Avagy: milyen politikusba vetném bizodalmam?
Már jó ideje, kivált azonban az utóbbi években mély elkeseredéssel figyelem a széles körű hazai érdektelenséget, amely társadalmi berendezkedésünk voltaképpeni alapjait illeti. Mondanom sem kell, akinek nem inge… Sokan ellenem vethetnék: Hogyan, hát nem épp a most véget érő ciklusban kapott valahára új alkotmányt az ország?
Avagy: milyen politikusba vetném bizodalmam?
Már jó ideje, kivált azonban az utóbbi években mély elkeseredéssel figyelem a széles körű hazai érdektelenséget, amely társadalmi berendezkedésünk voltaképpeni alapjait illeti. Mondanom sem kell, akinek nem inge… Sokan ellenem vethetnék: Hogyan, hát nem épp a most véget érő ciklusban kapott valahára új alkotmányt az ország? Sokan egyenesen új rendszert emlegettek, vannak akik – nem alaptalanul – új rendszer kiépüléséről beszélnek. Nagyban zajlott az intézményes átszabászat, sok esetben egyáltalán nem túlzás tömeges jogfosztásról beszélni. Az alkotmányozás, de más fontos törvények megalkotása kapcsán is okkal mondhatjuk, hogy sérült az egyének egyenlő szabadsága tiszteletben tartásának elve, az állam világnézeti semlegességét nem tartották be, túl nagy súlyt kaptak olyan világnézeti, erkölcsi meggyőződések, melyek már nem egy párt vagy mozgalom kormányzati politikáját színezik, hanem egész társadalmunk alapvető szerkezetébe és jellegébe avatkoztak be brutálisan és dölyfösen. Amikor a modern nyugati társadalmakban érvényesülő liberális demokratikus „konszenzus” szerint rendezték be a rendszerváltás során a Magyar Köztársaságot is, akkor, minthogy nyugati ország (O.V.) óhajtottunk lenni, az állam világnézeti semlegessége, az egyének egyenlő szabadságának védelme, az alapvető ember jogok, a jogállamiság, a proceduralizmus jellemezték. (Ami azt illeti, a „konzervatív forradalom” egyébként is gyanús dolog, hisz épp a konzervatívnak kellene fontolva haladónak lennie, nem pedig forradalmi hévvel forgatnia fel íziben mindent, ami az útjába kerül). Amannak a berendezkedésnek a lakosság annak idején sokkal nagyobb lelkesedéssel és érdeklődéssel szavazott bizalmat, a szabadság, az igazságos társadalmi berendezkedés iránti érdeklődés óriási volt. Ritkán is következik be ilyen viharos sorsforduló egy politikai közösség életében. Aztán amikor egy politikai rendszer, különösen egy alapvetően helyesnek és igazságosnak tartott rendszer berendezkedik, lanyhul az átlagemberek érdeklődése, napirendre térnek fölötte, mindenki megy a dolgára és ez így van jól. Állampolgárként persze figyelnie kell (igenis: képes rá!), de sok finom részletet az elitekre bízhat, feltéve: amazok (nem pusztán „többségi”) demokraták: elkötelezettek a törvények szellemének. Szeretném hangsúlyozni, hogy az úgynevezett liberális demokrácia legalapvetőbb elveit jómagam egyetemesnek tartom, az egyének egyenlő szabadságát, a közös igazságkeresést, az elidegeníthetetlen alapjogokat, etc. Nem az ún. neoliberalizmus partikuláris gazdasági doktrínájára gondolok tehát, amelynek esetleges elutasítása még korántsem érvénytelenítheti fenti elveinket. Könnyelműség volna szabadelvű társadalmi berendezkedésünk alapelveit holmi 19. századi „elbeszélésnek” tartva lesajnálni és holmi „posztmodern” ad hoc pragmatizmussal meghaladhatónak tekinteni.
Valóban bizalmat szavazott a társadalom ázsiai kacérkodásokra, rendi társadalomból restaurált eszményképekre és panoptikumra, organikus, nyugaton nem szalonképes nemzeteszményre? Általánosan, minden egyes egyén előtt nem igazolható „érzületekre” és intuíciókra óhajtja-e bízni sorsát? Lépcsőzetessé tenni a társadalmat? „Unortodox” gazdasági huszárcsínyeket merészelő improvizatőrökre? Korporativista közösségfelfogásra: „nyugi srácok, vezetőitek a ti érdeketekben buzgólkodnak”! Nézetem szerint a politikai erkölcs a játékszabályokba van írva, nem pedig egyes vezetők karizmatikus képességeibe és hiedelmeibe, hiszen a politikus is csak éppolyan foglalkozás, mint a többi.
Előbbre való a gazdaság az igazságosságnál? Szaporodó operabarátok, emlékezzetek: amikor Wotan óriásokkal építtette fel várát, de dárdájába vésett rúnáit nem tartotta be, a végén mindenki cudarul járt. Azt mondják, Wagnernak volt érzéke az emberi nem egyetemes drámáihoz.
Himfy József