Egyházfórum

Avagy: milyen politikusba vetném bizodalmam?

Már jó ideje, kivált azonban az utóbbi években mély elkeseredéssel figyelem a széles körű hazai érdektelenséget, amely társadalmi berendezkedésünk voltaképpeni alapjait illeti. Mondanom sem kell, akinek nem inge… Sokan ellenem vethetnék: Hogyan, hát nem épp a most véget érő ciklusban kapott valahára új alkotmányt az ország?

Sokan úgy gondolják, hogy a holokauszt csak a zsidóság legszörnyűbb tragédiája, pedig ez ugyanakkor a kereszténység történetének legnagyobb tragédiája is. A kereszténységé, amely nemcsak hagyta tombolni ezt az őrületet, hanem évszázadok során – bár akaratlanul – létrejöttéhez hozzá is járult. Nem könnyű felismerés, de másként csaknem felfoghatatlan, hogyan jutottak el ide olyan országok, amelyek lakósságának döntő hányada önmagát keresztényként határozta meg. Könnyű felmentést jelentene, ha azt képzelnénk, hogy sátáni erők által megszállt szadista őrültek tették az egészet. Azonban ez nem igaz. A legrettenetesebb annak a belátása, hogy a népirtásban résztvevők többsége egyszerű átlagember volt, aki „tette a dolgát”: irányította a vonatokat, begyűjtötte a törvényben előírtakat, vezette a kimutatásokat, és kezelte a Ciklon-B gázt előállító gépsorokat. Munka után hazament, és megsimogatta a gyereke fejét. És volt egy hatalmas tömeg, amely legalábbis sejtette, mi történik, de hallgatott és elfordította a fejét. Persze, hogy voltak szadisták is, de nem ez volt a többség.

2010-ben egy 93 éves francia úr, Stéphane Hessel néhány oldalas röpiratot jelentetett meg a fenti címen.[1] Az írás hihetetlen sikert aratott: mind Franciaországban, mind Németországban milliós példányszámban kelt el. Számos nyelvre lefordították, így 2011-ben magyarul is megjelent. A magyar kiadás előszavát Göncz Árpád írta. Szerzője, aki egykor az Ellenállási mozgalom kiemelkedő harcosaként csak bravúros szökéssel kerülte el halálos ítéletét, tevékeny szerepet vállalt a háború utáni kulturális és politikai életben. Jelentős szerepe volt az ENSZ alapokmánya az Emberi jogok egyetemes nyilatkozata megszövegezésében. Éppen ezen jogok érvényesülését látta veszélyben az életünket átszövő globális közöny által. „A kormányoknak – lényegükből fakadóan – nincs lelkiismerete” – írta mottóként Albert Camus szavait röpirata elejére. Éppen ezért kell az egyes embereknek összefogva kikövetelni jogaik érvényesülését. Felfogása szerint békés felkeléssel, mert az erőszak hátat fordít a reménynek, és nem ér célt. „Ma olyan egymásrautaltságban élünk, amely korábban nem létezett – írja. Ám ebben a világban tűrhetetlen dolgok fordulnak elő… Legrosszabb magatartás a közöny… Ha így viselkedünk, akkor az emberi lét egyik leglényegesebb elemét veszítjük el.”