A hatékony segítés feltételei és akadályai egy hátrányos helyzetű asszonyokat megszólító meseolvasási program példáján

A műveltség hidat jelent a nyomorból a remény felé.
Kofi Annan

 

Az Egyházfórum 2015/3. számában dr. Fehér Pálma és dr. Eörsi Dániel Ki segít a segítőnek? című írásában a segítő szakma kiégési tüneteit nem pusztán végpontként, hanem egyszersmind fejlődési lehetőségként értelmezi. Tanulmányomban az ellenkező irányból közelítve, a szakma területére néhány éve önkéntesen érkezőként szeretném összegezni a family literacy területén frissen szerzett tapasztalataimat. A közös pont maga a kihívás: az élet olyan fordulópontja, amely önreflexióra, a kompetenciák felülbírálására készteti a segítőt.

Elsőként a family literacy bevált programjai közül az úgynevezett MesÉd projekt célkitűzéseiről és ideális körülmények közötti megvalósulásáról lesz szó. Cikkem második felében azokról a dilemmákról beszélek, amelyek facilitátorként foglalkoztatnak.

 

CSALÁDI OLVASÁSFEJLESZTŐ PROGRAMOK

A family literacy, magyarul családi olvasásfejlesztő programok hátterében az a felismerés húzódik, hogy a remélt előrelépés érdekében nem elég pusztán a gyerekekkel foglalkozni, hiszen számos olyan társadalmi csoport, réteg létezik, amelynek felnőtt tagjai is támogatásra szorulnak az olvasás terén. E programok tehát világszerte a szülők és a gyermekek együttes bevonásával zajlanak az olvasás magatartásmintájának megteremtése érdekében.

Péterfi Rita Az olvasásfejlesztés nemzetközi tapasztalatai. Három kontinens olvasásfejlesztő programjaiból¹ című tanulmányában több nemzetközi program tanulságaként megállapítja, hogy a családokban a lehető legkorábban el kell kezdeni az olvasás fejlesztését, mivel a gyermekek lemaradása a későbbiek során szinte behozhatatlan. Nagy-Britannia hátrányos helyzetű régióiban már a 3–6 éves, óvodás korú gyereket nevelő családokat bevonják a programba. Sőt, a BookStart, amely 1990-ben indult, és mára az egész Egyesült Királyságra kiterjedt, a három év alattiakat is megszólítja. A projekt keretében a kilenc hónap körüli babákhoz a védőnővel együtt a könyvtáros is ellátogat, aki egy kezdő könyvcsomagot ad át a szülőknek, amelynek segítségével aztán elkezdődhet a könyvekkel való ismerkedés. Angliában ez a tevékenység az állam támogatását élvezi!

A programok – érthető módon – elsősorban a gyerekek számára jelentenek előnyt. Egyrészt műveltségük terén tapasztalhatók változások, másrészt nyelvi képességeik is fejlődnek mérhető, kimutatható mértékben. Kutatási eredmények szerint az előnyök, amelyekre szert tesznek, tartósak, az évek során meg is maradnak.

De mi a helyzet a szülőkkel? A family literacy programok hatásának vizsgálatakor, kvalitatív eredmények alapján bebizonyosodott, hogy négy területen is pozitív irányú változás következett be a szülők életében. Egyrészt emelkedett a részt vevő anyák gyermekgondozási szintje; másrészt a szülők elhelyezkedési, munkavállalási esélyei is növekedtek. A szülők önbizalma szintén mérhető módon erősödött, valamint a szülők számára egyértelműen fontossá váltak gyermekeik tanulmányai, így sokkal intenzívebben bekapcsolódtak a gyerekek iskolai életébe. Külön érdekesség, hogy a török családokban csökkent a gyermekbántalmazás. A szülők fölismerték, hogy a konfliktusokat nemcsak erőszakkal, hanem a szavak erejével is meg lehet oldani.²

 

A MESÉD PROJEKT

„Ezelőtt mi nem olvastunk a gyerekeknek.”

A projekt egyik roma résztvevője

A MesÉd³ program célcsoportja

A meseolvasásra nevelő program, a MesÉd az édesanyákon keresztül igyekszik segíteni a hátrányos helyzetű, kirekesztett családoknak. A nagysikerű program kidolgozója Furugh Switzer⁴, gazdája pedig az Egység a Különféleségben Alapítvány.

A MesÉd két szó összevonásából jött létre, föloldása: Mesélő Édesanyák. Az immáron Magyarországtól Szlovákián át Macedóniáig működő family literacy projekt azon a felismerésen alapul, hogy kizárólag a gyerekeken keresztül nehéz megváltozatni az oktatáshoz, tanuláshoz való negatív hozzáállást. A MesÉd középpontjában a család mozgatórugói, az édesanyák állnak, mivel a hátrányos helyzetű családokban legtöbbször hiányzik a tanulási folyamathoz szükséges minta. Az anyákban negatív képzetek alakultak ki az iskolával, a tanárokkal, a tanulással kapcsolatban. Gyakran lenézték, olykor meg is alázták őket társaik, de még ha jól teljesítettek is, akkor sem kaptak kellő elismerést; így, amint lehetett, kimaradtak az iskolából.

Az analfabetizmus, illetve a funkcionális analfabetizmus meglehetősen elterjedt a fiatal roma édesanyák körében. Nem mindig rendelkeznek az olvasás alapkészségeivel, még kevésbé a hangos olvasáshoz szükséges önbizalommal. Rossz élményeik miatt bizalmatlanok az oktatási intézményekkel szemben. A rögződött negatív beállítódás miatt pedig nem támogatják gyermekeik tanulását sem, olykor akadályozzák is azt. Réger Zita Cigánygyerekek nyelvi problémái és iskolai esélyei című tanulmányában⁵ a magyarországi cigányság heterogén rétegén belül a nyelvi nehézségek fő okát az iskoláskor előtti cigánygyerekek családon belüli nyelvi szocializációjának hiányában látja (nemcsak a cigány nyelvű, hanem a magyar anyanyelvű romáknál is). Márpedig az ideális esetben már három éves kor alatt elkezdődő nyelvi nevelődés (például az otthoni mesekönyvek vagy egyéb nyomtatott szövegek, a kiságyban elhelyezett leporellók által) nemcsak a későbbi írás- olvasásra szocializálódást készíti elő, hanem számos interakciós (kapcsolatteremtő, együttműködési) készséget is kialakít. A szülőktől, idősebb testvérektől, nagyszülőktől látott viselkedési minták (a lapozgatás, a sorok/képek követése a napközben zajló vagy lefekvés előtti felolvasás során), a kérdés-felelet szekvenciák, valamint a dekontextualizált beszédmód olyan világismereti tudást jelentenek, amelyeknek köszönhetően a gyerekek az iskolában is megértik a tanárok szövegekre vonatkozó kérdéseit, és partnerként tudnak viselkedni környezetükben.⁶ Noha a kutatások szerint⁷ az olvasásszocializációnak ideális esetben 3 éves kor alatt el kellene kezdődnie, a cigány családokban a gyerekek nem látnak könyvet sem a szüleik kezében, sem az otthoni polcokon, így híjával lesznek annak a fogalmi készletnek, amellyel az iskolázott családok gyermekei rendelkeznek. Mindez szinte behozhatatlan lemaradást jelent számukra. Emellett azok az anyák, akik egyedül vagy férjük, társuk segítsége nélkül nevelik gyermekeiket, a mindennapi kenyérhajsza, a háztartás gondjai miatt feszültté, reményvesztetté válnak. Gondjaikat, kilátástalan helyzetüket alig osztják meg másokkal, ritkán tudnak megkönnyebbülni, feltöltődni. Természet adta energiáik a fokozott stressz miatt elfojtódnak, ami sokszor önpusztító viselkedésformához vezet.

A projekt részletes leírása

A MesÉd program 9 hónapon keresztül (adott esetben rövidebb távon) táplálja az édesanyák lelkét, szellemét, önbizalmát. Heti egy-két órás foglalkozások keretében, a célcsoport számára könnyen elérhető helyszínen 10–15 (olykor kevesebb) édesanya találkozik. A kötetlen oktatási projekt azokra az elfelejtett, illetve parlagon heverő ismeretekre alapoz, amelyeket az édesanyák az iskolában eltöltött rövid időszakban sajátítottak el többé-kevésbé, de valójában nem alkalmaztak.

A programot egy nyitott személyiségű, pozitív gondolkodású, képzett facilitátor (csoportvezető) irányítja egy vagy két, az adott csoport asszonyai közül kiválasztott segítő közreműködésével.

A foglakozásokon az anyukák egy-egy, a vezető által hétről hétre gondosan kiválasztott, képekkel illusztrált, szép kiállítású, új mesekönyvvel dolgoznak. Minden héten új könyvet forgatnak, amelyet, amennyiben sikerül pályázati pénzhez jutni, ajándékba kapnak és hazavihetnek. A 9 hónap során összesen 36 könyv kerül egy-egy családhoz, ami egy otthoni könyvtár alapjait teremti meg. Az első hónapban kevesebb, egyszerűbb szöveget és több képet tartalmazó könyvvel kezdődik az olvasás. Eleinte a bátrabbak olvasnak, hiszen a hangos olvasás különösen nehéz feladat, ezért nagyobb stresszt is okoz, mint a néma olvasás. A szöveghez kapcsolódó képek alapján a vezető személyes, névre szóló kérdéseire válaszolva a résztvevők fölidézik, újjáélik gyermekkorukat, elmesélik múltbeli és jelenlegi boldog vagy éppen szomorú élményeiket. A közösség erejének, a meghallgattatásnak köszönhetően föltöltődnek, a feszültség oldódik bennük, önkifejezési képességük a bővülő szókincsnek köszönhetően fokozatosan javul. A kibontakozó nyelvi készség természetesen kihat gondolkodásukra is. Egy-egy alkalom végén az édesanyák erősebb önképpel, lelkesen viszik haza az olvasott könyvet azzal a feladattal, hogy az elkövetkező héten minden este olvassanak belőle gyerekeiknek. Az otthoni olvasás során az édesanyák hasonló kérdéseket tesznek föl a gyerekeiknek, akik a jó győzedelmeskedése felé vezető mesebeli úton saját érzéseiket, félelmeiket, indulataikat is megfogalmazhatják. Mindez az olvasáshoz szükséges testközelség, intimitás által terápikusan hat mind a gyerekekre, mind az édesanyákra. Ez a fejlődés az első lépés a kirekesztettség ördögi körének megszüntetéséhez.

A találkozásokon csapatépítő játékokat is játszanak a résztvevők a vezető, illetve a segítők irányításával. A bizalomerősítő játékok segítségével tovább erősödik a befogadó, oldott, mások iránt nyitott légkör. Az olvasási készség fejlesztését követően, a középső szakaszban kreatív technikák elsajátítása és meseírás, előadás a cél. A befejező szakaszban szituációs játékok segítségével a hatékony, különböző intézményekkel kapcsolatos kommunikációt gyakorolják a résztvevők.

A program hosszú távú hatása

A képeskönyvet nézegető gyermek
mintegy észrevétlen nő bele az iskolai kultúrába.⁸

Az édesanyák identitásának, önbizalmának megerősödésével, valamint elfelejtett, illetve rejtett képességeik felszínre kerülésével az érintett családokban az anya–gyermek kapcsolat elmélyül, az édesanyák tudásvágya átragad a gyerekekre is. Az pedig nyilvánvaló, hogy azok a gyerekek, akiknek már iskolás koruk előtt meséltek, sokkal könnyebben illeszkednek be környezetükbe, tanulmányaik terén jóval sikeresebbek lesznek.

A program eredményességét az is mutatja, hogy miután az édesanyák túljutnak az intézményes oktatás területén szerzett kiábrándító emlékeiken, önbizalmat szerezve, ha csak lehet, igyekeznek továbbtanulni. Egy Szabolcs megyei felmérés szerint 150 édesanya közül 50-en akarták folytatni a korábban megszakított tanulmányaikat.

Ahány terep, annyiféle megvalósulás. Nehézségek

Tapasztalataim szerint a program minden egyes helyszínen más kihívások elé állítja a facilitátort, és ezért különböző módszereket kell bevetnie. Másképp működik intézményes háttérrel, és másképp egy egy szegregált cigánytelepen, ahol csak a telepen kívül létezik óvoda vagy más közösségi tér, így egy nyitott, vendéglátó család házában vagy udvarán valósulhat meg a foglalkozás.

Budapest, VIII. kerület

Budapest VIII. kerületében két helyszínen próbáltam meghonosítani a projektet. A Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Házban, valamint a kerület egyik, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség által fönntartott óvodájában. Mindkét helyen voltak lelkes, kisgyermekes, főleg roma anyukák. Rendszeres részvételre mégsem sikerült rászoktatni őket. Az ambiciózus anyukák közül egyesek munkát kaptak, mások családi nehézségek miatt maradtak el (pl. börtönlátogatás vagy kilakoltatás, visszatérés a vidéki rokonokhoz), egy asszonynak pedig a férje kifejezetten megtiltotta a csoportba járást. De az is előfordult, hogy a foglalkozás során tanult énekkel az apuka ringatta álomba féléves kisfiát!

Tolna megyében, a pusztahencsei romatelepen egyelőre csak néhány napos kísérletként mutattam be a programot. A terepre be sem tehettem volna a lábamat Bakai Péter evangélikus lelkész segítsége nélkül, aki tíz éve dolgozik a térség cigánymissziójában. További segítőm nap mint nap a közeli Sárszentlőrinc egyik oláhcigány asszonya volt, aki a hencsei tanodában foglalkozik a cigánygyerekekkel. Az első napon szép számban összegyűlt asszony közül többen mindjárt azért léptek vissza, mert a foglalkozást annál a családnál tartottuk, amelyikkel az évek folyamán ádáz vitába keveredtek. Összekötő láncszemként a családok képeskönyvekre éhes, a lelkesedéstől kicsattanó gyerekei működtek. A rövid projekt befejező alkalmával az asszonyok és a gyerekek részvételével egy mesét is előadtunk. Az egyik vendéglátó asszony (24 unokával) így búcsúzott: „Olyan jó érzés, hogy egyedül is olvasnék mesét.”⁹

Az alaphelyzethez képest, tehát amikor a női csoport alapvetően zárt formát ölt, Pusztahencsén kívül Budapest XIII. kerületében is elkerülhetetlenné vált két kisgyermek jelenléte a foglalkozások során. Kizárásuk a program meghiúsulását jelentette volna. Ezen a téren mindkét helyszínen egy nehezen feloldható ellentmondásba ütköztem, ami a program alapkoncepciójával függ össze. A MesÉd alapvetően a kisgyermekes családokat szólítja meg az édesanyákon keresztül. A hátrányos helyzetű, gyermekeiket egyedül nevelő, vagy társuknak gyakran kiszolgáltatott nők szinte szimbiózisban élnek kicsinyeikkel, így életük legfőbb, egyedüli kincsét akár csak 1–2 órára is nehezen bízzák rá másokra. Ha pedig magukkal hozzák gyermeküket, akkor azok a szoros kötődés miatt a foglalkozások alatt is belekapaszkodnak anyjukba, ami nehézzé teszi az anyák számára az elengedéssel együtt járó feltöltődést, az oltalmazó közösség megtapasztalását.

Motiváló erők, akadályok és segítő praktikák

Mi motiválja, és mi hátráltatja az asszonyokat a MesÉd projektben való részvételben? Krémer Balázs a magatartási közgazdaságtan módszereit segítségül híva próbálja körüljárni a hatékony segítség feltételeit. A racionálishoz képest torzult döntések egyik okát a szakirodalom nyomán az ún. csőlátás, angolul tunneling fogalmában látja. Alagút persektívánk Krémer szerint megakadályoz minket abban, hogy fölismerjük: a problémák megoldásához hosszú időre van szükség. A hatékony segítség ezért a távoli célok emlegetése helyett a cső horizontján belülre hozott feladatok megfogalmazása lehet: „A jó segítőnek a távoli, a cső horizontján kívüli fontos feladatokat meg kell próbálnia átváltania, konvertálnia a csőlátással is érzékelhető, látható és rövid távon is megcselekedhető ténykedésekre.”¹⁰ Csőlátásra utaló jel többek között azoknak a hátrányos helyzetű asszonyoknak a döntése, akik egy-egy MesÉd foglalkozás vagy más felkínált kulturális program helyett az alapszükségletek kielégítésére összpontosítanak: ruhaosztásra eljönnek, egy-egy kulturális eseményre azonban lasszóval kell őket befogni, mivel a művelődés egyelőre nem fér bele jövőképükbe.

Nehézséget jelent főleg Budapesten a cigány nők heterogenitása is. Szinte radar módjára föltérképezik egymást, nem barátkoznak. Mitől működik mégis egy-egy helyszínen a program?

Szivek Enikő 2015-en elkészített szakdolgozatában¹¹ a Gilvánfán 9 hónapon át sikeresen futó MesÉd projekt feltételeit és eredményeit kutatta interjúk alapján. A rendszeres részvétel okaként mindenek előtt a „közösség” és a „közérzet” szó szerepel (100%-ban). Ehhez járul a „kikapcsolódás” (88%-ban), a vezető tulajdonságai (75%) és a gyerekek (38%). A vezető elfogadó, mindenkit egyenlő bánásmódban részesítő szerepét külön hangsúlyozzák: „Akkor is jönnénk, ha nem kapnánk mesekönyvet.”¹²

Saját, jelenlegi, angyalföldi csoportomban a föntieken túl egy öt gyermekes, özvegyen maradt, nehéz álmokkal küzdő roma asszony a beszélgetések, együttlétek lelket-testet erősítő erejét emeli ki: „Fáradtan jövök, de elmúlik a fáradtság, feltöltődve megyek haza.” Ide többnyire már érettségizett, de leszakadt, hátrányos helyzetű anyukák járnak. Velük a meseolvasáson kívül a különböző életkorban fellépő nevelési kérdések megvitatása is zajlik, pl. az akaratosság kezelése dacos gyerekeknél, a droghasználat megelőzése stb. Időközben fölmerült a Biblia, illetve valamelyik gyermekbiblia olvasásának ötlete is, mivel a résztvevők szinte mindannyian elsőáldozók voltak.

A közvetítők szerepe

Az anyukák toborzásában, valamint a csoport életben tartásában döntő szerepük van Szivek Enikő kutatása, Furugh Switzer és saját tapasztalataim szerint is a terepismerettel rendelkező, tekintélyt élvező, pályázati támogatás esetén fizetést is kapó (roma) közvetítőknek, mediátoroknak. Az ő feladatuk a MesÉd projekt előnyeinek folyamatos ismétlése, sulykolása az anyukák körében. Miért van erre szükség? Krémer korábban már idézett cikkében Daniel Kahneman Gyors és lassú gondolkodás című könyvének¹³ nyomán hangsúlyozza, hogy az emberek gondolkodását, aktuális döntéseit nagy mértékben befolyásolják az adott pillanatban kéznél lévő információk: „A »sulykolás«, az információk […] gyakori ismételgetése alapvetően befolyásolja a gondolkodást – függetlenül attól, hogy a »rendelkezésre állított« információ mennyire hiteles, igaz vagy fontos.”¹⁴ A MesÉd közvetítői minden foglalkozás előtt újra megszólítják az anyukákat, biztatva őket a részvételre: Jöttök, ugye?

 

DILEMMÁK

Egy megkezdett úton előre araszolgatva dilemmák sokasága foglalkoztat. Hol terjesszem a projektet a továbbiakban?¹⁵ Sikerül-e pályázati pénzhez jutnom?¹⁶ Ha nem, akkor vállalhatom-e önkéntesként Budapestről ingázva a MesÉd borsodi (abaújkéri/csenyétei) beindítását? (Abaújkéren örömmel fogadták bemutatómat a körzet anyukái.)¹⁷ Ha belevágok, akkor Fancsalt vagy a szegregált cigánytelepet válasszam Csenyétén? Kapok-e segítséget a helybeliektől? Támogat-e legalább az útiköltség fedezésében az egyház? Megtalálom-e az anyukákkal az optimális távolságot? Milyen mértékben foglalkozzam problémáikkal? Meddig hívogassam a projektre nyitott, ámde eltérő értékrendje, időfelfogása, életmódja miatt el-elmaradó, olykor újra fölbukkanó anyukákat? Rendszeresen vagy csak „alkalomadtán” forduljak szupervízorhoz? Miképp keressek partnereket?

A zsoltárba biztosan kapaszkodhatok:
„Ha kiált hozzám, meghallgatom” (Zsolt 91,15).

 

GOMBOCZ ESZTER