Ajánlás 2011/3

Megjelent az Egyházfórum 2011/3. számában

Megünnepeltük a 25. születésnapot. Torta ugyan nem volt, de ami fontosabb, ott volt jó néhány nyitott és elkötelezett ember, aki az egyház fáján nem a felaggatott lufikat, hanem a gyümölcsöket keresi, merthogy akad bizony rajta mindkettő – sőt még egyéb is – szép számmal. A 20. év- fordulóval ellentétben most nem az Egyházfórum volt a középpontban, hanem egyházunk maga: délelőtt az egyház közelmúltja, délután pedig várható jövője. A találkozót Orosz Gábor Viktor evangélikus lelkész vezetésével ökumenikus hálaadással zártuk.

A konferencián elhangzott előadásokat két részben közöljük: ebben a számunkban a múltat elemző, míg a következőben a jövőbe is tekintő írásokat gyűjtjük össze. Tímár Ágnes mint „a legutolsó élő tanúk egyike” a kommunista idők keresztényüldözéséről beszélt. A ciszteri nővér egyházunk egyik nagy problémájának tartja, hogy az egyházi tisztázódás nem történt meg: „A megbotlottak tisztulás nélkül jegyzik továbbra is a ‚céget’, a hűségeseket a múltban és a jelenben is félreszorítják és agyonhallgatják”. Nem volt a konferencia része, de ide tartozik  Székely Tibor írása, amelyben Központi Szeminárium kispapjainak az 1956-os forradalom alatti szerepéről, majd az ezt követő belügyi intézkedésekről számol be korabeli állambiztonsági dokumentumok alapján.

Ellenkező oldalról mutatja be ezt a korszakot Tabajdi Gábor „az egyik legsikeresebb és legnépszerűbb magyarországi politikus, Kádár János megnyilatkozásai” alapján, aki a hatalom birtokosaként „a XII. Pius elleni rágalomhadjárattól eljutott a VI. Pál pápával való találkozásig”. A kommunista pártfőtitkár talán azért is lehetett sikeres, mert elvárásai „bizonyos pontokon találkoztak a hagyományos konzervatív elvárásokkal“, és „a nyugati hatások, a modern (liberális, kapitalista) eszmék közös megvetése” hozzásegítethetett a közös platform megtalálásához.
Az elmúlt években  Szakolczai György folyóiratunkban egy tanulmánysorozatot szentelt a
magyar kereszténydemokrácia történetének, de adós maradt a tanulságok levonásával. A legsúlyosabb és legnehezebb kérdés ugyanis ez: „miért nem tudott a magyar kereszténydemokrácia sem 1989-90-ben, sem később fontos vagy akár meghatározó szerepet játszani a rendszerváltásban és az új ország felépítésében”. A szerző szerint ebben többek között szerepe van a vezető értelmiség hiányának, a „kereszténység szent jelvényei politika célokra való felhasználásának” vagy a más pártoktól és a hierarchiától való függésnek.

Az antiszemitizmust nem a keresztények találták ki, de a kereszténység a Bibliára hivatkozva próbálta igazolni azt, mondta előadásában Szécsi József. Ennek következtében a középkorban „beindultak a máglyák, az inkvizíció, a kínvallatások, a kiűzetések, a gettóélet, bolygó zsidót csináltak a keresztények Jézus népéből”. Az egyházak a legújabb időkben korrigálták ugyan álláspontjukat, de napjaink szószéki igehirdetését tekintve „a lelkészek egy részének szelektív Újszövetség olvasata van”.

A bibliakutatás múltjáról, lehetőségeiről és látószögeiről beszélgetett Benyik György napjaink egyik legjelentősebb biblikusával, Ulrich Luz professzorral, aki fölveti a kérdést, hogy „vajon a szövegnek egyetlen ’hiteles’ értelmezése vagy sokféle lehetséges interpretációja van-e”.

Lelkiség rovatunkban egy különleges írás kapott helyet: Fekete János Kiskrédója, amely egy mély és személyes vallomás a holokausztot túlélt zsidó-magyar író életútjáról, küzdelmeiről és istenkereséséről.

WILDMANN JÁNOS