Egyházfórum

A magyar kormány joggal könyvelhette el világméretű diadalként, hogy hősies harc után sikerült megállítania Brüsszelt, szerencsére még időben és még Hegyeshalomnál. A győztes csata után a Győző azonnal felhúzta a falat, de hamarosan háromszorosra kellett növelni a falon a kiskapuk számát, hogy Brüsszel uniós polgárai szabadon ki-bejárhassanak rajtuk, nemkülönben a Brüsszelt megállító magyarok, akik Bécs helyett Brüsszelbe látogattak, úgyszólván minden hétvégén: szórakozni, bevásárolni, múzeumba és nagymisére, egyszóval egy kicsit brüsszelezni. A magyarok örvendeztek, hogy éppen a határnál állt meg Brüsszel, és nem Innsbrucknál. Az osztrákok természetesen feleannyira sem örültek Brüsszelnek, mint a magyarok, noha ők sosem akarták megállítani, de Bécs komolyan elkezdett féltékenykedni, és sógorok komótosan, de határozottan elkezdték Magyarország felé tolni Brüsszelt.

Az elmúlt vasárnap a hitetlen Tamás volt az evangélium. A virtigli keresztény középosztálybeli hívősereggel rendelkező budai plébániatemplom gyerekmiséjén résztvevő szülők megkönnyebbülve erősödhettek meg abban, hogy ők rendes hívők, és nem afféle hitetlen tamások. Ezek után derült égből villámcsapásként érte őket a kézi mikrofonjával gyerek közelbe érkező Lajos atya interaktív homiliájának első kérdése: „Gyerekek, kinek lángol a szíve?” A 147 gyerek (átlagos gyerekszám 2.92, a szülők átlagos életkora 37.2, további gyerekek valószínűsége 87 %) ijedten nézett szüleire, akik megnyugtató mosollyal, simogatással, kézszorítással, ölbe vevéssel, nyugtató szavakkal („Nyugi, minden rendben”, „Csak viccel Lajos atya”) űzték el a bajt. Lajos atya elmagyarázta, hogy „Irgalom vasárnapján Isten lángra lobbantja szívűnket”, de szerencsére minden maradt a régiben, hiába erősködött Lajos atya, hogy az övé már lángol.