Kategória: Online rovat

Mi a lelkiismeret? Mértékadó meghatározások szerint:

„A lelkiismeret az a alaptapasztalat, amelyben az ember felfogja a jóként felismert valóság kötelező erejű követelményét. A lelkiismeret tehát az ember felelősségvállalásának előfeltétele.” (W. Beinert szerk., A katolikus dogmatika lexikona, Vigilia, Budapest, 2004, 436).

Jártamban-keltemben az egyre több üresen álló üzlethelyiség némelyikének poros kirakatüvegén mind gyakrabban leszek figyelmes pökhendien kérkedő feliratra „Hamarosan itt nemzeti dohánybolt nyílik!”. Nem csak azért kapom fel a vizet, mert nem ritkán valamelyik megszokott, kedvelt kereskedőmnek mondtak fel a „nemzeti dohánybolt” javára – bio-élelmiszerboltnak, kedves hölgyek helyes kis divatbutikjának – hanem mert nem értem az egészet: hát nem visszaszorulóban a dohányzás, ugyan bizony napjaink emberének egyik közérdekű megregulázása talán nem a dohányosok közös légterekből való mind teljesebb kiszorításában áll? Talán bizony nemzeti ügy, netán nemzeti „sport” lesz mostantól a dohányzás, miként a pálinkafőzés? A végén még a kissé divatjamúlt nevű Csongor-szivart mostantól Patrióta-rakétának fogják hívni, amelyből jóravaló magyar hazafinak illik naponta elpöfékelnie egyet: jól láthatóan, valamelyik kónya bajszú elődünk szobrának tövében. De a jó üzletmenet érdekében talán hazafias tubákos-pipás-burnótos-cigarétlis klubok fognak nyílni, a hazafias öltözetek között pedig megjelenik a patrióta-szmoking. Kirívóan hazafiatlan cselekedet lesz a máshol vásárolt dohányáru, a külföldről behozott egy-két karton füstölnivaló … lehet, hogy kizárólag „nemzeti”, honi gyártású márkákat lehet majd kapni???

A megváltás régóta egyértelmű felfogását közfigyelem terébe vonó minapi pápai homilia két „erős mondatát” („Az Úr mindannyiunkat megváltott vérével, nem csak a katolikusokat. Mindenkit, az ateistákat is” – Magyar Kurir) a hazai médiumok egyike-másika ateisták örömhírének nevezte. Ha arra gondolunk, hogy az Evangéliumot a közbeszéd ritkán említi ezen a becsületes nevén, máris van minek örülnünk, hívőként is. Az Index híradásához kapcsolódó, más világvallások követőinek mennybéli élményéről szóló anekdotikus történet sem bántó, inkább elnéző megértéssel világít rá a keresztények magabiztos, olykor szűkkeblűséggé, olykor kiválóságtudattá kristályosodó kiválasztottság-tudatára.

Van az interneten egy kanadai évforduló-naptár, amelyik gazdag képanyaggal idézi az adott nap aktuális ünnepeit, az elmúlt korok jelentős eseményeit, jelentős személyiségeit. Az egyes eseményeket általában nem állítja párhuzamba. Idén május 9-én mégis megtette. 1933-ban ezen a napon, Berlin egyik terén, nagy máglyán 35 ezer tiltott szerzők által írt könyvet vetettek tűzre, Az auto da fé azután folytatódott a többi német városban. A naptárban ezután egy késő-középkori kép volt látható, amelyen két szerzetes irányításával kódexek sorát égetik el.

A kormánypárti retorika újra és újra visszatérő gondolata, hogy a nyugat-európai társadalmak jó része elszakadt keresztény gyökereitől, az emberek már nem ismerik a tízparancsolatot és vallási hagyományaikat, a keresztény értékeket pedig föláldozták valamilyen profithajhász gazdasági liberalizmus oltárán. A Nyugattal szemben a magyar kormánypártok szeme előtt állítólag egy Robert Schuman-i keresztény Európa eszménye lebeg, ennek megfelelően az alkotmányban rögzítették a kereszténység nemzetmegtartó szerepét, és törvények egész sorával törekednek az ún. keresztény értékek védelmére. Ezek közül is kiemelkedik a hagyományos családmodell védelme és az új egyházügyi törvény. Logikusan következik mindebből, hogyha a magyar kormány és parlamenti többség intézkedéseit nemzetközi bírálatok érik, azok nem lehetnek szakszerűek és megalapozottak, hanem főleg baloldali és liberális körök ideológiai természetű, nemzet és keresztény ellenes támadásai. Ez a retorika muzsika sok hazafias érzelmű református és katolikus hívő fülének.

Izgalmas, színes világ a címerek világa. Kezdetben egy törzs, egy nemzetség, egy népcsoport tagjainak összetartozását jelképező, harci jelvényként szolgáló totemállatoknak címerekre kerülve az lett a szerepük, hogy írástudatlan korokban figuráik – vaddisznók, oroszlánok, sasok, turulok, vagy éppen egy gyűrűt tartó holló – a főnök utasításai alatt legyenek hitelesítő pecsétként.

Ha épp arra hangolt hallgatóságra számíthat, a magyar miniszterelnök mind gyakrabban hivatkozik a keresztény értékekre. Imádkozzál és dolgozzál – mondja egy napon a jáki templomban. A keresztény családeszme védelmezése miatt támadja Magyarországot a keresztényellenes Európai Unió – hirdeti másnap „keresztény értelmiségiek” előtt Győrött. Véleménye, eszméi vagy inkább fogásai a templomokban is megjelennek: aláírásokat gyűjtenek már az Isten házában is.

55 évvel ezelőtt, 1958. május 13-án alakult újjá a forradalom alatt megszűnt katolikus békemozgalom. Ennek egyik szerve volt az Opus Pacis, a katolikus békemű, amelynek hivatása volt, hogy „átveszi és hangot ad az Országos Béketanács, illetve a katolikus bizottság által fölvetett békegondolatoknak”. A kompromisszum eredményeként néhány exponált személyiség – Beresztóczy Miklós és Mag Béla – tagja lehetett a vezetőségnek. A kormány pedig rendkívüli államsegélyben részesítette a római katolikus, a református és evangélikus egyházakat. Állam és egyház együttműködése a rendszerváltásig fennmaradt.

A napokban, 86. évében elhunyt Fekete János holokauszt túlélő zsidó-keresztény író. Élvezetes és elgondolkodtató írásival az elmúlt években az Egyházfórumban olvasói is találkozhattak. Az egyik legutóbb küldött cikkének megjelenését már nem élhette meg. Vegyük úgy, hogy ezzel búcsúzott tőlünk! (A Szerk.)

Nyomasztó gondolatok támadnak rám hajnalonként. Képszerűen, szinte a valóság riasztó erejével. Még annak is örülhetek, hogy ébredéskor elhessennek, s csak röpke árnyékuk, borús emlékük kísért napközben a véreres szemem sarkából, reál-horizontom aljáról, de az is elég fenyegető. Hiszen bármikor elboríthatnak, s kibillenthetnek újra. A legrosszabb az, hogy szakaszosan, elementáris erővel, mintegy viharként, szinte lebírhatatlanul törnek rám, a cikkázó villámok egymást követik, s az új csattanásokra képtelen vagyok felkészülni, noha a nyakam jó előre behúzom. Olyan parányinak, kiszolgáltatottnak érzem magam, ha az ég megzendül, mint a védtelen, ázott szárnyú bogár a zápor verte vadonban. Közben, ugyanakkor élesen figyelek magamra.