Megjelent az Egyházfórum 2017/4. számában
Sűrűn hangzott el a reformáció jubileumi esztendejében: „Ecclesia semper reformari debet.” Szüntelenül újra- meg átformálni, mindig újabb formákat keresni, megőrizve a hiteles / hitelesnek elismert vagy vélt tartalmat – a gondolat az emlékév hivatalos lezárása után is visszhangokat ver; jelen számunk összeállításában ez vezérelt minket. Hadd idézzem Wildmann János tanulmányának inspiráló mondatait:
Az Egyház sosem képes tökéletesen megfelelni eredeti küldetésének, mivel a világ állandóan mozgásban van, így az idők jelei is változnak, amelyekre figyelnie kell. Az új helyzet azt eredményezi, hogy még azok a szekunder célok is (egyházi struktúra, pasztorális modellek, vallási gyakorlatok stb.), amelyek abszolút stabilnak tűnnek, egy idő után elavulttá válnak. Nem is beszélve azokról a kritériumokról, amelyek eleve torzak vagy hamisak voltak, mert például egy hatalmi gépezet és elit pozícióját voltak hivatva biztosítani. Az Egyház – más szervezetekhez hasonlóan – így arra kényszerül, hogy felülvizsgálja saját praxisát, hogy az a kialakult történelmi, társadalmi, kulturális stb. helyzetnek megfelelőbb és célbiztosabb legyen. Vagyis önmaga felépítését és tevékenységét kisebb vagy nagyobb részben időről időre meg kell reformálnia […].
Súlypont rovatunkban a reformálás szükségessége és igénye jegyében született írásokat gyűjtöttünk csokorba. Iványi Gábornak a Wesley János Lelkészképző Főiskola reformáció-emlékülésén a Mt 8,28–34-re alapozott bevezetője adja a felütést: „Maradjon-e hát Jézus, akinek a jelenlétében távozniuk kell az életünket, közösségeinket fenyegető démonoknak: a jogfosztás, a törvénytiprás, a kapzsiság, a gyűlölet és gyalázkodás démonainak? Vagy maradjanak a disznók?” Ezen konferencia keretei között nyújtotta át az Egyházfórum Alapítvány kuratóriuma a Fidentia pro ecclesia emlékérmet ez évi díjazottjának, Románné Bolba Márta evangélikus lelkésznőnek. Kertai-Szabó Ildikó laudációját lapunkban közöljük. A református Czövek Tamás a sola Scriptura elve szerint elsősorban szentírási szöveghelyek értelmezése révén fejti ki, mi a biblikus-keresztény identitás lényege, és ennek fényében – napjaink menekültválsága idején – miként tekintsünk az irgalmasság parancsára. Török Csaba a tőle megszokott pontossággal, kiválóan adatolva, ökumenikus távlatból elemzi a Hagyománynak, illetve a hagyományoknak a különböző keresztény felekezetek által vallott felfogását. A teológia egyik újabban kiteljesedő ágazatát (ha úgy tetszik: reformirányzatát), a magyarul kissé pontatlanul pasztorálteológiának nevezett gyakorlati teológiát ismerteti szakavatott tanulmányában Wildmann János.
A volt alkotmánybíró, Vörös Imre bizonyos egyházi megnyilatkozások kapcsán Világ-nézet rovatunkban leszögezi: „…a demokrácia nem egyszerűen társadalomszerveződési modell, hanem a keresztények számára az örömhír megélésének és továbbadásának alapvető garanciája.”
Rímel erre, hogy Pasztorálpszichológiai kaleidoszkópunk legújabb, rendkívül informatív írásában Hecker Róbert az úgynevezett autokeirikus szemlélet központi rendező elveként a szabadságot jelöli meg, ennek megélésére buzdít. A Műhelyben a Fehér Pálma–Krasznai Virág szerzőpáros a hála és a spiritualitás összefüggéseit mutatja be – kutatások tükrében.
Pongrácz Mária