Vallások és ideológiák közötti párbeszéd

Megjelent az Egyházfórum 2008/3. számában

EGY SZÍNPADON A 68-AS FENEGYEREK ÉS AZ EURÓPAI REFORM-MUZULMÁN VEZÉR

Igazi szellemi csemegét nyújtott a bécsi Burgtheater egy februári vasárnapon. Már napokkal korábban minden jegy elkelt egy „matiné előadásra” az 1175 férőhelyes patinás, belvárosi színházban. A volt császárváros közönsége kíváncsi volt „A vallások Európája – Kirekesztés helyett dialógus” című angol nyelvű nyilvános vitára. 

Az előadás fő szervezője a német Allianz Kulturális Alapítvány, mely az „Európai beszélgetések” projekt keretében rendezte meg a színházi vitát, a sorozat második részeként. Januárban az első ilyen eseményen Joschka Fischer és Soros György beszélgettek. A Burgtheater mellett a rendezvény másik fő támogatója az osztrák Der Standard c. napilap.

Már a meghívott előadók neve is biztosíték volt az igazi szellemi párviadalra. A szereplők, egytől egyig beváltották a hozzájuk fűzött reményeket.

Daniel Cohn-Bendit, az 1968-as párizsi diáklázadások egyik főszereplője, aki újabban hol német, hol francia zöld színekben politizál, jelenleg az Európa Parlament Zöld Frakciójának elnöke. Igazi showman, aki hűen hírnevéhez nagy provocateur is egyben. Végig vitatkozott Európa egyes számú reform-muzulmán gondolkodójával, Tariq Ramadannal, akiről – már itthon is – egyre többet hallunk.

Tariq Ramadan a fiatalabb nemzedéket képviseli. 1962-ben született, egyiptomi muzulmán családban, Svájcban. Az egyetemen francia irodalmat és filozófiát tanult. Jelenleg az oxfordi St Antony’s Collegeban az iszlám tudományok professzora, emellett a brüsszeli Európai Muzulmán Hálózat elnöke.

Ramadan elkötelezett híve annak a nézetnek, hogy a nyugati világban élő muzulmánok ne tekintsék magukat idegeneknek, átmeneti lakosoknak, hanem sokkal inkább teljes jogú állampolgároknak, akiknek jogaik és kötelességeik vannak. Az elidegenedés helyett az integráció mellett érvel. „To Be a European” című munkájában megkísérli áthidalni az ellentétet a muzulmán-lét és az európaiság között. A muzulmán bevándorlóknak azt tanácsolja, hogy ne keverjék össze a kultúrát és a vallást. Ramadan vitabevezetőjét is azzal kezdte, hogy elítéli a „mi és ők” mentalitást, amely sok nyugati muzulmán közösségben jelen van. Európának gazdaságilag szüksége van az emigránsokra, ugyanakkor kulturálisan nem kívánatosnak tekintik őket. Ramadan szerint az európai polgár, állampolgár kifejezés újraértelmezésére van szükség. Egy új MI fogalmat kell kialakítani.

Az elmúlt évtizedekben jelentősen megváltozott Európa vallási-kulturális térképe – mondta a vita harmadik résztvevője, Michael Bünker, az egy évvel ezelőtt megválasztott osztrák lutheránus püspök. Bünker hangsúlyozta, hogy amíg évtizedekig azt hittük, hogy a szekularizáció hatására a vallás szerepe fokozatosan elhalványul, addig napjainkban épp azt tapasztaljuk, hogy a vallás színpadi főszereplővé vált. Sajnos, sokszor épp a hangos fundamentalisták miatt, akiktől a protestáns püspök élesen elhatárolódott. Európa egy nehéz válságon van túl, meg kellett küzdjön, és le kellett győzze saját múltját – mondta Bünker. A vallás véleménye szerint magánügy, hisz ma már nem beleszületnek az európaiak a vallásukba, hanem sokkal inkább maguknak választanak vallást, ideológiát.

Az iszlám pacifikálása, az iszlámmal való párbeszéd megkerülhetetlen Európában. Az osztrák püspök említette, hogy a legutóbbi népszámlálási statisztika alapján Ausztriában az iszlám lett a második legnagyobb vallási közösség, a protestánsok a harmadik helyre szorultak.

A vita negyedik résztvevője, Halleh Ghorashi, aki iráni származású, 1988-ban emigrált Hollandiába. Magát feministának és marxistának vallotta korábban, aki a szélsőséges iszlám diktatúra elöl menekült el Iránból. Ma az amszterdami egyetem munkatársa, fő kutatási területe a kisebbségi jogok és az integráció kérdése. A különböző szabadságjogok fontosságát hangsúlyozta, köztük a szólásszabadság jogát. A társadalomtudós szerint az egyik legnagyobb probléma Európában a fokozódó intolerancia. A kisebbségek állandóan védekezésre szorulnak. Mindenkinek szüksége és joga van egy helyre, amit a magáénak tud, ahol biztonságban érezheti magát. Kölcsönös tisztelet nélkül lehetetlen az európai együttélést újragondolni – hangsúlyozta Ghorashi asszony.

Cohn-Bendit egyetértett a kölcsönös tisztelet elvével, de szerinte a demokrácia lényege az, hogy elfogadjuk, hogy különbözőek vagyunk, mások. A vallással kapcsolatban Cohn-Bendit azt mondta, hogy „ő az az ateista, aki a végsőkig megvédi mások valláshoz való jogát”, de ha a vallás, a Bush elnök-féle gyakorlatot jelenti, abból nem kér, és ha a vallás kreacionizmust hirdet, akkor az nagyon távol áll tőle! Majd az evangélikus püspökhöz fordult egy provokatív kérdéssel, hogy mi az egyház véleménye a tudományról, a haladásról és a homoszexualitásról?

Bünker püspök kiváló teológus, nehéz őt zavarba hozni. Nyugodtan válaszolt, és elmondta, hogy a nyugati protestáns egyházakra nagy hatással volt a felvilágosodás, a protestánsok mindig is támogatták a tudományos kutatásokat, és azok eredményeit el is fogadták. A protestáns etika kiáll az emberi jogok mellett. Az azonos neműek házasságának kérdése évek óta vitatéma az osztrák evangélikus egyházban. A püspök azt is elmondta, hogy ő személyesen támogatja az egyneműek házasságának egyházi megáldását.

Tariq Ramadan amellett érvelt, hogy Európában ma hozzávetőleg 30 millió muzulmán él, akik ma már nem megbélyegezhető bevándorlók, hanem nagy részük állampolgár. Ramadan a hangoskodó, szélsőséges, iszlamista erőket kisebbségnek nevezte, szerinte az európai muzulmánok többsége reform- és beilleszkedés-párti, és elfogadja a szekularizációt. (A Korán és a szunna tanítása alapján a hitetlenség az egyik legnagyobb bűn!) Ramadan többször hangsúlyozta, hogy a közös értékeket kellene megtalálni a különböző együtt élő kultúráknak, és arra építeni a jövőt. Befejezésképpen, a legveszélyesebb kísértésnek a dogmatizmust tartotta, akár vallási, akár szekuláris köntösben jelentkezik.

Az európai együttműködés feltételei megakadtak 2006-ban, amikor a franciák és a hollandok többsége leszavazta az Unió alkotmányos szerződését. Nem lehet az állampolgárok feje fölött, társadalmi diskurzus nélkül ezt a szerződést hatályba léptetni. Ez a vitasorozat is azt bizonyítja, milyen nagy szükség van olyan alulról jövő kezdeményezésekre, amelyek segítik Európa polgárait túljutni a válságon, a különböző szintű társadalmi viták szervezésével. A következő nemzedék csak úgy találhatja meg európai identitását, ha Európa többé nem a nemzeti érdekek és történelmi ereklyék közötti versenyt jelenti, hanem a kölcsönös tiszteleten, az egyenértékű vallási, ideológiai sokszínűség tényének elfogadásán alapuló együttélés kidolgozására épül.

SZENT-IVÁNYI ILONA