Kategória: Online rovat

Legyen vasárnapi nyitva tartás, vagy ne legyen? Kinek szabad nyitva tartani és kinek nem? És ha az egyik munkáltatót családbarátságra kötelezzük, a másikat miért nem? Ezek csak a mai magyar pártpolitika felől megválaszolható kérdések. A mi szempontunkból a lényeg az, hogy az egész problémafelvetésnek a kereszténységhez semmi köze nincs, de nincs köze még a politikai kereszténydemokráciához sem, amelynek fő tartópillérei a szolidaritás, a szubszidiaritás és a szociális érzékenység.

Ha a Biblia alapján közelítjük meg a dolgot, látnunk kell, hogy a szombat nem vasárnap (mint ahogy a zsinagóga sem templom, és a rabbi sem pap). A vasárnap Jézusról szól. Arról, hogy ő csütörtök este széder vacsorát ült a tanítványaival, majd elfogták az Olajfák hegyén, a pénteki nap folyamán kínvallatásnak vetették alá, kivégezték, és vasárnap hajnalban feltámadt. Ezért a keresztény világ az Úr napja-ként a vasárnapot ünnepli (leszámítva néhány, kis létszámú közösséget, akik a szombatot tartják). A katolikus kisiskolások hittankönyvei pl. a Tízparancsolatot magyarázva ilyeneket írnak: „Az Úr napját megszentelni azt jelenti, hogy elmegyünk a szentmisére”, de a Heidelbergi Káté is a vasárnapot tekinti az Úr napjának – ugyancsak Jézus feltámadása okán.

Tisztelt Miniszter Úr!

Nagy érdeklődéssel olvastam a Norvég Civil Támogatási Alap ügyében végzett Kormányzati Ellenőrzési Hivatal vizsgálatának eredményeiről szóló beszámolókat. Megnyugtató, hogy van egy KEHI-nk, amely elfogulatlanul vizsgálja a norvég közpénzek felhasználását, és egy minden gyanún fölül álló vizsgálat végén ki meri jelenteni, hogy a támogatásokat odaítélő konzorcium visszaélt a norvég kormány bizalmával! Kit érdekel, hogy a norvég kormány elégedett volt a pénzek elosztásával, és tiltakozik a KEHI eljárása ellen! Mi köze hozzá? Az a pénz, ami bejön az országba (Norvégiából, az EU-ból vagy az USA-ból), a miénk, és azt teszünk vele, amit akarunk, vagy amit a magyar kormány akar (kétharmaddal ez úgyis egyre megy)! Ilyen hatékony és bátor szervezetre van szükség, mint a KEHI!

Kisdiákként élvezettel hallgattam a Szabad Európán Gallicus rovatát, a Reflektort. Néhány mondatára a mai napig emlékszem. Éneklő, magas hangon mondta: ”Jegyezzék meg a moszkovita takonypócok, hogy az Isssten malmai lassssan, de biztosan őrölnek!”

Sok-sok év elmúltával, ma már inkább a tárgyilagosan vitatkozó, és inkább csak a tényeken alapuló, szellemes írásokat szeretem, bármelyik oldalról származnak; nem az átkozódó, habzó szájú, öklüket rázó megmondó-emberek kinyilatkoztatásait.

Remélem, most néhány héten át azon fogunk közösen elmélkedni, hogy miképpen kell – vagy legalább is kellene – viszonyulnia az egyháznak a szegénységhez.

Véleményem szerint nem létezik szegénység úgy, általában. Konkrét szegény emberek és konkrét helyzetek léteznek. Erre vonatkozólag eszembe jutott egy történet is, amelynek szereplői fizikailag nincsenek messze (feltéve, hogy élnek még), vallási kultúra szempontjából azonban fényévekre vannak tőlünk.

Meghalt Öcsi bácsi, egy aranyos, idős, falusi pap, akinek halálhíre fölkavart bennem egy régi emléket. A kisöreg arról szónokolt a misén nagy hévvel, hogy ha Éva nevét fordítva olvassuk, azt kapjuk, hogy „ave”. Mi sem bizonyítja jobban, hogy Mária visszájára fordította, mintegy jóvátette Éva bűnét, ahogy Jézus is jóvátette Ádámét. A nép szájtátva hallgatta, én meg borzasztóan szenvedtem a visszafojtott nevetéstől. Nem kell ugyanis történésznek lenni ahhoz, hogy az ember tudja: az „ave” latin üdvözlési forma volt, ezt használták az Izraelt megszálló római katonák is. Megképződött előttem egy abszurd jelenet. Mondjuk, egy bátaszéki házban 1958-ban megjelenik egy angyal, hogy Isten rendkívüli üzenetét tolmácsolja egy szentéletű magyar lánynak. Megáll az angyal a lány előtt, és így köszönti: „zdrávsztvuj Piroska”. Félretéve a viccet, aki egy kicsit is beleéli magát a kétezer-valahány évvel ezelőtti, názáreti történetbe, biztosan tudja, hogy az „ave Maria” köszöntés ott és akkor nem hangzott el. Az angyal így üdvözölte Máriát: „salom Mirjám”.

Nem tetszik nekem a Szabadság térre tervezett és javában készülő emlékmű. Miért? Sokat gondolkodtam rajta. Azért-e, mert a szakértők elmagyarázták, hogy hazug, drága és randa, én pedig hittem nekik? Vagy, mert teológusként az a gyanúm, hogy Gábriel angyalnak és Magyarországnak nincs sok köze egymáshoz? Ezek a tényezők kétségkívül benne vannak a pakliban, de nem adják meg a teljes választ. A fő bajom a készülő műalkotással az, hogy grandiózus, hogy monumentális, hogy az áldozattá válást mutatja be általánosságban, minden személyes vonatkozás nélkül. Annyira igyekszik képviselni minden áldozatot, hogy végül nem képvisel senkit.