A főszerkesztő távozása és az új szerkesztőség felállása közötti időre ideiglenesen újra én vettem kézbe az Egyházfórum felelős szerkesztői feladatait. Az ember akaratlanul is hozza magával a saját érdeklődését és világlátását, én pedig régóta figyelem a társadalom és a vallás, illetve az egyházak viszonyának alakulását. Az elmúlt évek fejleményei, különösen Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja, az új illiberális nacionalizmusok megerősödése Európában, és végül Donald Trump amerikai elnök második megválasztása, illetve regnálása ráirányították a figyelmet arra, hogy ezek a rendszerek nem utolsósorban konzervatív vallásos emberek támogatásával jutnak hatalomra. Vajon mi motiválja őket autoriter, az egyetemes emberi jogokat hol kevésbé, hol durván sértő rezsimek támogatására? Miért tőlük remélnek „megváltást” problémáikra? Ebben a számunkban azt a kérdést vizsgáljuk, hogy mi áll ennek a fura szövetségnek a hátterében, és mi vezet a politikai messianizmus térhódításához.
Súlypont rovatunk bevezető tanulmányban Zamfir Korinna Oroszország Ukrajna elleni agressziójának ideológiai-vallási megalapozását mutatja be. Az „orosz világ” nacionalista és a Szent Rusz vallási ideológiájában a Nyugat – amerre Ukrajna is szeretne tartani – romlott, sátáni, amellyel szemben akár erőszakkal is meg kell védeni az orosz és a keresztény értékeket. „A Szent Ruszt azonban Kirill pátriárka tette az egyházi diskurzus kulcsfogalmává és – az »orosz világ« szíveként – egy eszkatologikus-messianisztikus geopolitikai program hívószavává.” Benjamin Dahlke kultúrharcok történetét követi nyomon az Amerikai Egyesült Államokban, amely „két markánsan különböző kulturális tábor” kialakulásához vezetett, miközben „a vallás átpolitizálódott és a politika is vallási töltetet kapott”. Ennek központi fogalma lett a keresztény nacionalizmus. Jelentősen hozzájárultak az amerikai társadalom megosztottságához az abortusz, a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás körüli viták is.
Elképzelhető, hogy a messianisztikus politika nem elmérgesíti a társadalmi, etnikai és vallási csoportok viszonyát, hanem inkább a megbékéléshez vezet közelebb? Igen, véli Isaac Hershkowitz, aki szerint a muszlim irányítás alatt álló „Templom-hegyre való felmenetelhez kapcsolódó rabbinikus és társadalmi aktivizmus” nem azonos „Izrael politikai spektrumának szélsőjobboldalával, hanem inkább a vallásos cionizmus főáramát” képviseli, „gyakran Izrael mérsékelt jobboldalán belül, sőt esetenként baloldali nézeteket” vallva. Radvánszki Péter két vegyes város arab-zsidó együttéléséről küldött úti beszámolójában annak a reményének ad hangot, hogy a „problémák közös elszenvedése talán egy »kimondatlan közösséget« kovácsol”.
Visszapillantó rovatunkban Kertai-Szabó Ildikó James Gibbson egykori baltimore-i érsek-bíboros működését ismerteti, aki a 19. század utolsó évtizedeiben „meghatározó szerepet játszott az amerikai katolicizmus modernizálásában”. A rovat második cikkében Csepregi András a 80 éve kivégzett Dietrich Bonhoeffer evangélikus lelkészről emlékezik meg.
Az Egyházfórum visszatérő kritikája az apró betűméret. Ebben a számunkban ezt kissé megnöveltük, remélve, hogy ez (is) elnyeri az olvasók tetszését.
Wildmann János