Kategória: Súlypont

Megjelent a Egyházfórum 2014/2-3. számban    A MAGYARORSZÁGI EVANGÉLIKUS EGYHÁZ ÉS A ZSIDÓMENTÉS „.az egyháziak egészben a viselkedésnek ugyanazokat az egyenetlen változatait mutatták együttérző segítéstől távoli értetlenségen át az ingerült ellenségességig,mint az egész magyar társadalom.” …

Megjelent a Egyházfórum 2018/4. számban

BEVEZETŐ*

Az utóbbi idők „keresztény szellemiségű” genderellenes megnyilvánulásai oktalan félelmeket gerjesztő tartalmi hibáik miatt késztetnek hozzászólásra. Tévedésekre alapozva állítják be erkölcsöt, családot, általában az embert fenyegető rémként a genderszemléletet. Hibás adatokra építik sziklaszilárd meggyőződésüket, miszerint a hagyományos nemi szerepviszonyok megváltozása vagy a nemi és szexuális kisebbségek társadalmi elfogadása ellentétes lenne a természet rendjével, az emberi kultúra értékeivel és „Isten szándékával”; erkölcsi romláshoz, az emberiség eltévelyedéséhez és vesztéhez vezetne. Valószínűbb, és sajnos bőséges példa igazolja, hogy inkább az efféle bűnbakképző démonizálás jelenthet veszélyt a társadalomra, dönthet romba erkölcsöt, szolidaritást, keresztényi és más kulturális értékeket.

Megjelent a Egyházfórum 2018/3. számban

SZÉLJEGYZETEK DEÁK DÁNIEL A VÉLEMÉNYELTÉRÉSHEZ VALÓ JOG A KATOLIKUS EGYHÁZBAN CÍMŰ TANULMÁNYÁHOZ

A véleményeltéréshez való jog – amint Deák Dániel is emlékeztet rá – a szekuláris társadalmakban, demokratikus viszonyok között nyert polgárjogot, a szó szoros értelmében: állampolgári alapjogként. Elismerése, meghatározása (a lelkiismereti és vallásszabadsággal, a szólás- és sajtószabadsággal összefüggésben), kodifikálása, kiterjesztése és bizonyos kritériumok alapján történő korlátozása az alkotmányozás része, illetve a törvényhozás feladata. Különféle értelmezéseinek érvényre juttatása, ha közrejátszanak is benne kimondottan vallási-teológiai szempontok, a politikai érdekérvényesítés színterein történik.

Megjelent a Egyházfórum 2018/3. számban

GONDOLATOK A VÉLEMÉNYELTÉRÉSRŐL DEÁK DÁNIEL DOLGOZATA NYOMÁN

„NE ÍRD, MARHA, NEM BIZTOS!”

A közösségemben vannak olyan sztorik, amelyeket különösen sokszor emlegetünk. Talán azért, mert nagyon érzékeny pontot érintenek, így sok helyzetet megvilágítanak. Ezek közé tartozik az, amelyben az egyszeri piarista azt mondja a diáknak: „Ne írd, marha, nem biztos!”[1] Könnyű elképzelnünk ezt a helyzetet. Látjuk, amint a szorgalmas diák figyel, minden szót   le akar jegyezni a tanár magyarázatából. A tárgy érdekli? Inkább a jó jegy, de nem valami haszonlesésből, hanem mert a jó tanuló mindent megtanul. Nem mérlegel, csak megy előre az úton, akkor is, ha az egy adott ponton jelleget vált, bizonytalanná, újjá, járatlanná válik. A diák ezt nem észleli, de szerencséjére a tanárnak van rá szeme. Ettől jó pedagógus, és ezért fogadjuk a szívünkbe a kétmondatnyi minianekdota hallatán.

A VÉLEMÉNYELTÉRÉSHEZ VALÓ JOG ÉS AZ ENGEDELMESSÉG KÖTELESSÉGE

Szekuláris társadalomban – amilyenben Európa nagyobbik részében legalább kétszáz éve élünk – nyilvánvalónak tekintjük azt, hogy bizonyos dolgokban nincs konszenzus és hogy egyik polgár véleménye eltérhet a másik polgárétól, vagy éppen egy felettes hatalom, vagy testület állásfoglalásától. Köznapi tapasztalat a nézetek ütköztetése. Amint azonban a jámbor polgár átlépi a templom küszöbét, arra gondolhat, hogy az oltár előterében immár megszűnt a véleményeltérés lehetősége és joga.

LENGYELORSZÁGI KATOLIKUS  EGYHÁZ MA, EGY KÉTLAKI MAGYARSZEMÉVEL

Esetenként szakszövegnek is nevezhető élménybeszámolóimat általában szeretem a fentinél ütősebb, provokatívabb, blickfangosabb címmel indítani. Most is milyen jól mutatna, rögtön magára vonná a tisztelt Olvasó tekintetét, ha – mondjuk – az állna föntebb: A lengyel klérus Ferenc pápa megbuktatásán dolgozik. Vagy: Üresedő templomok már Varsóban is, netán: Gądecki bíboros érsek liturgikus tálcán kínálgatja a híveknek Kaczyński pártját. Vagy feltéve másik szemüvegemet: Lengyelország a keresztény Európa utolsó mentsvára, plusz kenettel: A katolikus hit rendíthetetlen védelmezője.

Megjelent a Egyházfórum 2018/1. számban

SEMLEGES SZABÁLYOZÁS, PÁRTOS GYAKORLAT

ÁTTEKINTÉS A ROMÁNIAI VALLÁSOSSÁG HELYZETÉRŐL

A legutóbbi, 2011-es népszámlálás adatai szerint Románia népessége 99,8%-ának van valamilyen vallásos kötődése. A Global Index of Religiosity and Atheism – 2012 (‘A vallásosság és ateizmus globális mutatója – 2012’) szerint^[1] 2012-ben Románia a 10 legvallásosabb ország rangsorában a 6. helyet foglalta el: a románok 89%-a „vallásosként” határozta meg magát. Csupán Ghána, Nigéria, Örményország, a Fidzsi-szigetek és Macedónia mutat ennél is erősebb vallásos identitást. Jelentős, 11%-os eltérés állapítható meg a bejegyzetten vallásos kötődésűek és a tematikus felmérés alkalmával magukat vallásosnak mondó személyek száma között. Levonhatjuk a következtetést: a különbség magyarázata a felmérés lefolytatásának módjában rejlik.

AVAGY: „SEMMI HATALMAT SENKINEK!”

Megjelent a Egyházfórum 2018/1. számban

Az európai lét krízisének csak két kivezető útja van: Európa vagy elpusztul, mert elidegenedik életének racionális értelmétől, és szellemellenességbe, barbárságba hanyatlik, vagy újjászületik a filozófia szelleméből, az ész a naturalizmust végképp leküzdő heroizmusa által. Európa legnagyobb veszélye a fáradtság. Küzdjünk e minden veszélyek legveszedelmesebbike ellen, mint „jó európaiak”, azzal a vitézséggel, amely a végtelen harctól sem riad vissza, akkor a Nyugat emberi küldetésében való hitetlenség pusztító tüzéből, a kételkedés izzó lángjából, a roppant fáradtság hamujából az élet új bensőségének és átszellemítésének főnixe támad fel mint hatalmas és távoli emberi jövendő záloga: Mert csupán a szellem halhatatlan.[1]

Edmund Husserl

Megjelent a Egyházfórum 2018/1. számban

Kókai Nagy Viktor biblikus teológus Pál apostol a hatalomról. Biblikus megfontolások a Róm 13,1–7 alapján címmel tanulmányt közölt az Egyházfórum 2017/3. számában.[1] A körültekintően szerkesztett, gazdagon jegyzetelt munka végén a Szerző így foglalja össze vizsgálódásának eredményeit:

A Róm 13,1–7 vizsgálata egyértelművé teszi az olvasó számára, hogy Pál, függetlenül a politikai hatalom minőségétől, annak pozitív vagy negatív voltától, egyetlen utat tart járhatónak a keresztyének számára: a hatalomnak való feltétlen engedelmességet. Ennek hátterében számos gondolat meghúzódhat, de a legvalószínűbbnek mégis az tetszik, hogy a keresztyének életét alapvetően nem a világ és az ezen belül megjelenő hatalom határozza meg. Éppen ezért valahol lényegtelenné is válik annak milyensége. Ami ennél sokkal fontosabb, hogy a közösség tagjai miként élik mindennapjaikat a világban és a gyülekezetben. Ez utóbbi azért válhat különösen meghatározóvá, mert a közösségen belül éppen azok a különbségek szűnnek meg a tagok között, amelyek a világban elválasztják őket, és mindezt a legfontosabb érték, a szeretet hívja életre. Ez a közösségi élet viszont feltartóztathatatlanul át tudja alakítani a keresztyének közéleti ténykedését, majd, noha roppant lassan, képes áthatni, átformálni a társadalmat is. Ennél jobb taktika pedig ma sem javasolható egy keresztyén embernek.[2]

Megjelent a Egyházfórum 2017/4. számban 

MI A GYAKORLATI TEOLÓGIA?

A gyakorlati teológia – vagy katolikus megfogalmazásban kissé pontatlanul pasztorálteológia – a 18–19. század fordulója óta azt  a  teológiai  diszciplínát  jelenti,  amely  Szabó Lajos értelmezésében „az Egyház életmegnyilvánulásaival és a szolgálatvégzők tevékenységével” foglalkozik mind egyéni, mind közösségi vonatkozásban.[1] A szakterület klasszikus felosztása a gyülekezeti lelkész (pap) feladatköreihez és az egyházi élethez igazodik. Ide tartozik a liturgika, a homiletika (igehirdetéstan), a kateketika (hitoktatás), a poimenika (lelkigondozástan), de egyes értelmezések szerint az egyházjog, az egyházi kommunikáció és a valláspedagógia is. Mindez nem jelenti azt, hogy a gyakorlati teológia a lelkipásztori feladatok ellátásának valamilyen technikai kézikönyve lenne, és használata egyfajta gyorstalpaló képzéssel is elsajátítható volna. A hit, a személyes elkötelezettség és a gyakorlati készség tehetnek ugyan valakit jó lelkipásztorrá, lelkipásztori munkatárssá, hitoktatóvá vagy újságíróvá, de önmagukban gyakorlati teológussá aligha. A gyakorlati teológia ugyanis elméleti, tudományos reflexió az egyházi cselekvésre, amelybe nemcsak a szűken értelmezett lelkipásztori tevékenység tartozik, hanem „az egyházi közösségek mai életformájának, kegyességi gyakorlatának és a társadalomban betöltött szerepének folyamatos kutatása” is.[2]