Megtérés, küldetés, egymásrautaltság, zarándoklat a közös úton, sensus fidei – Török Csaba teológus szerint ezek a szinodalitás kulcsszavai. Az esztergomi Nagyboldogasszony- és Szent Adalbert-főszékesegyház plébánosa az Egyházfórum 2025/3. számában részben saját egyházközségi tapasztalatai alapján töpreng a Ferenc pápa által elindított folyamat sikerének feltételeiről.
Amikor vezető szerkesztőnk megkérdezte, írnék-e a szinodalitás magyarországi befogadó közegéről, kénytelen voltam igent mondani, mivel elég régóta és megannyi beszélgetésben firtattam már ezt a kérdést, miközben igyekeztem mások véleményén keresztül jobban átlátni a hazai valóságot, így bizonyos értelemben „rám ragadt” ez a tematika.
Másfelől azonban rögtön tudatosult bennem, hogy komoly a kockázat: gondolatfutamom/eszmefuttatásom túlságosan szubjektív lesz. Azért különösen zavaró ez a belátás, mert lehetne objektív(ebb) vizsgálódást végezni, segítségül hívva a vallásszociológiát, a pszichológiát és a mentálhigiénét, az egyházjogot és a pasztorálteológiát, valamint a gyakorlati teológiát. Csakhogy én egyik szaktudománynak sem vagyok a művelője. Ráadásul úgy érzékelem, hogy konkrétan és kifejezetten a szinodalitás témakörében kevéssé születtek idehaza megalapozott, kiérlelt, megvitatott és ellenőrzött eredmények. Fennáll tehát annak a veszélye, hogy a megszólalók (közéjük értve magamat is) tényként adják elő személyes benyomásaikat, érzelmi és emberi elfogultságaikat pedig tárgyilagos igényként és elvárásként fogalmazzák meg. Azt kockáztatjuk ezzel, hogy nem párbeszédbe kezdünk, hanem szócsöveket használva prezentáljuk önmagunkat, ennélfogva tulajdonképpeni üzenetünk a többiekkel szembeni önállítás lesz. Márpedig a „közös úton levés”, ahogyan szívesen utalunk a szinódusi tapasztalatra, éppen nem efféle magatartást , hanem sokkal inkább „közelséget, párbeszédre való nyitottságot, türelmet, nem ítélkező szívélyes befogadást” várna tőlünk. Ferenc pápa az evangelizáló készségeiként említi a fenti vonásokat (Evangelii Gaudium, nr. 165), de úgy vélem, e felsorolás a szinodalitás kontextusában is teljesen helytálló.
Ennek okán, és hogy elkerüljem az önmagam körül keringést, a szinódusi Záródokumentumot hívom segítségül, szilárd talajt keresve a lábaim alá. A szöveg bevezetése – talán meglepő módon, mégis szíven ütő őszinteséggel – legelőször ezt írja: „A szinodalitáshoz bűnbánatra és megtérésre van szükség. Isten irgalmasságának szentségét ünnepelve megtapasztaljuk a feltétel nélküli szeretetet: a szív keménységét legyőzzük, és megnyílunk a közösségre” (nr. 6). Ezután a szinódus szíveként az „egymásrautaltság” tapasztalatát említi a dokumentum (nr. 13), felidézve az első húsvéthajnalt, az evangéliumok szereplőit, a közöttük újra megszülető kapcsolódásokat.
Harmadik pontként ezt olvassuk: „Isten népe sohasem a megkereszteltek egyszerű összessége, hanem a szinodalitásnak és a küldetésnek a közösségek és a történelem által formált megjelenése” (nr. 17). A negyedik megfontolandó szempont: „A keresztség által minden keresztény részesül a sensus fideiben. Ezért a keresztség, amellett, hogy a szinódus alapját képezi, az ökumenizmus alapja is” (nr. 23). Zárásképpen pedig egy hosszabb idézetet hozok: „A szinodalitás a keresztények együtt járása Krisztussal Isten Országa felé, az egész emberiséggel egységben. A misszióra orientált szinodalitás magában foglalja az egyház minden szintjének összejövetelét kölcsönös meghallgatás, párbeszéd és közösségi megkülönböztetés céljából. Magában foglalja a konszenzus elérését is, amely annak kifejeződése, hogy Krisztus jelenvalóvá teszi magát, Ő, aki a Lélekben él. Továbbá abban áll, hogy a döntéseket a differenciált társfelelősség alapján hozzuk meg.” (nr. 28).
A fentiek alapján szeretném megfogalmazni néhány hipotézisemet arra vonatkozóan, vajon van-e valódi befogadó közege hazánkban a szinodalitásnak.
- hipotézis: Még nem értünk meg a megtérésre
- hipotézis: Hiányzik belőlünk az egymásrautaltság tudata
- hipotézis: Küldetés vagyok – valóban küldetés vagyok?
- hipotézis: A sensus fidei-re hivatkozás könnyen kimerül egy sodró erejű vélemény elfogadásában
- hipotézis: Még nem is sejtjük, mit jelentene minden keresztény, minden szint, minden szolgálat „közös úton levése”