Tusor Péter történész, az MTA–PPKE „Lendület” Egyháztörténeti Kutatócsoportjának vezetője és a Collectanea Vaticana Hungariae sorozat szerkesztője, már 2014. május 28-án megvédte az MTA Doktori Tanácsa előtt doktori értekezését Egy „epizód” Magyarország és a római Szentszék kapcsolataiból. Pázmány Péter esztergomi érseki kinevezése (Mikropolitikai tanulmány) címmel.
Ez az értekezés, miként a most ismertetendő, 2015 végén megjelent kötet is, Pázmány Péter életművének egy „epizód”-jára összpontosított: a jezsuita Pázmány Péter bonyodalmas érseki kinevezését, főleg annak politikai hátterét elemzi újabb dokumentumok felfedezésével.
Pázmány érseki kinevezésével kapcsolatban újra megvizsgálta azt a központi kérdést: „Jezsuita maradt-e Pázmány mint érsek?” Ezzel a címmel Lukács László Rómában élt történész rendtársam magyar nyelven egyszerűsítve, rövidítve összefoglalta alaposabb, francia nyelvű tanulmányunkat, amely a Rendtörténeti Intézet folyóiratában (Archivum Historicum Societatis Iesu – AHSI) jelent meg.1
„MIKROPOLITIKAI TANULMÁNY”
A fiatal történész, Tusor Péter ilyen előzmények ismeretében, a rá jellemző „lendület”-tel – számos újabb történeti dokumentumot is felkutatva – újrabogozta Pázmány érseki kinevezésének bonyolult történetét. Kicsit talán bonyolította is a számtalan ismétléssel, az újat hozó politikai és egyházpolitikai kitérőkkel. Szerencsére végül a X., Összefoglaló fejezet átláthatóan vázolja a kutatást.2
Tusor a következőket írja új kutatásáról:
A kutatás által eddig használt források eredetiben történő, kritikai, fontosabb esetekben filológiai igényű újraolvasása, illetve számottevő újabb dokumentáció hasznosítása az eddigieknél részletesebb történeti rekonstrukciót tett lehetővé. Elvégzése során mindenekelőtt tisztázni tudtuk, hogy Pázmánynak érseki kinevezése előtt miért kellett átlépnie egy másik szerzetesrendbe (312).
Valójában e tisztázást Őry Miklóssal és Lukács Lászlóval már elvégeztük. Tusor gyakran hivatkozik kutatásainkra: röviden visszautal a kinevezés évei (1615–1616) előtti történésekre is. De – szerintem – az 1615/16-os bonyodalmak jobb megértéséhez szükséges Pázmány korábbi lelki válságának teljesebb ismerete.3
Muzio Vitelleschi generális és római munkatársai – nevezetesen vikáriusa, az osztrák F. Alber – egy ideig a Társaság Alkotmányára, a jezsuiták 4. fogadalmára hivatkoztak, amelynek értelmében az ünnepélyes fogadalmas csak pápai parancsra vagy felmentésre fogadhat el püspöki méltóságot. Persze végül meghajoltak a pápai döntés előtt. A Habsburg-párti Melchior Klesl bécsi püspök ötletéről (pro forma lépjen át a szomaszka rendbe) és V. Pál engedélyt adó brévéiről mi is beszéltünk. De Tusor Péter nagyobb hangsúlyt fektet a Habsburg-diplomácia erőfeszítéseire (Lodovico Ridolfi római Habsburg-ügyvivő szerepe különösen fontos); joggal emeli ki a magyar katolikus rendek és főpapok emlékiratát (élükön Hethesi Pethe László és az ő megbízásából Partinger közvetítését).4
A jezsuita Pázmány érseki kinevezésének késleltetését Tusor főleg a magyar 1608/8. törvénycikkel magyarázza,5 amely „tiltotta, hogy jezsuiták egyházi javadalmat birtokolhassanak”. A bécsi béke idevágó cikkét megerősítő, meglehetősen rövid 8. (koronázás előtti) cikkely kimondja, hogy „a jezsuitáknak Magyarországon semmi állandó fekvő jószáguk és birtokjoguk ne lehessen”. A törvényszöveg nem a rendről, hanem kifejezetten a rend tagjairól beszél, kizárja a jezsuitákat a feudális társadalom tagjai közül. Tusor megállapítja (519): „Ennek a törvénynek az ismeretében végképpen csodálkozhatunk, hogy a Pázmány-kutatás több mint három évszázada során senki nem kapcsolta össze az érseki kinevezés körüli huzavonát ezzel a törvényi akadállyal.” Szerzőnk szerint ez magyarázza – a jezsuita rend ellenállása, valamint a Pázmány személye ellen indított rágalomhadjárat (Balassáné Bakits Margittal való kapcsolata stb.) mellett – a nagyhatalmat birtokló protestáns rendek ellenállását a jezsuita kinevezésével szemben. „Ez az oka annak, hogy Habsburg-részről mindenképpen el kívánták érni: Pázmányt V. Pál még a kinevezés előtt vegye ki valamilyen módon a Jézus Társaságból.”6
Fontos új adalékkal szolgál Tusor arra vonatkozólag, hogy miért éppen a szomaszka rendbe való átlépést javasolta Klesl bécsi érsek Borghese bíborosnak 1616. január 11-én kelt levelében?7 Tusor szerint „a válasz egyszerű: a prágai nuncius, a Pázmány kinevezése mellett elkötelezett Placido de Mara éppen ekkoriban alapított a szomaszkáknak jól dotált kollégiumot dél-itáliai püspöki székhelyén, Melfiben. Innen jön tehát a kapcsolat.” Olyan rend kellett,
amelynek nincsen háza a közelben, hogy Pázmány jelöltideje jelképes lehessen éppen a nunciusnak az irányítása, elöljárósága alatt. Az elképzelés, hogy a jezsuita joghatóság megszűnése után a teljesen formálisnak tervezett szomaszka „noviciátust” Pázmány a pápa helyi képviselőjének felügyelete alatt töltse, szintén Klesl január 11-i levelében tűnik fel először.8
Tusor ezután részletesen kifejti az általa felkutatott dokumentumok alapján De Mara nuncius szerepét a terv megvalósításában, a Pázmány elleni rágalmak, feljelentések tisztázásában.9
Tusor Péter doktori disszertációja megvédésekor, IV. tézisében így összegzett:
Pázmány Prágában de facto 1616. március végétől az első két pápai bréve alapján, De Mara nunciusnak köszönhetően függetlenné vált a Jézus Társaságtól. Április 9-én Rómában per procuratorem hivatalosan kinyilvánította átlépési szándékát a szomaszkákhoz, amelyet a római vikáriátuson egy újabb, folyamatban lévő, 1616. április 21-én publikált bréve tett végül lehetővé. Így kerülhetett sor április 25-én turóci préposti kinevezésére Prágában. De iure 1616. április 27-től 1616. november 14-ig a szomaszka rend tagja volt (noviciusjelölt), beöltözése és „noviciátusa”, valamint örökfogadalma kijelölt elöljárója, a prágai nuncius eltávozása, júniusi leváltása miatt nem volt végrehajtható; majd időközben uralkodói érseki kinevezése, illetve épp a november 14-i határnapon végbemenő pápai prekonizációja mindezt szükségtelenné tette. Pázmány, ha sajátos körülmények között is, de egyházjogilag teljesen szabályosan lett esztergomi érsek. 1616. szeptember 28-i uralkodói kinevezésének elfogadásakor a kánonokkal és lelkiismeretével összhangban járt el. […] Királyi kinevezése a magyar törvényeknek is megfelelt, hiszen előléptetésekor Pázmány valóban nem számított a jezsuita rend tagjának.”
NÉHÁNY KIEGÉSZÍTŐ MEGJEGYZÉS
Tusor Pázmány érseki kinevezésének főleg az 1615–1616-os évek szövevényes politikai vonatkozásait, a Habsburg-ház és Vatikán kapcsolatait tárgyalja hosszan, viszont – mint említettem – nem eléggé figyel a római jezsuita Kúria ellenállására, valamint a grazi cenzúraügy miatt kirobbant lelki válságra. Pedig a jezsuita érseki kinevezése körüli bonyodalmak hosszabb folyamatba illeszkednek.
Minderről bőven tájékoztat a Pázmány Péter emlékezete című gyűjteményes kötetben – Lukács László említett összefoglalója mellett – Őry Miklós SJ Pázmány kegyelemvitája a grazi egyetemen és Szabó Ferenc SJ Pázmány hitelemzése a grazi De Fide traktátusban című tanulmánya.10 Ezek bőven tárgyalják a kegyelemvitában részt vevő grazi teológiatanár elleni feljelentések és a cenzúraügy miatt elkeseredett Pázmány lelki válságát.
És itt ki kell emelnem Őry Miklós (1909–1984) három évtizedes Pázmány-kutatásainak jelentőségét.11 P. Őrynek segítségére volt Lukács László, a római rendtörténeti levéltárban kutató-történész rendtársunk.
Amikor 1979 tavaszától Klagenfurtban bekapcsolódtam kutatómunkájába, Őry Miklós beavatott műhelytitkaiba. Tervünk az volt, hogy a Tanulmányi évek folytatásaként feldolgozzuk és megírjuk Pázmány grazi filozófiai és teológiai munkásságát (az Opera Omnia hat kötete őrzi ezt).
Közben jött a „megrendelés” a Szent István Társulattól egy háromkötetes Pázmány-antológia összeállítására. Ehhez fogtunk hozzá Kardos Klára segítségével. Egy százoldalas bevezetőben összefoglaltuk Őry Miklós addigi Pázmány-kutatását.12 Ebben megrostáltuk a Pázmány kilépésével kapcsolatos írásokat (Pázmány kilépése a jezsuita rendből és érseki kinevezése). Javaslatomra a történések vezérfonalául azt a hosszú levelet vettük, amelyet Pázmány 1616. február 8-án Prágából írt Rómába Vitelleschi jezsuita rendfőnöknek.13
Tusor Pétertől eltérően14 mi alapvető jelentőséget tulajdonítottunk Pázmány önigazoló levelének a rágalmak tisztázásában. Ebben a levélben Pázmány beszámol arról, miként keletkezett a híresztelés özvegy báró Balassáné Bakith/Bakics Margittal való „intim viszonyá”-ról. Az 1607 után Felvidéken apostolkodó jezsuita 1610 körül az özvegyet leányával együtt visszatérítette protestánsból katolikus hitre. Többször ellátogatott hozzájuk Detrekőre. Egy alkalommal, amikor Nagyszombatban és Bécsben pestis dühöngött, nem érkezett vissza Bécsbe, hanem másfél hónapot Detrekő várában töltött. Egyik jezsuita társának információit felnagyította és igaztalan vádakká alakította át egy féltékeny protestáns úr, Permai János, aki feleségül szerette volna venni az özvegyet, s aki azt gondolta, hogy Pázmány beszélte le az asszonyt a házasságról. Pázmány bécsi házfőnöke, Florian Avancinus hitelt adott a szóbeszédnek, és Rómát is értesítette. Amikor Pázmány a pletykákról értesült, a generális engedélyével 1614 augusztusában Rómába utazott, hogy helyzetét tisztázza. Már ekkor az volt a szándéka, hogy átlép a szigorú karthauzi rendbe, mert osztrák elöljárói, Busaeus tartományfőnök és főleg Avancinus kíméletlensége elkeserítette. Aquaviva generális (kevéssel halála előtt) megnyugtatta Pázmányt, és két levelet írt az osztrák elöljáróknak, hogy együttérzőn, szeretettel bánjanak vele, mint beteg taggal. Sajnos, Bécsbe visszatérve Pázmány ugyanazt a bánásmódot tapasztalta részükről. Sőt még jobban elmérgesítették a helyzetet a Forgách érsek halála utáni egyházpolitikai bonyodalmak. Pázmány érseki kinevezését késleltette a felnagyított „nőügy”, valamint újabb, még súlyosabb erkölcsi vádak (azt híresztelték, hogy Pázmánynak gyermeke van!).15 Az előzményekre röviden visszautal Tusor is, sőt még újabb dokumentumok alapján részletezi a szaporodó súlyos vádakat, igyekszik tisztázni azok eredetét.
Csupán azt akarom hangsúlyozni, hogy Pázmány lelki válsága (a jezsuita rendből való kilépési szándéka) még Forgách halála előtt kezdődött. P. Őryvel már megmutattuk, hogy a jezsuita Pázmány valójában nem lépett át a szomaszka rendbe, bár pápai engedélye volt, mert mielőtt megkezdte volna a noviciátust, 1616. április 25-én Mátyás király már kinevezte turóci prépostnak, majd esztergomi érseknek (pápai bulla: 1616. november 28).
A kilépéssel kapcsolatos néhány tisztázatlan kérdést még (Őry Miklós halála után) megoldottunk Lukács Lászlóval, miközben folytattam közös munkánkat, elsősorban Pázmány Péter teológiájának feldolgozását.16
Lukács Lászlóval – főleg Pázmány M. Vitelleschi generálishoz írt 1625. december 11-i bizalmas levele alapján – ezt állítottuk: Pázmányt pápai engedéllyel csak pro forma helyezték át a szomaszkákhoz, ott csak jelölt volt királyi kinevezésekor, de nem tett fogadalmat, tehát ténylegesen nem lépett ki a jezsuita rendből. Összegezve megállapítottuk: „Pázmány nemcsak személyes meggyőződése szerint, hanem jogerősen is jezsuita maradt.”17
Örömmel nyugtázom, hogy Tusor Péter Pázmány, a jezsuita érsek című monográfiájával igazolta végkövetkeztetésünket. A politika- és diplomáciatörténet dokumentumaival megvilágította az események hátterét, nemzetközi összefüggésbe állítva a hazai eseményeket. Több vitatott kérdést megoldott új felfedezéseivel, számos részlettel kiegészítette, pontosította a korábbi kutatásokat. De Pázmány Péter hatalmas életművének (főleg a latin Opera Omnia köteteinek) teljes feldolgozása még további kutatásokat igényel.
Budapest–Róma, Gondolat, 2016, 460 oldal
Collectanea Vaticana Hungariae, Classis I, vol. 13.
SZABÓ FERENC SJ
1 Lásd Pázmány Péter emlékezete – halálának 350. évfordulóján, Lukács László–Szabó Ferenc (szerk.), Róma, 1987, 197–267. (= Lukács). Itt foglalta össze Lukács László francia nyelvű, alaposan dokumentált tanulmányunkat: Autour de la nomination de Péter Pázmány au siège primatial d’Esztergom (1614–1616), Pázmány est-il resté jésuite après sa nomination? Archivum Historicum Societatis Iesu, 54(1985), 77–148. (= Archivum, 54).
2 A kötet a dokumentumok (339–390), a bibliográfia és az indexek után angol nyelvű összefoglalót nyújt (429–456) magyarul nem tudó olvasóknak.
3 Tusor Péter, könyve bemutatásakor (2016. február 8-án) nekem szóban megjegyezte: „Az előzményekről nem beszéltem, azt ti jól megírtátok.”
4 Tusor, 311–316.
5 Részletesen: Pázmány érseki kinevezésének elmaradása és az 1608/8. tc. (Pápai–Habsburg-tárgyalások, 1616. január–február) in Tusor, 47–56. Tusor a 45. oldalon hivatkozik a Lukács által is idézett (218) Vindiciae Ecclesiasticaera, Pázmány 1620-as önvédelmi írására, amelyben ezeket írta: „Ez kitalálás, rágalom, és nyilvánvalóan hamis, hogy én mesterkedésekhez folyamodva jutottam az esztergomi székbe…”
6 Tusor, 52. Tusor itt említi „az 1618. évi országgyűlésen háromszor is napirendre kerülő heves jezsuitaellenes támadásokat”. Az udvar félelmei jogosak voltak, nem akarta felrúgni az 1608. évi 8. törvénycikkben rögzített megállapodást a rendekkel.
7 Tusor, 316kk.
8 Tusor, 316. Tusor zárójelben megjegyzi: „Ez a Lukács László által publikált levél [Lukács, 232] hihetetlenül fontos, hiszen itt vázolódik először […] az alkalmazásra kerülő megoldás.”
9 Tusor, 317kk. Előzőleg bővebben: Ridolfi ügyvivő és De Mara nuncius tárgyalásai 1615 novemberéig in Tusor, 25–45.
10 Pázmány Péter emlékezete, 9–98 (= Őry), 99–180 (= Szabó Ferenc), a cenzúra-ügyet lásd 155kk. Mindkét tanulmány bőséges dokumentációval.
11 Erről bővebben lásd Pázmány ébresztése in Szabó Ferenc SJ, Krisztus és Egyháza Pázmány Péter életművében, Bp., JTMR–L’Harmattan, 2012, (Pázmány Irodalmi Műhely, Tanulmányok 11), 21–29.
12 Pázmány Péter (1570–1637) in Pázmány Péter, Válogatás műveiből, Bp., Szent István Társulat, 1983, I, 11–107.
13 Petri Cardinalis Pázmány… Epistolae Collectae, I–II, Hanuy Ferenc (sajtó alá rend.), Bp., Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Tanácsa, I, 47–53; Historia Societatis Iesu, 56, ff.,103r–106v. Eredeti kézírás. Hanuy átírása több helyen pontatlan. Lásd Lukács, 233–237, 10. dokumentum.
14 Tusor, 57kk.
15 A Pázmány-ellenes a vádakról, egy feljelentő levélről és a hozzá csatolt fiktív szerelmes levelekről, valamint R. Kobenzl SJ rágalmairól, illetve a vádak tisztázásáról bővebben írtunk P. Lukáccsal (Archivum, 101–104; Lukács, 209–214). Tusor még részletesebben igyekszik föltárni a sötét ügyet könyve III. fejezetében (57–80).
16 Ennek gyümölcse lett két monográfiám: Szabó Ferenc SJ, A teológus Pázmány, Róma, 1990 és Bp., 1998, valamint a Krisztus és Egyháza Pázmány Péter életművében. Utóbbi, a magyar műveket is figyelembe vevő monográfiám Nyitányában – „Pázmány ébresztésé”-ről írva – hálával adóztam Őry Miklósnak, aki a hazai kulturális diktatúra idején külföldön folytatta évtizedes Pázmány-kutatását, mígnem itthon is szabadabb lett a légkör. Összefogva a hazai kutatókkal (Hargittay Emil, Bitskey István és mások) – P. Őry halála (1984) után – 1987-ben megjelentettük Rómában a már idézett Pázmány Péter emlékezete című gyűjtőkötetet; 1988. február 29–március 2. között pedig Budapesten, az ELTE-n nagyszabású Pázmány-konferenciát rendeztünk, neves szakemberek részvételével. Tíz évvel később, 1998-ban a piliscsabai Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Hargittay Emil professzor szervezésében, az általa koordinált fiatalabb kutatók részvételével tartottunk konferenciát Pázmány Péter és kora címmel.
17 Lukács, 215–216.