁNY
KIADÓ
FOLYÓIRAT

Az ezredes szolgája

Az ezredes szolgája

            A délbudai hajléktalanok között sokféle fazon akadt: szerszámkészítő, kazánfűtő, artista, szociálpszichológus. Volt közöttük egy leszázalékolt százados is, akit sorstársai ezredesnek csúfoltak. Vele is az történt, mint sokukkal, a leszázalékolás után nem tudott mit kezdeni magával, ivásra adta fejét, amire felesége és anyósa kirakták a lakásból, és ezután ő is az utcán tengette életét. Ahogy telt-múlt az idő, már csak kevesen emlékeztek arra, hogy valójában csak százados volt, és a hajléktalanok többsége igazi ezredesnek hitte, és elfogadta főnöknek, nagyokosnak, szóvivőnek, mikor mire volt szükség.

Bővebben...

A Zsinat – valójában

A Gaudium et spes jelentősége a II. Vatikáni Zsinat értelmezése és mai aktualitása szempontjából

Ezekben a II. Vatikáni Zsinathoz kapcsolódó jubileumi években fennáll a veszélye, hogy már pusztán az eufóriától torzulást szenved teológiai tisztánlátásunk. Ilyen körülmények közt egyenesen üdítően és kijózanítóan hat a maga provokatív és humoros-távolságtartó hangütésével a Süddeutsche Zeitung egyik zsinati tárgyú cikke, amelyet a vallási és kulturális témákkal foglalkozó zsurnaliszta, Alexander Kissler jegyez. Arra mindenesetre alkalmas, hogy a II. Vatikáni Zsinat „megrögzött rajongói”-t, akik közé önmagamat is számítom, ellentmondásra ösztönözze. Kissler retorikailag tetszetős cikke látszólag Karl Rahner és Herbert Vorglimmer 2008-ban, a Herder kiadónál ismét megjelentetett Kleines Konzilskompendiumának [’Kis zsinati kompendium’] recenziója, a szöveg azonban alapjában véve tartalmazza a II. Vatikáni Zsinat fundamentális kritikájának elemeit. Messzemenően kétségbe vonja, hogy a zsinati nyilatkozatokat kötelezően el kellene fogadni, s elutasítja mai alkalmazhatóságukat is. Két tekintetben ad hangot rosszallásának: először is a szövegek stilisztikailag és tartalmilag olyannyira heterogének, hogy alig van mód megalapozott együttes értelmezésükre. A Zsinat „kígyóvonal”-ait – cikcakkjait – emlegeti. Kissler második szemrehányása azonban még súlyosabb: alapjaiban vonja kétségbe a Zsinat metodikáját. Történeti aktualitás nélküli nyilatkozatok, úgymond, szétbogozhatatlanul keverednek történeti meghatározottságúakkal, így meg sem különböztethetők egymástól. Ezzel szembehelyezkedve követeli, hogy: „aki a textusokba életet akar lehelni, annak fel kell tárnia, ami az időbeli meghatározottságú adalékok, darabosságok, vakmerőségek és szigorú korlátozások mögött maradandó”. Kissler szerint mindkét súlyos hiba – tudniillik a stílus heterogenitása, valamint a korhoz nem kötött teológia módszeres összemosása a gyorsan avuló, a jelenre vonatkozó diagnózisokkal – súlyosan árt a lelkipásztori konstitúciónak, amelyet ő, mint a zsinat reprezentatív alkotását, különösen problematikusnak tart.

Kibonthatatlan ez a véletlenből és szükségszerűségből gabalyított gombolyag a „lelkipásztori konstitúcióban az Egyházról a mai világban”, ebben a maga kilencvenhárom paragrafusával leghosszabb és legszószátyárabb dokumentumban […].

Kissler kritikája nem egykönnyen engedi el prédáját, a Gaudium et spest. Ez, a túlságosan is a napi aktualitásokra összpontosító dokumentum felületesnek mutatkozik, leragad – véli a szerző – az időbeli meghatározottságú, ezáltal teológiailag másodrangú kérdéseknél. Kissler szónokiasan megkérdi:

Vajon kell-e gondolkodnia egy „szent zsinat”-nak a szabadidőről és a szabadságolásokról, a közlekedési szabályokról, a valutákról és a mezőgazdaságról? Szükséges-e vajon, hogy részletekbe menően lajstromozzon mindent, ami a jelenét veszélyezteti, a fegyverkezési versenytől a fejlődő országokban uralkodó szegénységen át egészen az ateizmusig?

Ezek a kulturális újságíró szemében a Gaudium et spesnek nem részlethibái, ő az egész dokumentum irányultságát látja hibásnak. Merthogy az itt előnyben részesített módszer, a mával a maga konkrétságában és bonyolultságában való szembesülés csakis balul sülhet el. Hiszen a mai maholnap már tegnapi lesz. „A mai jelen nem tárható fel az akkoriban fogalmaival. Ez a végzete minden viselkedésmódnak, amely mindenkori jelene szintjén érvel.” Erre Kissler jellemző példát hoz: a haladással kapcsolatos optimizmus, amely a dokumentumból kihallik, rég átadta helyét kijózanodásunknak (már ami a technikai, gazdasági és civilizációs fejlődést illeti; a haladásban való olyasféle hit, amilyen a Gaudium et spesben leplezetlenül jelen van, igen kevéssé tűnik helyénvalónak Csernobil és Fukusima, az éhségkatasztrófák és szeptember 11-e után. Ezért aztán Kisslert a zsinati nyilatkozatok összességükben az 1960-as évek „jövőtől ittas vitaköreinek állásfoglalásai”-ra emlékeztetik.
Kissler a zsinati eufória általános lehűtése céljából messzemenően kijózanító értékeléssel szolgál a II. Vatikáni Zsinat aktualitását illetően, hogy tetemre hívja a „Zsinat rajongói”-t. De mit szegezhetnek szembe Kisslerrel – ők (1)? Vajon a Gaudium et spes olyaténképpen reprezentatív, ahogyan a szerző feltételezi – annyira, hogy zsinatkritikájának ez a dokumentum a központi gyúanyaga (2)? Vajon a lelkipásztori konstitúció olyannyira belebonyolódik a világi ügyekbe, hogy nélkülözi a teológiai mélységet (3)? S végül: Vajon a Gaudium et spes és ezáltal a Zsinat [eredményeinek] nagy része olyannyira elavult, hogy ma már csak „régiségtani jelentőség”-gel bír?

A következőkben teológiai feleletet igyekszem adni e három – kultúrrovat-témaként felettébb izgalmas – kérdésre.

Ansgar Kreutzer
a Linzi Katolikus Magánegyetem professzora, a Fundamentálteológiai és Dogmatikai Intézet vezetője
Németből fordította
Kőrös László


A teljes cikket elolvashatja, ha megrendeli a lapszámot, ide kattintva leadhatja rendelésését.

 

A Teremtés evangéliuma

A Laudato si’ körlevél teológiájához

Ferenc pápa Assisi Szent Ferenc szellemétől és Naphimnuszától (Cantico delle creature) ihletve írta meg a teremtett világ védelmét célzó enciklikáját.[1]

A pápa mindjárt körlevele elején emlékeztet rá, hogy a Föld, közös otthonunk „egyben nővérünk is, akivel osztozunk a létben, olyan, mint egy szép anya, aki karjai közé zár minket” (1).

Nővérünk tiltakozik a rosszért, amelyet mi okozunk az Isten által neki adott javak felelőtlen használatával és visszaéléseinkkel. Azt gondoltuk, hogy tulajdonosai és urai vagyunk, felhatalmazva rá, hogy kifoszthassuk. Az erőszak, amely a bűntől sebzett ember szívében fészkel, megnyilatkozik a betegség ama szimptómáiban is, amelyeket a talajban, a vízben, a levegőben és az élőlényekben látunk. Ezért elnyomott és lerombolt Földünk a legelhagyatottabb és legrosszabb bánásmódban részesített szegények közé tartozik, „sóhajtozik és a szülés fájdalmait szenvedi el” (Róm 8,22). Elfelejtjük, hogy mi magunk is „föld porából vagyunk” (Ter 2,7). Maga testünk is a bolygó elemeiből épül fel, levegője adja lélegzetünket, vize éltet és felüdít. (2)

A körlevél rávilágít arra, hogy az Egyház a bibliai kinyilatkoztatás fényében milyen segítséget nyújthat a környezetvédelem súlyos problémáinak megoldását kereső szakembereknek, kormányfelelősöknek.

Bővebben...

A Sorstalanság teodiceája

A Holokausztot lehet tagadni, lehet relativizálni (elmismásolni, zárójelbe tenni), le lehet vezekelni, túlélőként is bele lehet halni (mint Méry, Borowski, Celan és Primo tették), és fel lehet dolgozni. Érthetően ma már legtöbben feldolgozását (vagyis a szörnyű téma értelmező átbeszélgetését) - amiben mi, magyarok még sokat tanulhatunk a németektől - tartják optimális megoldásnak. Csakhogy Auschwitz, melyet Kertész Imre Szináj és a Golgota mellé helyez mint a kinyilatkoztatás visszavonását, többek - köztük Pilinszky, J.B. Metz és éppen Kertész - szerint lezárhatatlan, és ezért a feldolgozás helyett az emlékezést tartják optimális megoldásnak.

Bővebben...

Falak vagy hidak?

A menekültkérdés közel egy éve megoldhatatlannak látszó feladat elé állítja az Európai Unió vezetőit és a tagországok kormányait. Az érvényes szabályozás eleve betarthatatlan volt: a gazdasági és politikai válságba süllyedő Görögország nem volt képes ellenőrizni a magyar-szerb szakasznál tízszer hosszabb tengeri határát Törökország felől, és nem volt felkészülve egymillió menekült regisztrálására sem, a késve fölajánlott segítséget pedig a nemzeti szuverenitásra hivatkozva sokáig elutasította. Ha Hellász még képes is lett volna minderre, akkor sem volt fölkészülve arra, hogy az összes menekülnek szállást és ellátást biztosítson, amint ezt az érvényes előírások szintén megkövetelik. Azt tette, amire tőle tellett: továbbintette a vonuló tömegeket, akárcsak Magyarország, és később Horvátország és Szlovénia is, jó üzlethez jutatva ezzel az embercsempészeket, és nagy számban lehetővé téve úti okmányok nélküli, ezért ellenőrizhetetlen személyek beszivárgását is, amit osztrák és német oldalról már régen fölpanaszoltak.

Bővebben...

egyszaKözhasznúsági jelentéseinkhez kattintson ide.

Új adószámunk:
19667908-1-43