„Békés keresztény embernek viszket a tenyere…”
(Orbán Viktor, 2017. Húsvét)
E sokat idézett mondásnak az eleje nekem talán fel sem tűnt mikor hallottam, vagy egyszerűen elfelejtettem. Akkor vésődött emlékezetembe, amikor a sok – rádióban, TV-ben – idéző közül egyik elején kezdte, a békés keresztényekkel. Akkor határoztam el, hogy megírom ezt a „kiáltást”.
Mert ritkán hangzik el olyan megnyilatkozás, melyben a keresztény emberek, a keresztény kultúra, a keresztény Európa ne szerepelne. Azzal szinkronban – mivel is?
Hogy bár munkaalapú társadalom épül, de a társadalom nagy része számára szándékoltan alacsony színvonalon tartott oktatás a legjobb esetben is csak segédmunka-alapot biztosít; rosszabb esetben közmunka alapot. Olyan időszakban, mikor a világ a tudásalapú társadalom felépítésére készül.
„Békés keresztény embernek viszket a tenyere…”
(Orbán Viktor, 2017. Húsvét)
E sokat idézett mondásnak az eleje nekem talán fel sem tűnt mikor hallottam, vagy egyszerűen elfelejtettem. Akkor vésődött emlékezetembe, amikor a sok – rádióban, TV-ben – idéző közül egyik elején kezdte, a békés keresztényekkel. Akkor határoztam el, hogy megírom ezt a „kiáltást”.
Mert ritkán hangzik el olyan megnyilatkozás, melyben a keresztény emberek, a keresztény kultúra, a keresztény Európa ne szerepelne. Azzal szinkronban – mivel is?
Hogy bár munkaalapú társadalom épül, de a társadalom nagy része számára szándékoltan alacsony színvonalon tartott oktatás a legjobb esetben is csak segédmunka-alapot biztosít; rosszabb esetben közmunka alapot. Olyan időszakban, mikor a világ a tudásalapú társadalom felépítésére készül.
Hogy „minden ember annyit ér, amennyije van”. Olyan időszakban, mikor a nemzet egy jelentős része súlyos nyomorban él. Amikor az iskolázatlan embernek semmi esélye nincs, hogy kikerüljön a nyomorból. A nyomorban élő viszont iskolázatlan marad, mert a „kiművelt emberfők” számát szándékosan (!) alacsony szinten tartják. Olyan időszakban, amikor Ferenc pápa azt mondja: „Nem! a kirekesztésre”, ami itt a szegények gazdasági kirekesztését jelenti. (Evangelii gaudium, 53)
Hogy az egészségügy olyan állapotban van, amilyenben van.
Hogy az élet alapvető ténykedése a harc – Brüsszel ellen, Soros ellen, a másként gondolkodók ellen, a civil szervezetek ellen. Krisztus azt mondja: Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket (Mt 5,9). Nem a harcban sikeresek.
Hogy az ellenségek között is a fő-ellenség (talán: addig, amíg jobb nem akad) a migránsnak nevezett menekült. Akit semmi körülmények között nem engednek közel, akit a határ szélén tartanak fogva, aki, (esetleg) menekülésével az életét próbálta megmenteni. Ezzel a politikával, ennek propagálásával, óriásplakátokkal, nyilatkozatokkal, népszavazással elérték, hogy a nemzet (talán: nagyobbik) fele retteg a migránsoktól, gyűlöli őket. Krisztus pedig ezeket mondja: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot!… Idegen voltam, és befogadtatok…” (Mt 25, 34-35). „Távozzatok színem elől, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült… Idegen voltam, s nem fogadtatok be…” (Mt 25, 41-42).
Nem ez a felsorolás, nem a felsorolt és más, kártékony, nemzetrontó politikai tények késztetnek kiáltásra. Hanem az, hogy mindezt a kereszténység, a keresztény szellem és kultúra hirdetése közben teszik. És, miközben kirekesztik a szegényeket, tudatlanságban és így nyomorban tartják a nyomorgókat, keményen harcolnak az aktuális, gyűlöletesnek bemutatott ellenség ellen, elutasítják a menekülőket, az Egyház – konkrétan azok, akik az Egyház nevében beszélnek, a Püspöki Kar, éppen úgy, mint a papok, akik prédikációját vasárnaponként hallgatjuk – nem fejtik ki, hogy ez nem a kereszténység. A kereszténység nem fogadja el a gyűlöletet, nem fogadja el a nyomort, nem fogadja el a kirekesztést.
Persze az Egyház nem felelős a politikáért, nincs köze a politikusok cselekedeteihez. De ha a politikusok, közülük a legfőbb újra és újra a kereszténységre hivatkozik, az emberek elhiszik, hogy tényleg ez a kereszténység. Az nem lehet, hogy akiknek fő felelősségük van az evangelizációban, azok elnézik, elfogadják, sok esetben (hallgatásukkal vagy szavaikkal is) támogatják a nálunk folyó de-evangelizációt, a kereszténység meghamisítását. Az nem lehet, hogy – fölteszem: kezdetben megvolt – hivatásukat feledve segédkeznek a gyűlölet, a kirekesztés, a nyomor politikájának.
Aki élt már 1944-ben, amikor német katonák jártak fel-alá az utcákon, láthatták a feliratot az egyenruhájukon: Gott mit uns. Ezzel kapcsolatban hallottam akkoriban, hogy ha egyiküktől megkérdezték: „Milyen vallású ön?”, gyakran ez volt a válasz: „Wie der Führer”. Mi is ilyen vallás felé tartunk?
Talán nem veszi rossz néven Orosz Atanáz miskolci görögkatolikus püspök, hogy formális copyright jelzése nélkül idézem húsvéti írásának egy részét: „Modern világunk az ellenségkép fokozásával, színezésével és elsötétítésével teszi eladhatóvá óriásplakátjait és izgalmassá napjainkat. Jézus Krisztus pedig nem azt akarja, hogy egymás ellenségei legyünk, mert ő kereszthalálával nemcsak a halált győzte le, hanem az ellenségeskedést is. A Sátán az, aki az ellenségképet felnagyítja, az ellenségeskedést szítja. Pártok és országok, népek, vallások és földrészek között. Az ellenségkép ideig-óráig összetartásra késztethet egy közösséget, de nem biztosít tartós közösséget és boldogságot.”
Isten áldását kérjük Orosz Atanáz püspökre!
Boldogasszony Anyánk! Ne feledkezzél meg szegény magyarokról!
Frigyes István