Ajánlás 2025/3

Ferenc pápa gazdag örökséget hagyott utódjára – az általa útjára bocsátott számos folyamat közül is kiemelkedik a szinodalitás. A kifejezést nehéz magyar szóval helyettesíteni, de ez nem feltétlenül hátrány: ha valamit meg kell magyarázni, az lehetőséget ad arra is, hogy elmélyedjünk a lényegében, és kibontsuk az összes lehetséges vetületét. A görög eredetű kifejezés jelentése: „együtt haladás”, ilyenformán nem annyira a „mi”-t, mint inkább a „hogyan”-t kell érteni rajta. Miként születnek döntések az egyházban; mi módon bontakoztathatják ki tehetségüket a nők; milyen formában szólhatnak hozzá az őket is érintő témákhoz a kereszténység perifériáján élők? A szinodalitás gondolatát ilyen kérdések összefüggésrendszerében kell értelmezni, és különösen izgalmas elindulni egy olyan úton, amelyről Ferenc pápa is azt mondta: nem tudja, hova vezet, de mivel reményeink szerint kísérőnk a Szentlélek, rossz felé nem kalauzolhat minket. XIV. Leó annyira fontosnak tartotta a kezdeményezést, hogy mindjárt megválasztása után, a Szent Péter-bazilika erkélyén tartott beszédében hitet tett a folytatása mellett. Az azóta eltelt idő kevés volt arra, hogy lássuk, milyen tartalommal szeretné megtölteni az eddig körvonalazódó kereteket, de az egyházfő személyisége, eddigi gesztusai azt ígérik, hogy elődjének szívügye jó kezekbe került. Ezért is döntöttünk úgy, hogy az Egyházfórum mostani lapszámának Súlypont rovatát ennek a témának szenteljük.

Miközben a szinodalitás újszerűségét hangsúlyozzuk, látnunk kell, hogy a kezdeményezés a II. Vatikáni Zsinatban gyökerezik. A hatvan éve zárult tanácskozás mennyiben volt előfutára a napjainkban zajló folyamatnak; az egyes országok mekkora mértékben fogadták be a II. Vatikánum tanítását, és milyen alapra építkezik most a szinodalitás? Erről ír Csiszár Klára pasztorálteológus, aki az elmúlt években Rómában maga is részt vett a szinodalitásról tartott szinóduson. Megtérés, küldetés, egymásrautaltság, zarándoklat a közös úton, sensus fidei – Török Csaba teológus a szinodalitás kulcsszavai és részben saját plébánosi tapasztalatai alapján töpreng a folyamat sikerének feltételeiről. Ha minden, az egyházról szóló beszélgetést a szinodális jelzővel látunk el, azzal nem üresítjük ki a kifejezést? – teszi fel a kérdést Mártonffy Marcell. Az irodalomtörténész, teológus üdvözli a szinodalitás célkitűzéseit, tartalmával, módjával és megvalósulásának esélyeivel kapcsolatban azonban kételyeket is megfogalmaz.

Témánkhoz kapcsolódva a Magyarországi Evangélikus Egyház zsinatának nemlelkészi elnökét, Ittzés Andrást a zsinat működéséről kérdezzük. Megvetik a liberalizmust, és autoriter–katolikus berendezkedésről álmodnak: a neo-integralisták célja az államok antidemokratikus átalakítása – állítja írásában James M. Patterson, az amerikai Tennessee Egyetem politológusa. Szűcs Kinga evangélikus teológus azt a kezdeményezést taglalja, hogy a nyugati keresztény egyházak liturgikus naptárába új ünnep kerüljön be, a teremtés napja. Végezetül pasztorálpszichológiai tanulmányában Medvegy-Andelic Marija azt elemzi, hogy a művészet milyen módon veheti ki részét a sérült lélek gyógyításából.
Szőnyi Szilárd