Szabadság-imák

Megjelent az Egyházfórum 2019/1. számában     A KEZDEMÉNYEZÉS HÁTTERE ÉS CÉLJA 2017. október 18-án a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség Dankó utcai kápolnájában gyűltünk össze, hogy megtartsuk a Szabadság-imák nevet viselő új rendezvénysorozatunk[1] első alkalmát. Ennek …

Bővebben...

Hit Alapú Közösségszervezés-műhely

Megjelent a Egyházfórum 2019/4. számban Hit Alapú Közösségszervezés-műhelyalkalmat rendezett Bolba Márta, Földessy Árpád és Gordon Whitman, illetve a Civil Kollégium Alapítvány részéről Bálint Mónika 2019 novemberében Piliscsabán, a Béthel Evangélikus Missziós Otthonban. Az ökumenikus tréning …

Bővebben...

A segítő boldogsága

Megjelent a Egyházfórum 2018/4. számban 

AZ ARANY KÖZÉPÚT BIZTONSÁGA

 

Arany középút

Hogyan kerül időről időre a tibeti lélekgyógyászat témája egy keresztény közéleti folyóirat műhelyrovatába? A kultúrák találkozása, amelynek napjainkban tanúi, sőt nemegyszer résztvevői vagyunk, megérleli bennünk az igényt, hogy kiemelt témánkra, a segítők lelki fejlődésére is különböző kultúrák hagyományain keresztül tekintsünk rá. Hiszen több dolog van, ami összeköti a különböző szemléleti irányból érkező segítőket, mint amennyi elválasztja őket, miközben kölcsönösen gazdagíthatják egymást perspektíváik és tapasztalataik megosztásával. A tavaly Londonban megtartott, Balint Theory and Practice. Exploring Diversity című nemzetközi Bálint-konferencia éppen e sokszínűség jegyében zajlott. A megjelentek bizonyságát adták annak, hogy összeköti a segítőket az egyetemes felelősségvállalás a humanisztikus értékekért és egyéni felelősségvállalásuk saját életükért. Ez utóbbinak szerves része a testi-lelki egészség megőrzése. Mindezek hiteles vállalása nélkül megkérdőjelezhető a segítői kapcsolat hatékonysága. Egészséges fejlődés esetén a segítő élete bármely szakaszában felteheti a kérdést: „Ki vagyok én?” Mivel lélektanilag az egyén egy másik szubjektum által formálódik, és a különböző életkorokban más-más szempontok szerint alakul, a segítő életében különösen fontos a szakmai identitás és a személyes felelősségvállalás összefonódása, ezen belül pedig az „egészség” formálásáért érzett felelősségvállalás tudatos fejlesztése.

Bővebben...

A GYAKORLÁS ÜZENETE

Megjelent a Egyházfórum 2017/3. számban A TEST MINT IRÁNYTŰ ÉS REFERENCIAPONT A HIT GYAKORLÁSÁBAN AZ  ALMAFA HITVALLÁSA Állok, ahol gyökerem simul össze a hűs anyafölddel.Onnan elűzni fa-nyűvő férgek garmada sem mer.Nap simogatja a törzsem, százéves, hű …

Bővebben...

A hála gyakorlása

Megjelent a Egyházfórum 2017/2. számban A KIÉGÉS MEGELŐZÉSÉNEK HATÉKONY SPIRITUÁLIS ÉS PSZICHOLÓGIAI ESZKÖZE Ahogy esténként kiszámolod, hogy sikeres volt-e aznap az üzleti életed,éppúgy kellene mérleget vonnod, milyen lelki életet éltél.Vizsgáld meg naponta, pozitív volt-e, vagy …

Bővebben...