Megjelent az Egyházfórum 2020/3. számában
Súlypont rovatunk témája ezúttal a hatalomgyakorlás és a hatalommegosztás napjaink katolikus egyházában. Deák Dániel vitaindítója e kérdést járja körül. Hogyan akadályozható meg – egyházon belül – a hatalommal való visszaélés? Helye van-e a demokratikus igényeknek és a követelésnek, hogy Isten népének közösségeiben a híveknek egyenlő jogokkal kell bírniuk, ha nem is egyforma feladatokkal? Eljött-e az ideje, hogy a katolikus egyházban is meghonosodjanak és valódi jelentőséget kapjanak a testületi döntések, amint protestáns testvéreinknél ez hitvallásukból adódik? Balogh Vilmos Szilárd ismerteti a „szinodális út” fontos katolikus reformkezdeményezését, amely a német egyház számára a megtérés és megújulás útját jelölte ki. Célja korunk kihívásaira figyelve nyílt, önkritikus dialógusban reflektálni az egyházi gyakorlat kérdéseire: az egyházi hatalomra, a papi életformára, a sikeres párkapcsolatokra és a nők egyházban betöltött szerepére. Tillmann J. A. Deák írásának néhány pontjához, történeti és kontextuális vonatkozásához szól hozzá: az egyház fogalmának kialakulásához, mai értelmezéséhez, az intézményesedés és hierarchizálódás folyamatához. Beszél továbbá az eucharisztia-felfogás összefüggéséről az áldozópapság önértelmezésével; a cölibátusból következő kasztosodásról, az egyház hatalmi torzulásáról, a társadalmasítás lehetőségeiről és a megújulás esélyéről. Olyan megújuláséról, amely a centralizált egyházszerveződés helyébe lépve a horizontális hálózatok szövedékét, a liturgikus formák és funkciók változatainak gazdag kultúráját hívhatja életre. Mártonffy Marcell rávilágít: a katolikus egyház strukturális reformját sürgető keresztények rendszerint olyan választ kapnak a püspöki hierarchiától, amely „isteni jogra” vezeti vissza a „laikusok” döntési jogát erőteljesen korlátozó egyházalkotmányt. Az újabb katolikus reflexió súlyos felismerése szerint azonban a „szent hatalomnak” nemcsak természetes alapjaihoz fűződhetnek – eseti – kétségek: hivatalos teológiai legitimációja egészében kérdésessé vált. Írása e tételt törekszik – vázlatosan – körülírni, egy olyan egyházkép aktualitását tartva szem előtt, amely főként a II. vatikáni zsinat után körvonalazódott, és szorosabban kapcsolódik az evangéliumokhoz.
Teológia rovatunkban Szabó Ferenc SJ a katolikus egyház önértelmezését elemzi. Summázatában így fogalmaz: „A katolikusok a Krédóval hiszik, hogy létezik Jézus Krisztus igaz Egyháza, a Fő Lelkétől éltetett »szentek közössége«, amelynek bűnös tagjai vannak, ezért a földön vándorolva a bűnbánat útját járja, és állandó megtisztulásra, reformra szorul. A mai katolikus tanítás szerint Krisztus igaz Egyházának elemei összességükben csak a katolikus egyházban léteznek, más egyházi közösségekben teljességük nincs meg, bár a keresztség révén kapcsolatban vannak a katolikus egyházzal, és Krisztus Lelke felhasználja őket az üdvösség eszközéül.”
A pszichológiai rezilienciát vizsgálja Horváth Kávai Árpád pasztorálpszichológiai tanulmánya. Kutatási és terápiás tapasztalatok igazolják: az egyszerű okság feltételezéseken alapuló beavatkozások nem életképesek. Lelkigondozással válik lehetővé a segítő vonások, a rezilienciát támogató aspektusok kialakítása vagy erősítése. Az egyén megküzdésének folyamatában – a közösség és az anyaszervezet támogatása mellett – meghatározó a szolgálattevő lelkisége.
Pongrácz Mária