Megjelent a Egyházfórum 2017/2. számban
A KIÉGÉS MEGELŐZÉSÉNEK HATÉKONY SPIRITUÁLIS ÉS PSZICHOLÓGIAI ESZKÖZE
Ahogy esténként kiszámolod, hogy sikeres volt-e aznap az üzleti életed,
éppúgy kellene mérleget vonnod, milyen lelki életet éltél.
Vizsgáld meg naponta, pozitív volt-e, vagy sem!
TENDZIN GJACO
A BURNOUTRÓL ÚJRA
Korábban már részletesen foglalkoztunk a kiégés tüneteivel. Feltettük a kérdést: miért alakul ki? A Miért? kérdés tárgyalásánál utaltunk rá, hogy erre részleteiben természetesen az egyéni múlt eseményei adnak pontos választ. Még jelentősebb a kérdés: mitől és miként válhat újra egészséges, cselekvő emberré az egyén. Az ehhez szükséges feltételek: képességeink és határaink ismerete. Fontos azonban felismernünk, hogy határaink – amelyek folyamatosan változók lehetnek – épségének megtartása nem is annyira egyszerű. A saját határok rugalmasságának helytelen értelmezése, az agresszió kezelésének nehézségei, a nem kellőn asszertív magatartás és a direkt döntési helyzetek áradata – mind-mind kiégéshez vezethetnek. A burnout által jelentős energiát veszítünk, hiszen felemészti életünk jelentős részét. A burnoutra azonban tekinthetünk úgy is, mint tanulási folyamatra, amely új látásmódhoz vezet, jelentősen segítve a változtatás képességének tudatos fejlesztését. Érdemes ezért kihívás helyett olyan lehetőségként értékelni, amelynek megfelelő kezelése a személyes kompetenciák, különösen az érzelmi kompetenciák növekedéséhez és az élet szükségszerű irányváltásához járul hozzá.[1] Például, hogy észrevegyük az emberséget. Felismerjük törékenységünket, hogy esendők vagyunk, és vágyjunk rá, hogy emberségesek legyenek hozzánk, éppen úgy, ahogyan mi is emberségesek lehetünk másokhoz. Például, hogy kifejezzük hálánkat mások iránt, hálánkat Isten iránt. „Minden féltve őrzött dolognál jobban óvd szívedet, mert onnan indul ki az élet” (Péld 4, 23)!
HOGYAN KEZELHETI A GYÓGYÍTÓ A KIÉGÉST KONKRÉT PRAKTIKÁKKAL ?
Érdemes újra a rendezettségre való törekvésünkből kiindulni. Már tudjuk, hogy a kiégés megelőzéséhez nem létezik azonnali segítség egy olyan folyamatban, amely már a gyermekkortól kezdve hat a személyes fejlődésre. A tartós változások rendszerint hosszú érlelés eredményei. Éppen ezért a hosszú távú változásokat belülről kell megalapozni, és segítséggel előkészíteni. A megelőzésben nem elég hangsúlyozni, hogy a személy milyen szokását milyen mértékben képes változtatni. Ha átgondoljuk, hogy a mindennapokban tapasztalt stressz-panaszokat és a burnoutban produkált tüneteket mivel enyhítjük, tudatosul bennünk, mennyit és mit eszünk és iszunk, azért, mert úgy gondoljuk, hogy pillanatnyilag az vigasztal. Ebben a folyamatban a személyes fejlődési útra kell összpontosítani, ahol az értékeinkkel való helyes, számunkra megfelelő gazdálkodás megvalósítható. Egyszerű lépésekkel érdemes elindulni. Például a rendelkezésre álló napi éber idő áttekinthető és tudatos kezelésével. Egy tapasztalt gyógyító odafigyel a „60–30–10-es struktúrára. Az éber idő 60%-át individuális tevékenységre, munkára, 30%-át jó társas kapcsolatokra és 10%-át spirituális tevékenységre fordítja. Ha ez a struktúra mint jó szokás fenntartható módon beépül a mindennapokba, nem vagy kevésbé fenyeget a kiégés.
MÁS PRAKTIKÁK: A HÁLA FUNKCIÓJA
„A hála védőoltás, ellenanyag, fertőtlenítőszer.”
John Henry Jowett
A hála pozitív érzelmeink egyike, amelyet mások segítő vagy számunkra jótékony cselekedeteit értékelve élhetünk meg, s amely gyakran kapcsolódik a transzcendenciába vetett hittel. Nem véletlenül, hiszen a vallások alapvető eleme a hála kinyilvánítása és gyakorlása.[2] A hála mint pszichológiai jelenség mélyebb megértése – vallási tartalmán túl –, illetve egyes hatásainak vizsgálata a pozitív pszichológia fejlődésével párhuzamosan az elmúlt két évtizedben kezdett a tudományos kutatások középpontjába kerülni. A hála vizsgálatának jelentősége, a téma aktualitása abban rejlik, hogy a mai, materialista szemléletű világban az emberek az anyagi javak halmozásában és az anyagi gyarapodásban látják a végső célt, mindeközben azonban eltávolodnak önmaguk belső világától, a belső béke és harmónia, a kiegyensúlyozott élet értékeitől. Így kiemelten fontossá válik, hogy hangsúlyozzuk a spirituális és a szellemi élet jelentőségét, amely szilárd támasz lehet az életút viszontagságai során.
A hála kutatásának egyik célja lényegében Jowett presbiteriánus lelkész és író fent idézett szavainak igazolása vagy cáfolása: azaz feltárni, mire jó a hála. Robert Emmons[3] szerint, aki számos kutatást végzett a témában, Jowett nincs messze az igazságtól, amikor védőoltásnak, ellenanyagnak nevezi a hálát. Ő úgy fogalmaz, hogy a hála képes gyógyítani, hiszen a hálás attitűd hozzájárul a pszichológiai immunrendszer támogatásához, ezzel védelmet és stabilitást nyújtva az esetleges krízisek okozta egyensúly nélküli állapotokban. A hála alapvetően az élet pozitív történéseire helyezi a hangsúlyt, fokozva ezzel a pozitív attribúciók „gyártását”, ami védelmet adhat stresszes vagy depresszív állapotot kiváltó élethelyzetekben, így a hála felfogható a depresszív tüneteket csökkentő faktorként.[4] Hasonló eredmények születtek két longitudinális kutatás során, amelyek szerint a hála gyakorlása fokozza a társas támogatás észrevételének valószínűségét, és ezáltal stressz-és depresszió-csökkentő hatása van.
A hálának a depresszióra gyakorolt jótékony hatását igazolja egy tajvani egyetemi hallgatók részvételével történő kutatás is, amelyet Chih-Che Lin[5] végzett. Lin az önbecsülés, a pszichológiai jóllét, a depresszió és a hála kapcsolatát vizsgálta. Kutatási eredményei szintén igazolták a hála jótékony hatását. Megállapította, hogy a hálagyakorlás magasabb mértéke pozitívan hat az önbecsülésre és a pszichológiai jóllétre, ezáltal hozzájárul a depresszió szintjének csökkenéséhez.
Mindezekből láthatóvá válik, hogy a hála gyakorlása olyan lehetőség a gyógyító számára, amelynek segítségével képessé válik a pozitívumokat észlelni és értékékükön kezelni. A hála pozitív hatása abban jelentkezik, ha kifejezésre juttatjuk. Több tanulmány foglalkozik a témával, amely szerint a hála rendszeres gyakorlása az érzelmi kiegyensúlyozottság érzetéhez vezet. Legtöbbször nem igényel különösebb erőfeszítést, hogy olyan hétköznapi dolgokat észrevegyünk, amelyek feszültséget okoznak vagy akár dühítenek. Ez magától megtörténik. A jó dolgokkal azonban ez másként van. Ha nem döntünk arról, hogy a jó dolgokra tudatosan irányítjuk a figyelmünket, kevés esélyünk marad, hogy észrevegyük őket. Természetesen az érzések és gondolatok mindig gondot okoznak, hiszen nehézségeink, illetve a körülöttünk megjelenő jó dolgok fair észlelése egy kis gyakorlást igényel, hogy a hétköznapok pozitív történéseit a tudatos érzések és gondolatok töltsék ki. Éppen ebben segít a hála gyakorlása, amely a tudatosság fejlesztését szolgálja azáltal, hogy lehetőséget kínál az apróbb és nagyobb örömteli élmények tudatosítására. A hála tudatos gyakorlása hatékony eszköz lehet a stressz és a burnout leküzdésében.
A HÁLA GYAKORLÁSA MINT STRESSZMEGELŐZŐ MÓDSZER
Kutatók megfigyelései szerint klinikai dolgozók egy egyszerű hálatréninget követően megbízhatóbban és a stresszel szemben ellenállóbban kezdtek viselkedni. A klinikai pszichológusok által indított vizsgálatokban orvosok és nővérek együtt vettek részt. Ennek során egy hónapon át heti két alkalommal jegyezték fel egy hálanaplóban, hogy ki és mi iránt éreznek hálát. A megfigyelések szerint jelentősen javultak a vizsgálatban részt vevők depresszív panaszai és a megélt stressz. Sheung-Tak Cheng pszichológus a Hong Kong Institute of Education tudományos munkatársa nemrég tette közzé kutatási eredményeit,[6] amelyeket egy nagyobb kórházi dolgozói létszámra is kiterjesztett. Vizsgálatában 102 fő, közöttük orvos, szakápoló, gyógytornász és ergoterapeuta vett részt, akik öt különböző hongkongi kórházban dolgoztak, és akiket véletlenszerűen (randomizált módon) választottak ki a tréningre. A feladat szerint egy teljes hónapon át hetente kétszer kellett a résztvevőknek lejegyezniük e-mailben egy rövid munkahelyi szituációt, amiért különösen hálásnak érezték magukat, egy olyan szituációt, amelyben konkrétan hálát éreztek.
Az indulatkifejezési tréning során szintén egy teljes hónapon át, kétszer egy héten, a düh- és haragállapotokat jegyezték fel, olyan munkahelyi szituációkat, amikor különösen bosszúsnak, dühösnek, indulatosnak érezték magukat. Például a túlóra okozta indulatokat vagy a dühöt, amelyet egy agresszív beteg viselkedése váltott ki bennük. Az úgynevezett „nulla tréning” során sem hála-, sem indulatkifejező tréningen nem vettek részt, tehát egyik témában sem készítettek feljegyzéseket. A tréninget megelőzően, közvetlenül a tréning után, majd a tréning befejezését követően még három hónapon keresztül minden résztvevő depressziókérdőívet is kitöltött.
A teszteredmények szerint a hálatréningen részt vett dolgozók kiegyensúlyozottabbak voltak és kevésbé stresszesek, mint a többi vizsgálati résztvevő. Egészen pontosan kevesebb depresszív tünetet hordozott a hálát rendszeresen gyakorló csoport, mint a másik kettő. Az indulatkezelési és a „nulla tréninges” csoport depresszív tünetei nem változtak. Fontos eredménynek számít azonban, hogy a hálatréning egyértelműen javította a lehangolt, depresszív klinikai dolgozók kedélyállapotát, és ez a javulás a vizsgálat lezárása után még három hónapig követhető volt. Az öt leggyakoribb szituáció, amelyben megjelent a hála érzése, a kollégákkal és a munkaterheléssel állt kapcsolatban. A kollégák által nyújtott segítséget 60 alkalommal jegyezték fel, például: „Köszönöm a kollégámnak, hogy tanulhattam tőle.” A csekélyebb munkaterhelést 50 esetben említették: „Nagyon hálás vagyok, hogy ma senki nem jelentett beteget, és senki nem hiányzott a csapatból.” A kollégákkal kialakított jó kapcsolatot szintén 50 alkalommal jegyezték fel, például így: „Értékelem, hogy a kolléganőm ma különösen kedves volt velem.” 24 alkalommal említették saját kompetenciájuk megélését:
„Elégedett és hálás vagyok, mert ma önerőből oldottam meg egy problémát.” A kollégáktól kapott megerősítéseket 19 esetben: „Hálás vagyok, amiért a vezetőség elismerte a véleményem helyességét.”
Úgy tűnik, hogy a hála tudatosításával kevésbé érzékeljük a stresszt. A fentebb említett eredmények alapján arra a következtetésre juthatunk, hogy az indulatkifejezési és a „nulla tréningen” részt vevők stresszmegélésében nem volt jelentős változás. A hála gyakorlása viszont kifejezetten eredményesnek bizonyult, mert a hálát rendszeresen gyakorlók javulást tapasztaltak már a négyhetes tréning legvégén és három hónappal később is, azaz kevesebb stresszt észleltek, és képesek voltak jobban kezelni a stressz-szituációkat. Ők így nyilatkoztak: „Azokkal a feladatokkal, amelyek munkám során adódnak, jobban meg tudok birkózni.” A hálanapló vezetése tehát hatékony módszernek bizonyult, amely általa klinikai dolgozók stressz-rezisztensebbekké és figyelmesebbekké váltak. Az instrukció viszonylag egyszerű: „Jegyezzen fel heti két alkalommal olyan dolgokat, amelyekért hálás lehet!” Az eredményeket illetően a pszichológusok joggal beszélhetnek a burnout megelőzésének új dimenziójáról, amelynek segítségével az orvosokat és az egészségügyben tevékenykedő szakdolgozókat pszichés jóllétükben hosszú távon és tartósan támogathatják. Azoknak, akik még nem vettek részt kurzus formájában hasonló gyakorlatokban, ily módon kívánjuk figyelmét a témára irányítani. A Szentírás szavait idézve: „Így tehát minden írástudó, aki járatos a mennyek országában, hasonló a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő” (Mt 13,52). A gyógyítók és lelki kísérők pszichés egészségének megőrzése, annak szükségessége mára tehát alapvetés, amely nélkül a betegek hatékony gyógyítása nem képzelhető el. E tekintetben a hála gyakorlása olyan önsegítő módszer, amellyel gyógyítóként boldogabbnak és teljesebbnek érezzük magunkat. Tehetjük Istennel folytatott beszélgetéseinkben: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Tudom, hogy mindig meghallgatsz” (Jn 11, 41–42).
DR. FEHÉR PÁLMA
klinikai és tanácsadó szakpszichológus
KRASZNAI VIRÁG
pszichológus
[1] Eörsi Dániel–Fehér Pálma, Ki segít a segítőnek?, Egyházfórum, XXX. (V. új) évfolyam, 2015/3, 50–53.
[2] Emmons, Robert A.–Paloutzian, Raymond F., The psychology of religion, Annual Review Psychology, 2003, 54, 377–402.
[3] Emmons, Robert A., How gratitude can help you through hard times, https://greatergood.berkeley.edu/article/item/how_ gratitude_can_help_you_through_hard_times (letöltve: 2017. 07. 01.).
[4] Seligman,Martin E. P.–Steen,Tracy A.–Park,Nansook–Peterson, Christopher, Positive Psychology Progress. Empirical validation of interventions, American Psychologist, 60(2005)/5, 410–421, http://psycnet.apa.org/journals/amp/60/5/410/ (letöltve: 2017. 07. 01.).
[5] Lin, Chih-Che, The roles of social support and coping style in the relationship between gratitude and well-being, https:// www.researchgate.net/publication/282593785_The_roles_of_social_support_and_coping_style_in_the_relationship_ between_gratitude_and_well-being, (letöltve: 2017. 07. 01.).
[6] Cheng, Sheung-Tak–Pui, Ki Tsui–Lam, John H. M, Improving mental health in health care practitioners. Randomized controlled trial of a gratitude intervention [Abstract]. Journal of Consulting and Clinical Psychology, 83(2015)/1, 177–186.