Az amerikai katolikus egyház története gazdag és sokszínű: számos kiemelkedő személyiséget adott a vallási, a társadalmi és a kulturális életnek. Írásomban közülük James Gibbons érseket emelem ki, mivel Baltimore érsekeként meghatározó szerepet játszott az amerikai katolicizmus modernizálásában. A polgárháború utáni időkben, a gyári munkások és az iparosok közötti feszült időszakban támogatta a munkásjogokat, védelmezte a szakszervezeteket, különösen a Knights of Labor mozgalmat. Szoros kapcsolata XIII. Leó pápával különösen jelentős volt a Tanítóhivatal által erősen kritizált amerikai katolicizmus történetében. Kertai-Szabó Ildikó teológus írása az Egyházfórum 2025/1. számában jelent meg.
Gibbons munkássága a 19. század végi és a 20. század eleji társadalmi és vallási kérdések kontextusában értelmezhető, amikor a katolikus egyháznak utat kellett találnia a modernizáció kihívásai és a hagyomány megőrzésének lehetőségei között. Írásomban nyomon követem és vizsgálom Gibbons munkásságának főbb ismérveit, és azt a folyamatot, ahogy a kor kihívásaira válaszolni próbált egy döntően protestáns társadalom eszmerendszere és a Római Kúria elvárásai közti egyensúlykeresésben. Nem térek ki Gibbons tevékenységének számos aspektusára, jóllehet azok árnyaltabb képet adnának tevékenységéről és személyiségéről. Faji kérdésekbe meghatározták őt déli gyökerei: bár törődött közössége afroamerikai tagjaival, ennek ellenére érseksége iskolái és templomai szegregáltak maradtak.
Munkásságából két fő szempontot emelek ki: hogyan reagált a kor legsúlyosabb társadalmi kérdésére, a munkások helyzetére, és milyen lépéseket tett annak érdekében, hogy a Vatikán ne missziós területnek tekintse az USA-ban működő egyházat, hanem elismerje annak az európai viszonyoktól jelentős mértékben eltérő sajátosságait.
Gibbons rövid életrajza
James Gibbons 1834. július 23-án született Írországban. Családja Baltimore-ba költözött, amikor még kisgyermek volt. Apja korai halála után nehéz anyagi helyzetbe kerültek. Egészen fiatalon elhívást érzett a papi hivatásra, és belépett a Szent Szűzről elnevezett egyházmegyei papnevelő szemináriumba. 1861-ben szentelték pappá Baltimore-ban. Első szolgálati helye ugyanitt volt, ahol lelkészként a helyi közösségekért dolgozott. Tehetsége és szorgalma révén egyre feljebb emelkedett a papi hierarchiában. 1868-ban Wilmington püspökévé nevezték ki, ő volt az Egyesült Államok egyik legfiatalabb püspöke. Ez idő alatt figyelemre méltó energiával fogott hozzá az egyházmegye szervezéséhez és a katolikus közösségek támogatásához. XIII. Leó pápa 1886-ban bíborossá emelte, így második amerikai katolikus bíboros lett John McCloskey után. Ez hatalmas megtiszteltetésnek számított, és világszerte fokozódó figyelmet irányított személyére. Gibbons határozottan hitt abban, hogy a katolikus hit összeegyeztethető az amerikai demokratikus értékekkel, a vallásszabadság eszméjével, valamint az állam és az egyház szétválasztásával. Kulcsszerepet játszott az amerikai katolikus iskolák és egyetemek, így például a Catholic University of America fejlesztésében. Gibbons egyik legfontosabb célja az amerikai katolikusok társadalmi elfogadottságának növelése volt. Kiállt a vallásszabadság mellett, hangsúlyozta, hogy a katolikusok teljes jogú állampolgárai az Egyesült Államoknak. 1921. március 24-én hunyt el. Hatalmas mértékben járult hozzá a katolicizmus amerikai elfogadottságához és fejlődéséhez. Egyaránt tisztelték lelki vezetőként, társadalomformálóként és az egyház világszintű modernizációjának szószólójaként. Gibbons bíborost ma is az amerikai katolicizmus egyik valaha volt legnagyobb vezetőjeként tartják számon.
Kortörténeti háttér
Gibbons munkásságának kezdete az amerikai katolicizmus egy kritikus korszakával kapcsolható
össze. Már püspök volt az I. Vatikáni Zsinat idején, amit élénk és kritikus figyelemmel követett a
protestáns amerikai közvélemény.
1867. június 26-án IX. Pius pápa bejelentette döntését egy ökumenikus zsinat összehívásáról, amely
az első ilyen jellegű zsinat volt az 1563-as Tridenti Zsinat óta. A következő évben az Aeterni Patris bullában a pápa a modern társadalom kihívásaival és az erkölcsre fenyegető veszélyekkel való szembenézéssel indokolta a zsinat összehívását. A megnyitót megelőző hónapokban az amerikai világi és protestáns egyházi sajtóban is vezércikkek és elemzések sokasága jelent meg az eljövendő eseményről.
Sok magyarázó a Vatikán számára fordulópontként értelmezte a közelgő zsinatot: vagy magáévá teszi a kor szellemét, és ezzel elősegíti az egyház megújulását, vagy megpecsételi a modern civilizáció alapelveivel való szakítást, és ezzel végleg bezárkózik saját hagyományaiba, ezzel gátat szabva a kor tudományos és társadalmi kérdéseivel való szembenézésnek. Az utóbbi döntés a katolikus hívek széles tömegétől való elidegenedést is jelenthette.
A zsinat az amerikai társadalomban mélyen gyökerező antikatolicizmus miatt is kulcsfontosságú esemény volt. A katolikus egyházzal szemben megfogalmazott vádak közül sok már korábban is elhangzott, de a zsinati határozatok olyan elveket erősítettek meg, amelyek alapvetően ellentétesek voltak az amerikai társadalom eszmeiségével. Továbbá számos progresszívebb katolikus, aki a zsinat előtt már kifejezte ellenérzését a pápai tévedhetetlenség tana iránt, vereséget szenvedett. A tévedhetetlenség meghatározása rendkívül vitatott volt a katolikus püspöki karon belül is. Az egyik kulcskérdés a pápaság intézményében vagy az egyház egészében rejlő tévedhetetlenség kérdése volt.
Gibbons, aki fiatal püspökként részt vett a zsinaton, megszavazta a pápai tévedhetetlenség doktrínáját. Az Egyesült Államokban a katolicizmust ellenzők rendszeresen azt hirdették, hogy a Vatikán kifejezetten az ő nemzetüket csatatérként vette célba és a zsinati határozat is ennek a tendenciának a kifejeződése. A katolicizmus ellenfelei társadalmuk demokratikus vívmányait, mint az állam és az egyház szétválasztásának elvét, a kor liberális vívmányait, így a vélemény- és szólásszabadság eszméjét, valamint a katolikus egyháznak a racionalizmus elleni támadásait tekintették leginkább nemzetükre nézve veszélyesnek. Ezeket a félelmeket a korábban kiadott pápai nyilatkozatok alapozták meg. XVI. Gergely (1831–1846) élesen elítélte a liberalizmust és azokat a modern filozófiai irányzatokat, amelyek az egyház tekintélyét támadták. Utóda, IX. Piusz (1846–1878), különösen radikálisan lépett fel, amikor 1864-ben kiadta a Syllabus Errorum-ot (A tévedések lajstromát), amelyben elítélte a racionalizmust, a szekularizmust és a modernizmust. A katolikusellenes hangulatot mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy az olyan tekintélyes folyóiratok, mint a Harper’s Weekly és az Atlantic Monthly rendszeresen közöltek katolikus- és bevándorlóellenes cikkeket és karikatúrákat. A katolikusellenesség – és ehhez a jelentős számú katolikus bevándorló megjelenése még inkább hozzájárult – olyan mélyen gyökerezett az USA polgáraiban, hogy 1887-ben Henry F. Bowers megalapította az Amerikai Védegyletet (American Protective Association, rövidebb nevén A.P.A.). A tagok megígérték, hogy soha nem szavaznak katolikusra, soha nem vesznek fel katolikust a tagjaik közé, ha protestáns áll rendelkezésre, és soha nem csatlakoznak a katolikus egyház által képviselt testületekhez.
A teljes írás az Egyházfórum 2025/1. számában olvasható. A lap ezen a linken rendelhető meg