Egyházfórum

A megváltás régóta egyértelmű felfogását közfigyelem terébe vonó minapi pápai homilia két „erős mondatát” („Az Úr mindannyiunkat megváltott vérével, nem csak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is” – Magyar Kurir) a hazai médiumok egyike-másika ateisták örömhírének nevezte. Ha arra gondolunk, hogy az Evangéliumot a közbeszéd ritkán említi ezen a becsületes nevén, máris van minek örülnünk, hívőként is. Az Index híradásához kapcsolódó, más világvallások követőinek mennybéli élményéről szóló anekdotikus történet sem bántó, inkább elnéző megértéssel világít rá a keresztények magabiztos, olykor szűkkeblűséggé, olykor kiválóságtudattá kristályosodó kiválasztottság-tudatára.

Van az interneten egy kanadai évforduló-naptár, amelyik gazdag képanyaggal idézi az adott nap aktuális ünnepeit, az elmúlt korok jelentős eseményeit, jelentős személyiségeit. Az egyes eseményeket általában nem állítja párhuzamba. Idén május 9-én mégis megtette. 1933-ban ezen a napon, Berlin egyik terén, nagy máglyán 35 ezer tiltott szerzők által írt könyvet vetettek tűzre, Az auto da fé azután folytatódott a többi német városban. A naptárban ezután egy késő-középkori kép volt látható, amelyen két szerzetes irányításával kódexek sorát égetik el.

A kormánypárti retorika újra és újra visszatérő gondolata, hogy a nyugat-európai társadalmak jó része elszakadt keresztény gyökereitől, az emberek már nem ismerik a tízparancsolatot és vallási hagyományaikat, a keresztény értékeket pedig föláldozták valamilyen profithajhász gazdasági liberalizmus oltárán. A Nyugattal szemben a magyar kormánypártok szeme előtt állítólag egy Robert Schuman-i keresztény Európa eszménye lebeg, ennek megfelelően az alkotmányban rögzítették a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, és törvények egész sorával törekednek az ún. keresztény értékek védelmére. Ezek közül is kiemelkedik a hagyományos családmodell védelme és az új egyházügyi törvény. Logikusan következik mindebből, hogyha a magyar kormány és parlamenti többség intézkedéseit nemzetközi bírálatok érik, azok nem lehetnek szakszerűek és megalapozottak, hanem főleg baloldali és liberális körök ideológiai természetű, nemzet és keresztény ellenes támadásai. Ez a retorika muzsika sok hazafias érzelmű református és katolikus hívő fülének.

Izgalmas, színes világ a címerek világa. Kezdetben egy törzs, egy nemzetség, egy népcsoport tagjainak összetartozását jelképező, harci jelvényként szolgáló totemállatoknak címerekre kerülve az lett a szerepük, hogy írástudatlan korokban figuráik – vaddisznók, oroszlánok, sasok, turulok, vagy éppen egy gyűrűt tartó holló – a főnök utasításai alatt legyenek hitelesítő pecsétként.

Ha épp arra hangolt hallgatóságra számíthat, a magyar miniszterelnök mind gyakrabban hivatkozik a keresztény értékekre. Imádkozzál és dolgozzál – mondja egy napon a jáki templomban. A keresztény családeszme védelmezése miatt támadja Magyarországot a keresztényellenes Európai Unió – hirdeti másnap „keresztény értelmiségiek” előtt Győrött. Véleménye, eszméi vagy inkább fogásai a templomokban is megjelennek: aláírásokat gyűjtenek már az Isten házában is.