Megjelent az Egyházfórum 2007/4. számában
A magyar helyzet az amerikai tükörben
Az egymás mellett való elbeszélést magas szinten megjelenítő magyar média egyik rendszeresen visszatérő témája a vallás és a politika viszonya. A témát tárgyaló publicisztika azonban – a sokszor nyilvánvaló szakmai hozzá nem értésnek köszönhetően – kiegyensúlyozatlan, belterjes, nélkülözi a kitekintést, és nem egy esetben a differenciált gondolkodást is. Így pl. – miközben sok szó esik a katolicizmus közélet-meghatározó és társadalombefolyásoló törekvéséről – valahogy minden médiaelemző műhely figyelmét elkerüli a Németh Sándor alapította, és a Hit Gyülekezete égisze alatt megjelenő Hetek c. „országos közéleti hetilap”-nak a közvéleményt formálni, alakítani kívánó igénye. Ebből kifolyólag természetes, hogy a lapban megjelentetett információk, és főképpen azok kommentárja egy sajátságos és jól behatárolható ideológiát tükröz – hasonlóképpen más, politikailag és ideológiailag elkötelezettnek tekinthető médiaorgánumhoz. A probléma, hogy az átlagolvasó előtt nem egyértelműsíti a vallási közösséghez való szoros kötődését.[1]
Ilyen viszonyok közepette talán érdemes kitekinteni, hogy mi a helyzet az Egyesült Államokban, amely a Szovjetunió összeomlását követően a közép-kelet-európai (szellemi, politikai és gazdasági) elit számára átvette a modell – és a gondolkodás nélkül másolandó példa – szerepét. A tükröt a Valenciennes-i egyetemen az amerikai civilizációt oktató Mokhtar Ben Barka munkája tárja elénk, amely az amerikai keresztény jobboldalt és annak politikai ambícióit, szerepvállalásait elemzi és ismerteti.[2] A mű azok közé a kiadványok közé tartozik, amelyeknek – tartalmuk miatt – rendszerint még a híre sem jut el a magyar olvasóközönséghez.
Amerikai – magyar helyzetkép
Ben Barka szerint, amikor a katolikus John F. Kennedy lett a demokrata párt elnökjelöltje protestáns környezetben, rögtön megfogalmazódott a gyanú, hogy egy a Vatikán által irányított teokratikus rendszert akar meghonosítani az Egyesült Államokban. Kennedynek 1960. szeptember 12-én, Houstonban, a déli baptista lelkészek gyülekezete előtt, hitet kellett tennie az Állam és az Egyház szétválasztása mellett.[3]
1976-ban azonban teljesen megváltozott a helyzet, és az átpolitizált vallás hangsúlyos szerepet kapott az elnökválasztási kampányban. A tömegesen első ízben szavazó konzervatív protestánsok (evangelikálok, fundamentalisták, pünkösdiek) semmi kivetnivalót nem találtak abban, hogy a demokrata Jimmy Carter – egy déli baptista laikus prédikátor – folyamatosan az „újjászületett keresztény” (born-again Christian) hitére és mivoltára hivatkozott. Hiszen ezek a protestánsok épp azért hagytak fel addigi passzív, a közélettől távolságot tartó magatartásukkal, hogy a Bibliára alapozva átalakítsák az államot és a társadalmat. 1980-ban a republikánus Ronald Reagan már egyértelműen a „keresztény jobboldal” (Christian Right) támogatásának köszönhetően győzött, amely azóta is a republikánus párt jobboldali szárnyát alkotja. Az amerikai keresztény jobboldal meghatározó összetevőjének az evangelikálok számítanak, akik minden választáson a republikánus jelölteket támogatják.
Ezzel szemben magyar viszonylatban egy teljesen ellentétes valláspolitikai képlet alakult ki. A meghatározó, ún. történelmi egyházak (különösképpen a katolikus és a református[4]) eléggé egyértelműen a politikai jobboldal oldalán kötelezték el magukat, miközben a baloldal (legalább hallgatólagosan és minden bizonnyal ennek eredményeképpen is) többnyire maga mögött tudhatja a vallási és erkölcsi szempontból erősen konzervatív szemléletet valló kisebb és – történetileg, illetve hazai viszonylatban mindenképpen – újszerűbb vallási közösségeket. Ezen szemlélet azonban soha nem kerül kifejtésre és strukturált bemutatásra, mert akkor túl nyilvánvalóvá válna a vallási és a politikai nézetek összeegyeztethetőségének minden nehézsége, pl. a család, a nők szerepe, a társadalom megszervezése vagy a homoszexualitás kérdésének megítélésében.[5] Mindez természetesen belpolitikai jelentőséggel bír[6], leképezi a felekezeti szembenállásokat, ugyanakkor pedig – legalább részben – magyarázza a magyar-amerikai viszonyt is. Hiszen, ellentétben a közvéleménynek rendszeresen tálalt nézettel, a vallás politika-meghatározó igénye, illetve átpolitizálása nem magyar, illetve nem katolikus – és nem is csak muzulmán – sajátosság, hanem sokkal általánosabb nemzetközi jelenség. Adott esetben, bizonyos értékek és eszmék mentén, túlmutat a vallási hovatartozáson is.
Amerikai keresztény jobboldal
Ben Barka öt fejezetre tagolódó munkája elsőként a keresztény jobboldal – mint „amerikai kivétel”[7] – tágabb kontextusba ágyazott kérdését tárgyalja. Ebből világosan kitűnik, hogy a francia (és európai), illetve az amerikai laicitás fogalom nem egészen fedi át egymást.[8] Amerikában ugyanis az intézményes elkülönülések ellenére a vallás, különösen az érzelmi vallásosság vitalitásának köszönhetően erősek a személyes átfedések, illetve az egyéni meggyőződés megjelenítése a közéletben. Ennek gyökere abban a bibliai alapú puritán eszmerendszerben található, amely a nemzeti mitológiát meghatározza: isteni kiválasztás és egyetemes küldetéstudat.[9] Nem véletlen tehát, hogy a legnagyobb amerikai ünnep a – lassan-lassan nemzetközi méretűvé dagasztott – Thanksgiving (november negyedik csütörtökén), amely arra emlékeztet, hogy a Mayflower utasai 1621-ben – a későbbiekben teljesen mellőzött (és módszeresen kiirtott) bennszülöttek hathatós segítségének köszönhetően – végérvényesen megvetették lábukat az „Ígéret Földjé”-nek tekintett kontinensen. 1864-ben pedig rákerült a pénzre az „Istenben bízunk” (In God We Trust) kitétel. Joggal mondható tehát, hogy a vallás (és a vallásszabadság) az amerikai demokrácia egyik tartóoszlopa; Isten és a Biblia pedig a politikai diskurzus meghatározó eleme. Ez az ellentmondás annak köszönhető, hogy egy hosszas fejlődési folyamat eredményeképpen (pl. katolikusok, baptisták, kvékerek kezdeti diszkriminációja) megvalósult az egyház és az állam teljes körű intézményes szétválasztása, miközben megmaradt annak a lehetősége, hogy az erőviszonyok függvényében vallási eszmék szerepet játszhassanak a jogalkotásban és a társadalomszervezésben.[10] Az egyensúlyt a Legfelsőbb Bíróság (vagyis az Alkotmánybíróság) hivatott fenntartani, amely 1940 óta egyre gyakrabban szembesül vallási tartalmú vagy színezetű törvények és határozatok elbírálásának szükségével: a szövetségi állam hivatalos vallásának kérdése, imagyakorlat és bibliaolvasás a közoktatási intézményekben, vallási intézmények állami támogatása, egyházi javak adókedvezménye.
Ebben a kontextusban a nehezen meghatározható és sok összetevős keresztény jobboldal közéleti/politikai szerepvállalása nem annyira kirívó – a feketék egyházai, a katolicizmus, és a zsidó közösségek régóta gyakorolják –, mint sokkal inkább újszerű; az 1980-as évekre tehető.[11] Ben Barka elsősorban egy olyan, evangelikál többségű, politikai-vallási mozgalmak és egyesületek sokaságát tömörítő konzervatív koalíciót ért a megnevezés alatt, amely egyik jellemző vonása a társadalom bizonyos fejlődési irányvonalával való szembehelyezkedés, főképpen erkölcsi és a családot érintő kérdésekben. Jóllehet a koalició súlypontját a déli államok (Bible Belt) fehér baptista közösségei (Southern Baptist Convention) adják, nem minden evangelikál osztja a keresztény jobboldal nézeteit[12], és nem is minden jobboldali evangelikál. A keresztény jobboldalt különböző felekezetű protestánsok, mormonok, messiáshívő zsidók, keresztény cionisták, konzervatív katolikusok, Moon követők stb. alkotják. Gondolkodásmódjukat mindenek előtt a manicheizmus (a Jó és a Rossz küzdelme) és a millenarizmus (Krisztus ezeréves birodalmának eljövetelébe vetett remény) határozza meg. Összetartó erejük az a meggyőződés, hogy politikai elköteleződésükkel és tevékenységükkel tulajdonképpen a válságban levő és szekularizált Amerikát hivatottak megmenteni. Ellenfeleik természetesen a válság okozói – a liberálisok, a feministák, a homoszexuálisok, a multikulturalizmust vallók, a humanista értelmiségiek, illetve az ökumenizmusban elkötelezett protestáns egyházak és azok nemzetközi szervezetei –, akik eltávolították Amerikát Istentől. Ahhoz azonban, hogy a társadalom újra összhangba kerülhessen az isteni renddel, először a „Biblia erkölcsi értékrendjét” valló és védelmező politikusokat kell döntéshozói pozícióba juttatni, illetve a folyamatos nyomásgyakorlás stratégiáját kell alkalmazni. Ennek érdekében rendkívüli hozzáértéssel használják a technológia kínálta lehetőségeket: televízió, telefon, számítástechnika, Internet, ami nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a keresztény jobboldal erőpozícióba került a republikánus párton belül.
Az amerikai helyzetnek a magyar viszonyokkal való szembesítése egy teljesen fordított képet eredményez. A kommunizmus alatt tanúsított, enyhén szólva ellentmondásos magatartását feledtetni és kompenzálni kívánó református és katolikus egyházak[13] feltétlen elköteleződése az önmagát (szinte kizárólagosan) „nemzeti”-nek tekintő, és a „keresztény” jelzőt is kisajátító politikai jobboldal mellett óhatatlanul a másik (bal) oldalra taszította azokat a vallási közösségeket, amelyeknek létjogosultságát, egyáltalán vallási jellegét fenntartásokkal szemlélik az említett egyházak; miközben a politika a (meglehetősen katolikus színezetű) keresztény magyar nemzet egységét félti tőlük. Ezen közösségek számára ugyanis a laikus államfelfogás – amely jobban érzékelhető a politikai baloldalon – jelen pillanatban egyben létkérdés is. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy ezek a közösségek ne rendelkeznének sajátos, döntően konzervatív (esetenként akár fundamentalistának is mondható) erkölcsi értékrenddel és társadalomszervezési elképzelésekkel, amelyeket minden bizonnyal megpróbálnak majd a politikában is érvényre juttatni. Mivel azonban magyar viszonylatban a politikai és a felekezeti megosztottság – szembenállás[14] – többé-kevésbé egybeesik, illetve a jobboldalon összemosódott, szinte felcserélhetővé vált a „nemzeti” és a „keresztény”, ez baloldalon megkönnyíti az elvileg teljesen ellentétes értékrendet valló nézetek érdekközösségét. Ebben kétségtelenül az is szerepet játszik, hogy a magyar baloldalnak ma már gyakorlatilag nincs politikai ideológiája – mint ahogy nincs filozófiai alapokon álló magyar liberalizmus sem –, mert annak helyét és szerepét teljes mértékben a (neoliberális) gazdaságpolitika vette át. Ez határozza meg mind az ember-, mind pedig a társadalomszemléletet.[15] Ennek fogalmi ürességét azonban előbb-utóbb valamiféle vallási-erkölcsi tartalommal mindenképpen fel kell majd tölteni. Az amerikai példa pedig nagyszerűen igazolja, hogy – a társadalmat stabilizálni hivatott, és a kiszámíthatóságát szavatoló – erkölcsi fundamentalizmus és neoliberális gazdaságpolitika nagyszerűen megférnek egymással.
Vallási alapú politikai ideológia
Ben Barka műve második fejezetében az evangelikál ideológiát elemzi, amelynek tulajdonképpeni célja a liberálisnak tekintett protestantizmus ellensúlyozása. Négy lényeges alkotóeleme: 1) a Biblia Isten szava, amely az élet és a hit minden kérdésében a tekintély forrását jelenti; 2) a megtérés személyes élményének a megtapasztalása mintegy előfeltétele a személy átalakulásának és a keresztény életbe való belépésének; 3) a figyelemnek Krisztus kereszthalálára, mint kiengesztelő áldozatra kell összpontosulnia; 4) elengedhetetlen a militáns elköteleződés, és a személyes tanúságtétel a mások megtérítése céljából.
Az evangelikálok aktivitását elsősorban az magyarázza, hogy a politikát ma már lehetőségnek tekintik a morális és a spirituális rend helyreállításában. Mivel meggyőződésük szerint a kereszténység és az üdvösség elsősorban szabad választás kérdése, minden társadalmi problémát erkölcsi dimenzióban szemlélnek. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az egyének egyenkénti helyes erkölcsi magatartása végeredményben az egész társadalmat megújítja – mindennemű reform nélkül. Az akár vonzónak is mondható individualizmus látszata mögött azonban a közösséghez való kötődés erőteljes (szinte kizárólagos) követelménye húzódik meg. Hiszen csakis ez biztosíthat keretet a militantizmusnak, és itt érzékelhető, ellenőrizhető a „helyes” magatartás, illetve a hit „helyessége” (ortodoxia), ami hosszabb távon az önálló és kritikus gondolkodásra való képesség teljes leépülését eredményezi.
Az evangelikál ideológiát követően (a harmadik fejezetben) Ben Barka azt a politikai aktivitást elemzi amelynek célkitűzése a saját társadalompolitikai programok megvalósítása, mégpedig jól meghatározott stratégiák mentén. Ebbe beletartozik a jobboldali (neokonzervatív) szellemi műhelyekkel való szoros együttműködés, a személyre szóló levelezés és a lejárató kampány, a politikai célokat szolgáló teleevangelizáció, illetve az iskolahálózat kiépítése. Az Egyesült Államokban jelen pillanatban közel 900 evangelikál és fundamentalista szellemiségű egyetem és felsőoktatási intézmény képezi a jövő döntéshozóit.
Mivel a moralizmust, a gazdasági liberalizmust, valamint az állam és a nemzeti érzelem gyűlöletét[16] vegyítő keresztény jobboldal alapvetően védekező mozgalom, szükségszerű ellenségképét a laikus humanizmusban (secular humanism) véli megtalálni, amelyet azzal vádol, hogy ateista, támogatja a darwini fejlődéselméletet, erkölcstelen, elszakítja az embert Istentől, valamint Isten nélküli társadalom felépítésén fáradozik.[17] Ennek ellenében védelmezi tehát a hagyományos erkölcsi és társadalmi értékeket, illetve a patriarkális családfelfogást, határozottan elítéli az abortuszt, küzd a homoszexualitás ellen, igyekszik gyöngíteni az állami ellenőrzést és beavatkozást – miközben síkra száll az éppen időszerű „Gonosz birodalmával” szemben erős Amerikáért –, ellenzi a fegyverhasználat ellenőrzését, muzulmánellenes[18], feltétel nélkül támogatja Izraelt[19], és csakis a piacgazdaság korlátok nélküli szabadságára esküszik. Ennek következtében ellene van minden szociális támogatásnak –, mert a szegénységet és a társadalmi problémákat alapvetően a bűn következményének és nyilvánvaló jelének tekinti. Következésképpen vallja, hogy az egyének megtérésével és a helyes erkölcsi rendnek a társadalom szintjén történő megvalósításával ezek a problémák megszűnnek, illetve megszűntethetők. Ebben segíthetnek a jótékonykodást művelő vallási szervezetek, amelyek jelenleg alig vagy nehezen juthatnak szövetségi pénzforrásokhoz. A szociális háló leépítésével azonban tevékenységi területet, anyagi forrásokat és értelemszerűen befolyást lehetne nyerni.
A politikai mező
Mit sikerült az itt felsoroltakból elérni? Azt lehet mondani, hogy elég sokat (pl. az abortusz vagy a homoszexuálisok házassága kérdésében), még akkor is, ha a küzdelem pillanatnyilag eldöntetlen, és a működő amerikai demokráciának, valamint a civil társadalom mozgósíthatóságának köszönhetően az erőviszonyok messze nem merevedtek még meg. Ellenben tény, ahogy azt Ben Barka műve negyedik és ötödik fejezetében kidomborítja, hogy az elmúlt két évtizedben és különösképpen a mostani Bush adminisztráció idején a keresztény jobboldal vallásos ihletésű ideológiája erősen áthatja a közéletet, és tematizálja a diskurzusokat. A republikánus párt gyakorlatilag ennek a foglya, de a demokraták sem képesek teljes egészében kivonni magukat a befolyása alól (Bill Clinton pl. feladatának tekintette a jóléti állam leépítését). Másságukat főképpen a mértéktartóbb magatartásban tudják kifejezésre juttatni, de mindenképpen számolniuk kell a vallás(osság) egyre meghatározóbb társadalmi jelenlétével és megnyilvánulásaival. Ennek következtében a (bel)politika mindinkább vallási és erkölcsi – és nem annyira társadalmi – kérdésekről szól, miközben a külpolitikában szerepet kap a manicheizmus és az eszkatológia által meghatározott vallásos világnézet. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy komolyan visszaszorult a liberális (keleti parti) értelmiség társadalmi befolyása, amely sikerélményre már csak az exportált eszméi hozadékaként számíthat.
A Ben Barka által vázolt és elemzett amerikai átalakulások kétségtelenül sajátos megvilágításba helyezik a magyar helyzetet. Az amerikai keresztény jobboldal világos és határozott ideológiájának a fényében pl. a hazai politikai retorikák eléggé hibridnek tűnnek. Hiszen egyes elemeit (természetesen nem ugyanazokat) megtaláljuk mind a jobb-, mind pedig a baloldalon. Ugyanakkor a többé-kevésbé egyazon konzervatív erkölcsi értékrendet valló egyházak és vallási közösségek[20] az értelemszerű szövetség helyett – a magyar társadalom sokrétű széttöredezettsége és megosztottsága okán, illetve az ellentétes és össze nem egyeztethető társadalom- és valláspolitikai szempontok miatt – markánsan szembeállnak egymással. Ennek köszönhetően a magyar valláspolitikai képlet rendkívül összetett és ellentmondásos[21] – és, jóllehet ezt soha nem taglalják, mégis játszik valamiféle szerepet a magyar közélet és politika amerikai megítélésében. Az Egyesült Államok politikáját ugyanis a pragmatizmus jellemzi. Ennek tükrében szövetségeseit nem az eszmék (vagy ideológiák), hanem az időszerű és adott térségbeli érdekek, illetve az amerikai törekvésekre való ráhangolódás függvényében határozza meg. Az Amerikával, valamint az amerikai gyökerű és érdekeltségű vallási mozgalmakkal szembeni magatartás pedig meghatározó a megítélésben. Elsősorban azért, mert azok államokbeli megfelelői – „anyaszervezetei” – komoly politikai befolyással bírnak. A jövőben mindez még hangsúlyosabb szerepet kap majd, mert egy olyan globalizálódó világ van kialakulóban, ahol a politikai ideológiát a vallás-erkölcsi eszmék befolyásolják, és ahol a vallás mindinkább átpolitizált.[22] Ennek valósága legerőteljesebben az amerikai és a politikai iszlám teokratikus ideológiáinak a kérlelhetetlen szembenállásán mérhető le – amely szembenállásnak foglya és szenvedő alanya a mindkettő által gyűlölt humanista és felvilágosult európai kultúra.
Jakab Attila
[1] A Hit Gyülekezete honlapján egyáltalán nincs feltüntetve (www.hit.hu/index.html), miközben a szerkesztőség címe megegyezik a Hit Park címével: 1103 Budapest, Gyömrői út 63.
[2] M. Ben Barka, La droite chrétienne américaine. Les évangéliques à la Maison Blanche, Éditions Privat, Toulouse, 2006.
[3] Lásd www.cs.umb.edu/jfklibrary/j091260.htm
[4] Az evangélikusok magatartása, akik már számarányuknál fogva sem játszanak olyan meghatározó szerepet, árnyaltabbnak mondható.
[5] A Hit Gyülekezete pl. a homoszexualitást a „súlyos perverzitások” közé sorolja (www.hit.hu/articleprint.html?id=146), amelyből a megtéréssel (hitbeli újjászületéssel) lehet „kigyógyulni” (www.hit.hu/articleprint.html?id=131).
[6] A magyar közélet és köztudat a vallási-erkölcsi konzervativizmust értelemszerűen a katolikus egyházzal azonosítja, pedig a vele szembehelyezkedő vallási közösségek hasonló értékrendet, esetenként pedig akár radikálisabb szemléletet is vallanak, ellenben azt kifinomult stratégiai érzékkel nem jelenítik meg a nagy nyilvánosság előtt. Az erkölcsi kérdésekben való média- és közéleti nyilvánosságot átengedik a katolikus és református egyházaknak, és a hozzájuk kötődő politikai jobboldalnak.
[7] Erre vonatkozóan lásd S. M. Lipset, American Exceptionalism. A Double-Edged Sword, New York – London, 1997.
[8] Ezzel kapcsolatosan lásd Jakab A., A laicitás (Műhelytanulmány, 7), Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány, Budapest, 2004, 55-62. old.
[9] Lásd R. Gorbi, Un grand peuple élu. Messianisme et antieuropéanisme aux États-Unis des origines à nos jours, Lyon, 2006. Rec. Jakab A., Katekhón 4, 2007/1 (n° 11), 109-114. old.
[10] A keresztény jobboldal eszmeiségéhez közel álló „Ígéret Megtartók” (Promise Keepers) interkonfesszionális férfimozgalma pl. a patriarkális társadalom visszaállításáért száll síkra, és határozottan elítéli a homoszexualitást, a válást és az abortusz.
[11] Az amerikai keresztény jobboldal társadalmi előzménye a fundamentalista protestánsoknak az 1920-as években az evolúció-elmélet tanítása ellen folytatott küzdelmében keresendő. Magyarországon ez a küzdelem most kezd érzékelhetővé válni (pl. az Értelmes Tervezettség Munkacsoport militantizmusa révén), ami mögött a fundamentalizmust képviselő teológusok mellett egyértelműen a természettudományos végzettséggel rendelkező – de lényegében a bibliai teremtéstörténet történetisége mellett elkötelezett – tudósok és szakemberek vallási és humán műveltségének a hiánya is döntő szerepet játszik. Személy szerint egyáltalán nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezt a hiányt a felsőoktatásban már létező vagy most szerveződő vallástudományi képzések képesek lesznek pótolni.
[12] Pl. a fekete közösségek elhatárolódnak.
[13] Katolikus viszonylatban lásd Lénárd Ö. – Tímár Á. – Szabó Gy. – Soós V. A., Utak és útvesztők, Budapest, 2006.
[14] Lásd pl. a legamerikaibb magyar pünkösdi-evangelikál közösség, a Hit Gyülekezete, katolikus-ellenességét.
[15] Lásd J. Comblin, Le néolibéralisme. Pensée unique, Paris – Budapest – Torino, 2003. Rec. Jakab A., Katekhón 4, 2007/1 (n° 11), 104-108. old.
[16] A „nacionalizmus” iránti zsigeri ellenszenv azzal magyarázható, hogy az evangelikálok alapvetően egy olyan pre-modern identitásszemléletet vallanak, amely a nemzeti hovatartozás helyett a vallási hovatartozást tekinti mérvadónak. Ez szintén fontos tényező a magyar valláspolitikai képletben.
[17] Lásd T. LaHaye, The Battle for the Mind, Old Tappan (New Jersey), 1980.
[18] Ez a hagyományos kommunista-ellenességet váltotta fel. Az iraki háborúban pl. az evangelikálok nagyszerű lehetőséget láttak arra, hogy megkíséreljék a muzulmánok megtérítését. Missziós kísérletük gyakorlatilag a volt szovjet érdekövezetben kifejtett térítési tevékenység folytatásának is tekinthető.
[19] Ennek okai elsősorban teológiaiak. E mögött az evangélikálok azon meggyőződése húzódik meg, hogy Dávid birodalmának a visszaállítása az Apokalipszis és Krisztus második eljövetelének az előfeltétele. Ehhez pedig az szükséges, hogy minden zsidó visszatérjen a Szentföldre, ahol az idők végezetével majd választhatnak a Messiás elismerése és a pusztulás között. Ezeket a nézeteket juttatja kifejezésre R. Liebi, Izrael és Irak. A közel-keleti tűzfészek a Biblia fényében, Ethos, Budapest, 2003. Rec. Jakab A., Egyházfórum 18 (4. új) évf., 2003/4, 31. old. Az izraeli vezetés természetesen tisztában van a támogatás kétértelműségével – valamint az evangelikál körökben időközönként megnyilvánuló antiszemitizmussal –, ellenben a Közel-Kelet geopolitikai helyzetből adódóan nagyon szűkre szabottak a mérlegelési lehetőségei.
[20] Hazai viszonylatban gyakorlatilag nem létezik haladó szellemű teológiai/vallástudományi irányzat.
[21] Az adott helyzetet bonyolítja még, hogy mind felekezeti, mind pedig politikai viszonylatban észlelhető hajlandóság, elképzelés, kezdeményezés a jelen valláspolitikai képlet átrendezésére.
[22] Bizonyos értelemben a neoliberalizmus is egyfajta szekularizált vallási rendszernek tekinthető, amelynek most kristályosodik ki a „dogmarendszere” (feltétlen hit a piac mindenhatóságágában és problémamegoldó képességében), a „klérusa” (közgazdászok, pénzügyi és gazdasági szakértők), illetve a „rituáléja” (a rendszeresített tömegrendezvények, ahol feledni/feledtetni lehet a hétköznapokat). Értelemszerűen a jövő neoliberális társadalmi rendjében azok a vallási irányzatok lesznek a „befutók”, amelyek az erkölcsi rendet hirdetik, illetve az értelem helyett az érzelmekre fektetik a hangsúlyt. Hiszen mind a neoliberalizmus, mind pedig a vallási fundamentalizmus közös célkitűzése a kritikai gondolkodás elsorvasztása.