A Biblia vagy az Alaptörvény?

Megjelent a Egyházfórum 2012/1. számban

MELYIK ÁLL A MÁSIK FELETT?¹

Az újra regisztrálásért, avagy az egyházként való elismertetésért folyamodás nem állam­polgári kötelesség, hanem felkínált lehetőség. Nem minősül állampolgári engedetlenségnek, ha egy vallási közösség úgy dönt, hogy nem folyamodik ezért. Ez még nem jelent illegali­tásba vonulást, vagy ellenállás kinyilvánítását a kormánnyal szemben. Az a kérdés, hogy az adventisták a Biblia tanításaihoz, az Isten parancsolataihoz és a Jézus hitéhez ragasz­kodnak, vagy az eddig kedvezményezett 14 egyházzal egy kategóriába akarnak kerülni minden áron – és milyen áron?

Az alapproblémát nem az egyházügyi törvény generálja, hanem az új alkot­mány (Alaptörvény). Az egyházzá mi­nősítéshez szükséges „hűségeskü” szö­vege, követelménye sem formailag, sem tartalmilag nem vállalható, amennyiben komolyan vesszük Jézus felszólítását: „Legyen a ti beszédetek úgy-úgy, nem-nem, ami pedig ezeken kívül van, az a Gonosztól van.” (Mt. 5,37). Nem az a fő probléma, hogy nyilatkozatot kell tenni, hanem az, hogy abban a 89-es alkotmányban nem lévő, tartalmában at­tól alapvetően eltérő hatalmi jelképre és a különböző vallási hagyományok tiszte­letére kell hűségnyilatkozatot tenni. Az új egyházügyi törvény tehát csak az új Alap­törvényből következő célirányos, logikus állami jogi szabályozás.

Az egyházzá minősítés kérelmezése vagy elfogadása a lelkiismereti szabadság szempontjából is elfogadhatatlan az alábbiak miatt: Azoknak az egyházaknak, amelyeknek az állam az 1990. évi IV. törvény alapján korábban biztosította ezt a stá­tuszt, de az új egyházügyi törvény most ettől megfosztotta, lehetőségük van arra, hogy az előírt módon és formában kérjék egyházzá minősítésüket az Országgyű­léstől, mint törvényhozói hatalomtól. A 2011. évi C. tv. 7. § (3) bekezdése sze­rint: Az egyház kizárólag olyan vallási te­vékenységet gyakorolhat, amely az Alap­törvénnyel nem ellentétes, jogszabályba nem ütközik, nem sérti más közösségek jogait és szabadságát, valamint az embe­ri méltóságot.

Az egyházzá minősítés lényegi követel­ményének való megfelelés első olvasatra látszólag semmi olyat nem tartalmaz, ami adventista identitásunkat, küldetésünket hátrányosan érintené. E súlyos tévedés felismeréséhez azonban ismerni kell a kötelezettségvállalás valós tartalmát, ami­hez az új magyar Alaptörvény és benne a Nemzeti Hitvallás alapos, biblikus elemzése vezet el, mely szerint: „Tiszteletben tartjuk történeti alkotmányunk vívmányait és a Szent Koronát, amely megtestesíti Magyarország alkot­mányos állami folytonosságát és a nem­zet egységét.” A „Szent Korona tisztelete” azt jelenti, hogy elismerjük: a pápa – mint Krisztus helytartója – minden hatalom, a világi hatalom birtokosa is, Isten akaratából ő adományozhat tetszése szerint hatalmat a földi uralkodóknak is. Ez egyben elbitor­lása és ezáltal tagadása annak, hogy Isten dönt és állít királyokat (Dn 2:21).

Az Alaptörvény irányadó bevezetése to­vábbá rögzíti: „Elismerjük a kereszténység nemzetmegtartó szerepét. Becsüljük orszá­gunk különböző vallási hagyományait”. A nemzetmegtartó szerepnek történelmi alapja olyan aspektusban van, hogy csak azért maradhattunk meg magyarként Eu­rópában, mert elfogadtuk a pápai koronát. Értelemszerűen az igaz kereszténységnek nincs ilyen szerepe. A kereszténység ilyen tartalmú megjele­nítése Isten végtelen kegyelmének háttér­be szorítását jelenti. Nagyon lényeges, hogy nem a Biblia ta­nításait kell becsülni, megtartani, hanem a hagyományokat, nyilván azokat, amelyek az államalapításból, a nemzetmeg­tartó szerepből adódnak. Ezek pedig el­sődlegesen a katolikus hagyományok.

Ha tehát nyilatkozunk arról, hogy az Alap­törvénnyel nem ellentétes a tevékenysé­günk, akkor ezzel elkötelezzük magunkat „a keresztény állam, vagy nemzet” és a vallási pluralizmus (több egyenlő értékű vallási igazság létezése) bibliaellenes esz­méi mellett.

MENYHÉRT ISTVÁN²