Ajánlás 2017/3

Megjelent az Egyházfórum 2017/3. számában Kerek évfordulókhoz előszeretettel kapcsol emlékéveket a hivatalos kultúrpolitika. Ilyenkor úgyszólván kötelező kűrré válik a téma feldolgozása. A jeles személy vagy esemény hónapokon át tartó ünneplése során olykor kiderül: a kevesebb …

Bővebben...

Isteni színjáték

–        Politikai kereszténység –

Rossz idők járnak a magyarországi keresztényekre. Nem azért, mintha üldöznék őket, hanem mert a kereszténynek mondott politikai erők éppen a kereszténység morális értékeit emésztik fel: az evangéliumi értékek missziója helyett az Orbán-kormány fényezésében, a gyűlöletpolitika terjesztésében vállalnak aktív szerepet.

Új kommunikációs stratégia körvonalazódik az utóbbi napok kormányzati megszólalásai alapján: rendszeressé vált a hittel, a vallással kapcsolatos fogalmak, érvelések aktuálpolitikai célú használata. Orbán Viktor kormányfő előbb egy múlt heti logisztikai létesítmény átadásakor, majd e hét elején, egy turisztikai rendezvényen hivatkozott a „jóistenre”, aki szerinte logisztikai, illetve turisztikai nagyhatalomnak teremtette Magyarországot. Ennél is továbbment Aradszki András energiaügyi államtitkár, aki a parlamentben megszokott érvelési formáktól elszakadva a minap arról szónokolt, hogy a Soros György elleni harc voltaképp a Sátán ellen folytatott küzdelem. Az ördögűzés leghatásosabb eszközeként a rózsafüzért ajánlotta képviselőtársai és a választók figyelmébe.

Bővebben...

Az „úgynevezett” és a „valami”

Megjelent a Egyházfórum 2017/4. számban Ingoványos talajra tévednek mostanában a keresztény egyházak püspökei: a római katolikus győri megyéspüspök ez év augusztus 20-i szentbeszédében „úgynevezett alapvető emberi jogokról” szólt (http://www.magyarkurir.hu/hirek/megteresre-es-megujulasra-hivott-veres-andras-budapesten-allamalapito-szent-kiralyunk-unnepen). A református egyház zsinatának lelkészi elnöke …

Bővebben...

Ördögűzés és imakommandó

Hudák, a 6. b kőkemény és rendíthetetlen balhátvédje (akiről úgy hírlett, hogy elsőáldozáskor összerágta a szentostyát, s ezzel megsebezte az Édesjézust) matekből meglehetősen megrendíthető volt. Ebbéli hátrányát kivédendő a matek-doga előtt farzsebéből elővett egy Szent Antal-szobrocskát, a pad közepén lévő tintatartó fölé helyezve így fohászkodott: „Szent Antal, ha nem segítesz, bele mártalak a tintatartóba. Színtiszta mágia 1954-ben! Vallásantropológia kurzusomon a mágikus vallásosság legújabb kori iskolapéldájaként emlegetem, mostantól azonban akár le is cserélhetném Aradszki András KDNP-s képviselő legeslegújabb kori színtiszta mágikus megnyilvánulásával.

Bővebben...

Vándorlás és párbeszéd

Megjelent a Egyházfórum 2017/1. számban

2015. január 7-nek szerencsétlen napja óta, amikor a Charlie Hebdo szerkesztőségét terrortámadás érte, és populista politikusok, nem utolsósorban Magyarország hivatalban lévő miniszterelnöke sietett nyilatkozni, egyenlőségjelet téve bevándorlás és terrorizmus közé, a bevándorlás forró téma, és nem csak Magyarországon. A hivatalosságok reakciói ideértve a Magyar Katolikus Egyházat is – kevéssé örvendetesek voltak: csekély számú és elkésett kivételtől eltekintve nem mutattak szolidaritást az üldözöttekkel, és nem emelték fel szavukat a gyűlöletbeszéddel szemben,1 miközben civilek azonnal megmozdultak, segítő kezet nyújtva rászoruló embertársainknak. Joggal érte a hivatalos Magyarországot újból és újból kritika az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az ENSZ emberi jogi főmegbízottja, az Európa Tanács főtitkára, az Amnesty International és más nagy tekintélyű bel- és külföldi jogvédő szervezetek részéről. Jóllehet a probléma magva a menekültkérdés, a bevándorlók közül sokan a nemzetközi jog értelmében nem menekültek, még ha bibliai értelemben nyilván igaz is az, hogy túlnyomó többségük üldözött, kirekesztett, a megalázottak és megszorítottak sorsát osztja, pontosan azon emberekét, akik miatt a Názáreti megkezdte nyilvános tanítói működését.

Bővebben...

Menekülés és szabadulás mint kollektív cselekvés – jogon innen, jogon túl*

Megjelent a Egyházfórum 2017/1. számban

A SZABADSÁG FOGALMÁRÓL

Tanulmányom vezérgondolata a szabadság fogalma egyéni és közösségi szempontjainak meghatározása; a menekülés és szabadulás mint látszólag ellentétes előjelű, mégis koherens gondolati egységet alkotó fogalmak köré épül, mégpedig a kollektív cselekvés aspektusának figyelembevételével. A témáról jogbölcseleti és jogfilozófiai alapon szintén hosszan lehetne értekezni, de konkrét közjogtörténeti (régmúlt- és közelmúltbéli) asszociációk is azonnal társulnak e fogalmakhoz, sőt napjaink migrációs problémájából adódóan a probléma aktualitását sem lehet elvitatni. Ötvözni szeretném a különböző megközelítési módszereket, mert rendkívül komplexnek érzem a témamegjelölést. Szűkebb kutatási területem, a politikai szabadságjogoknak a második világháborút követően kialakuló új korszaka, nevezetesen a hidegháború évtizedei és a rendszerváltás utáni időszak – merész, de nem alaptalan leegyszerűsítéssel – lényegében a menekülésről és a szabadulásról szól mint hatás és ellenhatás váltakozásáról a történelemben.

Bővebben...

Pánikkeltő migránsok?

Megjelent a Egyházfórum 2017/1. számban

ESSZÉ EGY TEOLÓGIAI TOPOSZRÓL, AMELY AZ EGYHÁZAT (IS) MEGOSZTJA

Migráns vagyok. Sváb származású romániai magyarként Németországban élek és dolgozom. 2010-ben hagytam el szülőföldemet azért, hogy Bécsben, Európa jelenleg egyik legismertebb pasztorálteológusánál habilitáljak. Ezt megelőzően 2000 és 2009 között szülőföldemen végeztem az egyetemi alapképzést, magiszteri és doktori fokozatot szereztem. 2014-ben leadtam, 2015-ben megvédtem habilitációs munkámat. Többen vádolnak azzal, hogy a jobb megélhetés érdekében elhagytam szülőföldemet, és tanulmányaim végeztével nem tértem oda vissza. Kevesen tudják azt, hogy ez nem rajtam múlott.

Bővebben...

Keresztény Európa — keresztények Európában

Megjelent a Egyházfórum 2017/3. számban

A nyolcvanas években, amikor az MTA Művelődéskutatási Munkabizottságának titkára voltam, Vitányi Iván elnöklete alatt konferenciát szerveztünk Van-e szocialista kultúra? címmel. Két elképzelés feszült egymásnak. Az egyik szerint ki kellene találni, milyen legyen az igazi szocialista kultúra. Mérei Ferenc ezzel szemben – ártatlan képpel és gyilkos iróniával, de nagyon bölcsen – azt mondta: a szocialista kultúra nem más, mint ami itt és most van. Úgy vélem, némi megszorítással igaz ez a keresztény kultúrára is. A különbség: az olyan-amilyen keresztény kultúrában van egy (Szentlélektől) ihletett szólam, így értékrendjét tekintve még az elvilágiasodott Európa is – nemcsak elvileg, hanem de facto – valamennyire keresztény. Lehet, hogy most papolok? Nos, higgadtabban folytatom. Mint Tomka Miklós, aki szerint a „keresztény társadalom” átmeneti történelmi képződmény volt, s immár nem lehet a jelen mércéje: nincsen többé az a plauzibilitási struktúra, melynek jellemzői a keresztény népesség számbeli túlsúlya, a kereszténység meghatározó szerepe a kultúrában (tudásanyagban, világértelmezésben és magatartási kódexben), nincs már meg a vallási és a profán intézményrendszer, valamint az állam és az Egyház szoros kapcsolata sem.

Bővebben...