Értelmetlen találgatni, hogy miért mondott le a pápa (valós okai sokáig ismeretlenek maradnak), vagy ki a legesélyesebb utód. Ezek listázása a leglényegesebbről tereli el a figyelmet: 1) a gesztus modernkori példátlanságáról; valamint arról, hogy 2) az Egyház egy meghatározó válaszút elé érkezett.
A mostani pápaválasztás hatalmas kihívás a katolikus egyház csúcsvezetői számára. Nem is annyira a személy, hanem az irányvonal a lényeg. Ehhez fognak személyt keresni!
Két út lehetséges:
Értelmetlen találgatni, hogy miért mondott le a pápa (valós okai sokáig ismeretlenek maradnak), vagy ki a legesélyesebb utód. Ezek listázása a leglényegesebbről tereli el a figyelmet: 1) a gesztus modernkori példátlanságáról; valamint arról, hogy 2) az Egyház egy meghatározó válaszút elé érkezett.
A mostani pápaválasztás hatalmas kihívás a katolikus egyház csúcsvezetői számára. Nem is annyira a személy, hanem az irányvonal a lényeg. Ehhez fognak személyt keresni!
Két út lehetséges:
1) Szembenézés a valósággal. Az egyház ma egy állandó átalakulásban levő, nyitott és gyors életritmusú modern világban él. Ezt a sokrétűség és a sokféleség határozza meg. Ugyanakkor a pénzügyi és a gazdasági érdekek gyakran minden elvet és eszményt felülírnak (etika/erkölcs, illetve jog és politika elváltak egymástól). A globalizációt uraló neoliberális ideológia a gazdaságot helyezi az emberi lét középpontjába. Mindent a Piaccal magyaráz, és annak rendel alá. Mivel maguk a klerikusok is emberek, nem tudják kivonni magukat a társadalmi környezetük befolyása alól. Státuszuk miatt azonban ma már nem érinthetetlenek; éppen ellenkezőleg. A kizárólagos és egyetemes normaalkotás igénye, illetve a vélt vagy valós befolyás miatt a média szinte minden helyi botrányos cselekményt, megnyilatkozást hatványozottan és könyörtelenül visszahullat az egyházra. A közelmúlt botrányai (hatalmi harcok, pénzügyek átláthatatlansága) pedig már a Központnak az erkölcsi tekintélyét is erodálták. A rendkívül differenciált egyháznak tehát ebben a világrendszerben kell újragondolnia önmagát. Elodázhatatlan a mentalitásváltás, az intézményi működés, a teljes külső és belső kapcsolatrendszer átalakítása. Konkrétan ez olyan kérdéseket érint, mint pl. az egyház (helyi egyházak) és a politika viszonya, az egyház helye a modern nemzeti társadalmakban és a konkurenciára épülő vallási mezőben, a plurális demokráciához és a jogállamhoz való viszonyulás, klerikusok és laikusok, nők és férfiak megkülönböztetése, szexuáletikai kérdések újravizsgálása stb.
2) A biztos identitás illúzióját kínáló múltba való visszamenekülés. Ez a feudális és tekintélyelvű struktúrák fenntartását, egy fundamentalista teológiába történő erőteljes bezárkózást, és a modern világgal való mind markánsabb szembehelyezkedést jelenti. Ide sorolható az a stratégia is, amely a társadalmi befolyás visszaszerzését a politikai szférával való szoros együttműködés révén kívánja megvalósítani. Mindez azonban nem megoldja, hanem elmélyíti a problémákat.
Jelenleg az a legkézzelfoghatóbb, hogy XVI. Benedek valamiképpen meghatározza az utódlás kérdését. Nehéz feltételezni, hogy ő, aki a konzervatív restauráció irányítója volt – illetve a Kúria –, áldását adná a reformokra.
Amennyiben mégis egy „reformer” pápát választanak, nem világos, hogy kikre támaszkodhat(na). Az elmúlt 30 évben ugyanis sikerült elnivellálni az egyházat. A kezdeményezések, útkeresések letörésének erőfeszítései közepette azonban az egyházi csúcsvezetők észre sem vették, hogy a hívők nem látványosan, a nagykaput maguk mögött becsapva távoztak/távoznak az egyházakból, hanem halkan, feltűnés nélkül – a kiskapukon!
Jakab Attila