Már megint a zsinat! Bizonyára lesznek, akiknek majd nem tetszik súlyponti témaválasztásunk, mert úgy vélik, hogy erről már eleget beszéltek, hogy ma már más időket élünk, vagy a zsinat talán már nem is aktuális, manapság más problémákkal kellene szembenéznünk. Mi viszont úgy gondoljuk, hogy a zsinat szelleme és lelkisége ma távolabb van a világ-, de mindenekelőtt a magyar katolikus egyháztól, mint valaha.
Ötven éve, a II. Vatikáni zsinat megnyitásakor XXIII. János pápa még érezte, hogy friss levegő, megújulás kell, máskülönben a világ folyama elrohan a benne álló szikla-egyház mellett, amely belülről érintetlen, száraz marad, mint a puskapor. Az elmúlt ötven év alatt az egyház sok helyütt a világon megújult, friss forrássá vált, amely mellett sokan pihentek meg, és új erőre kaptak. Igaz, sokan el is fordultakc tőle, de nem a zsinat miatt, hanem a zsinat ellenére, a korszellem és egyéni életutak következtében. És nálunk? Számos értékes kezdeményezés, életerős plébánia és kiscsoport van – szigetek a nagy szikla árnyékában. A nagy szikla pedig belülről nemcsak száraz, hanem gyakran öntelt, múltba tévedő, a hatalomért és pénzért nyomuló. Bevezető, máshonnan átvett írásomban a zsinat jelentőségére, újszerűségére és – a nagy zsinati teológus, Josef Ratzinger szavaival, miszerint a régit „kell mai módon olvasni” –, a zsinat helyes értelmezésére kívánok rámutatni. A német dogmatikus Peter Neuner azt a ma is gyakori és az egyházi megújulást akadályozó tévhitet igyekszik eloszlatni, amely az egyházhoz még mindig a pápa, a püspök vagy a pap felől közelít. A zsinat szembeszállva a pápa tanácsadóival tudatosan és kifejezetten más utat választott: az egyházat nem a rendek felől, hanem a közösség felől értelmezi, ezért került az egyházról szóló konstitúcióban a püspökökről és papságról szóló fejezet elé „két másik, alapvető fontosságú” rész az egyház misztériumáról és az Isten népéről.
Nem a pozíció számit, hanem a lelkület. Jézus nem azért nevezi boldognak tanítványait, mert ők valamilyen tisztséget töltenek be, hanem azért, mert ők kicsinyek. Bácskai Károly evangélikus teológus szerint a bibliai kicsinység lehet lenézettség, mellőzöttség is, de minden bizonnyal a megért ember lelkiállapota, amely nem fér meg „a farizeizmusra jellemző felfelé való törekvés” attitűdjével. „Azoknak, akik Isten országa ígéretét bírják, legfőbb jellemzőjük nem a nagyság vagy a hatalom, hanem az alázat.” Ugyanígy „a kereszt Krisztusának képviselete tipikusan nem hatalmas, gazdag és uralkodó, hanem szerény, lelki értelemben mindenképpen kicsiny, szolgáló egyházat
feltételez.”
Vajon hogyan fér össze ezzel az egyházértelmezéssel mindennapi gyakorlatunk? Midling Andrea egy tesztfelmérés eredményeit ismerteti, amelyet egy katolikus főiskola azon hallgatói között végzett, „akik a vizsgaidőszak közepén váratlanul szembesültek
azzal a ténnyel, hogy a Hitéleti Intézmény megszűnik, és tanulmányaikat nem folytathatják az intézményben”. – Nem veszélytelen a közelmúlt kutatása, amint erre Székely Tibor hívja fel figyelmet, hiszen az „ügynök” adott esetben magát a leleplezőt
feketítheti be. Valami hasonlóról szólt a „Fidentia pro ecclesia” ünnepsége is, ahol Tímár Ágnes ciszter nővér és Szabó Gyula katolikus plébános munkásságát méltattuk. – Flaskár Melinda a két világháború közötti budapesti ortodox zsidó elit látásmódjába enged fölöttébb érdekes és tanulságos betekintést.
WILDMANN JÁNOS